Dr. Peremiczky Szilvai / MAZSIHISZ
Könyvajánló rovatunkban ez alkalommal Niran Judit szerkesztésében összeállított: Jelek a vízen című – a zenetudomány, a történettudomány és a vallástudomány illetve a szépirodalom határterületeit körüljáró – tudományos munkáját ajánljuk. A kiadvány 2014-ben a Libri Könyvkiadó gondozásában jelent meg.
Niran (Frigyesi) Judit a zsidó zene kortárs kutatásának egyik kiemelkedő alakja, aki A jelek a vízen címmel megjelenő könyvével a zenetudomány, a történettudomány és a vallástudomány, illetve a szépirodalom határterületein mozogva izgalmas emlékiratot és kutatástörténetet írt meg.
A könyv egy tudományos nyomozás története, a zeneakadémista szerző a budapesti zsidó közösségek zenéjét kezdte kutatni, de a zenén és a liturgián túl számos emberi sors és a zsidó mikrotörténelem is feltárul.
A személyes interjúkból kikerekedő történetek nemcsak egy-egy közösség zenéjéről, de történetéről is szólnak, amelynek során egymásba fonódik a soá előtti kor, a holokauszt, a hetvenes évek és a rendszerváltást követő világ. A könyv sajtóanyaga is ezt a bonyolult kapcsolatrendszert hangsúlyozza: „a múlt és a modern, a vallásos és a világi, a gondolat szabadsága és a politikai elnyomás, a művészi megközelítés szemben a tudományossal.
A könyv központi témája a „zene” és az „ima”. Mit tesznek az emberrel a hangok, a hangzások, a zenei atmoszférák?” Niran Judit nemcsak muzikológus, a Bar Ilan és a Tel Aviv-i Egyetem docense, de szépíró is, és a zene személyiségformáló, pszichológiai folyamatait is kutatja, így a művész érzékenysége, a tudós precizitása és a pszichológus empátiája újabb megközelítési lehetőségeket nyújtott számára egy olyan terület kutatásához, amelyhez mindegyik releváns, ha nem nélkülözhetetlen.
Niran Judit ugyanis azzal a problémával szembesült, amelyet a kiváló zenetudós, Kroó György így fogalmazott meg: „Nem fogjátok megtalálni. A háború előtti zsinagógai zenét – azt ti már nem fogjátok megtalálni.” (p. 191). Empátia, érzékenység és tudás nélkül ennek a zenei világnak és kultúrának egykori pezsgését és eltűnését, mégis fellelhető emlékeit, egykori tanúit nem lehetett volna megszólaltatni.
Ez a különleges emlékirat átélést és alapvető ismereteket is biztosít a magyarországi és egyetemes zsidó zene és a magyarországi holokauszt megértéséhez és megismeréséhez.
