Korcsolán Orsolya saját zenei szalont nyit az Újlipótvárosban – születésnapi interjú

Korcsolán Orsolya hegedűművészt nem kell bemutatni a klasszikus zenében járatos koncertlátogatóknak, legyen az Budapest, Bécs, vagy New York. Lemezeit a Deutsche Grammophon és a Naxos America jelenteti meg világszerte, zeneszerzők dedikálnak számára versenyműveket, járja a nagyvilágot. Ezzel az interjúnkkal kívánunk neki boldog születésnapot!

Korcsolán Orsolya alig tizenkét évesen, a Goldmark terem lépcsőjén állva döntötte el, hogy egyszer majd lemezre rögzíti Goldmark Károly zeneszerző hegedűdarabjait, és hogyha lehet, meg sem áll, amíg meg nem ismeri a világ ezt a felvételt, Goldmark Károlyt. Ma már repertoárjában egészen különös helyet foglalnak el a zsidó témákban, témákra született művek, kutatja és rendszeresen koncertre tűzi a Holokausztban meggyilkolt és elnémított zeneszerzők kompozícióit. A Bécs belvárosában élő művésznővel otthonában beszélgettünk. Ezzel az írásunkkal kívánunk boldog születésnapot neki.

Csodálatos hangversenyek Japánban, hangfelvételek Bécsben, Londonban, ahogy látom, most is nyitva a bőröndje. Hol érzi magát igazán otthon?

Fotó: Oleg Borisuk

Ahol éppen kezemben a hegedű. (Nevet) Azért ez persze csak részben van így, de nem áll nagyon távol a valóságtól. Egy művész a színpadon van igazán elemében, ott érzi magát igazán otthonosan, minden útja ide vezeti vissza. Költözködésből amúgy már profi a család, egyszer kiszámoltuk, átlagban három évente pakoltunk össze mindent és tettük át az életünket egyik helyről a másikra, sokszor egy új kontinensre. Hogy éppen hol lakunk, vagy hogy hol van a hely, amit igazán a hazánknak, az otthonunknak tekintünk, ezek nem mindig esnek egybe. Otthon a szívem mélyén azért leginkább mindig Budapesten vagyok, ide húz vissza annyi minden. Nosztalgia? Nem tudom, inkább nagyon erős múltbéli kötődések. Meg nagyon jó a húsleves a Két Szerecsenben, a Nagymező utcában.

A kaliforniai Mahler Társaság egyik munkatársa szerint Ön igazi zenei nagyvállalkozó. Mikre vállalkozik egy hegedűművész? Mit értsünk ez alatt?

Csak találgatni tudok, de talán arra gondolt, hogy én szeretek széles látószögben és nagy távlatokban gondolkodni. A koncertezés, a felvételek, próbák, na meg a folytonos kutatás mind-mind a mi hivatásunknak csak az egyik oldalát szolgálja. Egy művész valahol médium szeretne lenni, aki közvetít a zeneszerző és a hallgató, akár hogy is nézzük, – és ez a kortárs zenére ugyan úgy igaz, mint a Beethoven hegedűszonátákra, hiszen a kottalapon megszáradt már a tinta – a múlt és a pillanatnyi, a most között. Ugyanakkor szoros kapcsolatban kell lenni a jövővel, és itt egészen konkrétan a következő generációra gondolok, és nem csak a holnap közönségre. Rendkívül fontos számomra, hogy továbbadjak mindent, amit otthon a Zeneakadémián, és New York-ban a Juilliard School-on és máshol tanultam, ezért is alapítottam Bécsben a Pálffy Palotában egy magán zeneiskolát. Most már ott tartunk, hogy az általunk kinevelt vonósok és zongoristák mellett a környező országokból is jönnek hozzám rendszeresen a tehetséges, fiatal hegedűsök, és segítem őket a felkészülésben, hogy bátran kiállhassanak a nemzetközi porondra.

És itthon?

Nemzetközi kurzusokat tartok Magyarországon is, idén nyáron az Ifjú Művészek Nyári Akadémiáján Debrecenben, és ezt a szálat szeretném a jövőben sokkal szorosabbra fűzni.

Igaz a hír, hogy szalont nyit Budapesten? Nyilván nem egy divatos ruhaszalonra gondolt!

Fotó: Erdőháti Áron

Nem, valóban. Budapest szívében, az Újlipótvárosban tavasszal megnyitom az első saját zenei szalonomat. Egy olyan káprázatos, zenével és művészettel teli teret szeretnék létrehozni, ahol egészen közel kerül egymáshoz az előadó, a létrehozó és a befogadó, ahol összetalálkozik egy nagypolgári szalonban a hangversenyzongora körül ez a két világ. Partnereimmel tervezzük a jövő évad eseményeit, koncertek mellett könyvbemutató, irodalmi est, és mozizós zenélés is szerepel a menüben. Nagyon izgalmas új projekt, az egész teret ennek szolgálatában alakítottuk ki, visszacsempészve picit azoknak az időknek a hangulatát, amikor ezek a szalonok is a kulturális élet legfontosabb színterei közé tartoztak. Pályakezdő művészeknek is szeretnék itt teret adni, mert kapaszkodó nélkül senki sem tette még meg az első lépéseket.

Ha mindez még nem lenne elég, egy új zenei együttest is alapítottak Bécsben férjével, Sugár Gergely, a Bécsi Szimfonikus Zenekar kürtművészével.

Fotó: Erdőháti Áron

Igen, de egy "zenei nagyvállalkozó" már csak ilyen. Március 17.-én debütál a bécsi Musikverein Brahms termében az Anna Rothschild Ensemble Wien, aminek koncertmestere és társművészeti vezetője vagyok. Ezen a márciusi estén még egy szerepkörben megmutatkozhatok, az est szólistájaként, Kurt Weill 1925-ben írt káprázatos, és színte sajnos alig játszott hegedűversenyét fogom előadni. És mielőtt megkérdezné, hogy egy bank támogatja-e az együttest, ki kell ábrándítanom, sajnos nem. Egészen más miatt választottuk a nevet, túl a családi szálakon. Rothschild Anna Magyarországon, Szentesen született 1914-ben, ahol édesapja, a város orvosa, a helyi zsidó közösség megbecsült tagja egy komoly hírű együttest, kis zenekart hozott létre, és tartott életben. Megfordultak náluk olyan, akkor világhírű művészek, mint Dohnányi Ernő zongorista és zeneszerző, Szigeti József hegedűvirtuóz, és Bronislaw Huberman, a későbbi Izraeli Filharmonikus Zenekar megalapítója. Rotschild Anna ebben a közegben nőtt bele a nagybetűs (zenei) életbe, de mindez egyik napról a másikra véget ért 1937-ben. Emigráció Palesztínába, a háború után vissza Pestre, azután, immár Izraelből, Bécsbe. Imádta a zenét, törzshelye volt a bécsi operákban, és minden héten a Hotel Imperial-ban kávé helyett ivott egy jó pohár csapvizet a barátnőivel.

Fotó: Emmer László

Csapvizet az Imperiálban?

Igen. Egy Rothschild Annának ezt is szabad volt.

Hogyan fér bele ennyi mindenbe a család?

Belefér. Hogy hogyan, azt szerintem tőlük kellene megkérdezni. Az biztos, hogy Nátán fiamnak rólam általában nem a lekváros palacsinta, hanem mondjuk a Bruch, a Mendelssohn, vagy éppen konkrétan a Kurt Weill hegedűverseny jut az eszébe, de mi már csak ilyen család vagyunk. Ő is zenél, zongorista, és éppen karmester akar lenni, fel is vették a bécsi zeneművészeti egyetem különleges tehetségek - zongora osztályába. Férjemmel, Gergővel pedig már 16 éves korunk óta szövögetjük mindkettőnk álmait...