Megjelent egy kötet Wellisch Tehel Judit festőművész életéről és munkáiról

A budapesti Ráday utcai 2B Galériában október 18-án, pénteken délután 5-től lesz Nagy T. Katalin művészettörténész: Wellisch Tehel Judit című kötetének bemutatója. A rendezvényen a szerző többek között arról kérdezi a festőt, milyen volt felnőni a harmincas-negyvenes években egy zsidó édesapa és egy katolikus édesanya gyermekeként, s hogyan tudta az édesapa túlélni a borzalmakat, miközben a rokonok közül sokan Auschwitzban haltak meg.

A norvégiai Stavangerben élő Wellisch Tehel Judit nevét az idősebbek jól ismerhetik, mert a nyolcvanas-kilencvenes években számos kiállítása volt Magyarországon is, többek között budapesti Vízivárosi Galériában, a Vasarely Múzeumban és a Szombathelyi Képtárban. 

Nagy T. Katalin: Wellisch Tehel Judit, Equibrilyum Könyvkiadó, Budapest, 2024, 414 oldal

Judit és férje, Tehel Péter baráti köréhez olyan híres művészettörténészek tartoztak, mint Németh Lajos, Körner Éva, Tőkeyné Egri Margit vagy Frank János. Az 1957-ben Norvégiába kivándorolt festő nemcsak sok időt töltött Budapesten, hanem miután hazajárhatott férjével és két gyermekével, nyaranta Budapesten is festett.

Az életművet bemutató könyv bevezető tanulmánya azért kezdődik egy József Attila idézettel – „Bennem a mult hull, mint a kő” –, mert művészetének központi motívuma a kő, legyen az egy budapesti ház homlokzatának kőszobra vagy kőmaszkja, egy egykor fontos jelző szerepet betöltő határkő, az elhagyott zsidó temető megdőlt sírköve, vagy egy norvég fjord varázslatos kőtömbje.

A kötet egyik fejezete a művész fotókkal illusztrált önéletrajza, melyben a festő elmeséli mindazt a sok drámát, traumát, de sok szépséget és élményt is, melyek alakították, inspirálták művészetét. 

Wellisch Tehel Judit  (Budapest, 19319 festő, grafikus, művészettörténész. Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán kezdte, majd Gráber Margit festőművész magántanítványaként képezte magát. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen művészettörténetet tanult. 1957-ben elhagyta Magyarországot, Norvégiában telepedett le. 1957-60 között a bécsi, 1961-ben az oslói művészeti akadémia hallgatója volt. 1960 óta kiállító művész. Egyéni tárlattal Európa különböző országaiban mutatkozott be. Művei a Magyar Nemzeti Galériában, a Szépművészeti Múzeumban és a szombathelyi Képtárban látható.

A könyvbemutatón a szerző, Nagy T. Katalin művészettörténész kérdezi a festőt, milyen volt felnőni a harmincas-negyvenes években egy zsidó édesapa és egy katolikus édesanya gyermekeként, hogyan tudta az édesapa túlélni a borzalmakat, miközben a rokonok közül sokan Auschwitzban haltak meg.

Hogyan szólították meg a festőt a budapesti faragott kövek, az épülethomlokzatok atlaszai, kariatidái, maszkjai, a „néma tanúk”, – ahogy ő nevezte el egyik sorozatát – melyek „látták” a kétségbeesett embereket, az elhurcolt zsidókat, az ’56-ban megölt forradalmárokat, a gyilkosokat és az áldozatokat.

A kötethez a Stavangerben található festmények nagy részét Steinar Figved, a Budapesten lévő képek legtöbbjét Olajos Ilka fényképezte, a magyar szövegeket Sarkady Krisztina és Adrian Hart fordította angolra, a norvég szövegeket pedig Wolf Olga fordította magyarra. 

A japán gerinces, különleges dobozborítóval ellátott könyv tervezője Bogdán Csilla volt. Sokaknak jár még köszönet, rokonoknak, barátoknak, múzeumi munkatársaknak, akiket azonban ki kell emelni, akik nélkül nem született volna meg ez könyv, az Németh Katalin és Judit lánya, Pauline Tehel.

Forrás: 2B Galéria

(Felhívjuk hittestvéreink figyelmét, hogy a rendezvény időtartama előtt – 17 óra 32 perckor – bejön a sábesz.)