Dr. Grósz Andor: Hitünk és kultúránk lesz az, ami megtart bennünket a jövőben is

2024. Augusztus 29. / 16:45


Dr. Grósz Andor: Hitünk és kultúránk lesz az, ami megtart bennünket a jövőben is

Számunkra, zsidók számára a kultúra kiemelten fontos, hiszen hitünk mellett több évezredes kultúránk volt az, ami megtartott bennünket zsidóságunkban. Hitünk és kultúránk lesz az, ami megtart bennünket a jövőben is – fogalmazott Prof. dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke a 20. Halasi Zsidó Fesztivál szervezőinek és közönségének küldött üzenetében, melyet Fésüsné Bakos Ágnes, a Kiskunhalasi Zsidó Hitközség alelnöke olvasott fel a nagy számú közönsége előtt.  

"Szeretettel köszöntöm az egybegyűlteket, a XX. Kiskunhalasi Zsidó Fesztivál résztvevőit, előadóit, a hallgatóságot és külön köszönettel a rendezvény szervezőit. Legnagyobb sajnálatomra nem tudok személyesen részt venni a tartalmas programban, de engedjék meg, hogy a távolból megosszam Önökkel néhány gondolatom.

A latin gyökerű „fesztivál” szavunk ünnepséget jelent, de az ünnep mellett már a középkor óta egyaránt szól a közösségi összetartozás fontosságáról. Megerősíti a kapcsolatokat a közösség tagjai között és megnyitja a megismerés lehetőségét minden érdeklődő számára.

Sokféle fesztivál létezik, zenei, művészeti, gasztronómiai. A Kiskunhalasi egy kulturális fesztivál, programjában helyet ad irodalomnak, zenének, esztétikának, történelemnek, létünk lényegére vonatkozó filozófiai párbeszédnek egyaránt.

Számunkra, zsidók számára a kultúra kiemelten fontos, hiszen hitünk mellett több évezredes kultúránk volt az, ami megtartott bennünket zsidóságunkban. Hitünk és kultúránk lesz az, ami megtart bennünket a jövőben is.

Ugyanakkor, és ezt a Fesztivál programja is tanúsítja, ez nem egy elszigetelt kultúra. Számtalan kötelékkel kapcsolódik a környező népek kultúrájához, szervesen be van ágyazva a magyar kultúrába és a rengeteg kölcsönhatás következtében a laikus számára kibogozhatatlanul eggyé vált azzal. Az avatatlanok ismételten rácsodálkoznak, amikor számukra meglepetésszerűen egy alkotóról vagy műről kiderül, hogy zsidó gyökerekkel rendelkezik.

Ez az évszázados egybefonódás a történelem folyamán azonban nem akadályozott meg egyéneket és ordas eszméket valló csoportokat, hogy megpróbálják kitörölni a zsidó alkotásokat az egyetemes kultúrából. Nem szabad erről megfeledkeznünk most sem, sőt különösen most nem, amikor világszerte tapasztalhatjuk az antiszemitizmus erősödését. Ez ellen kell fellépni minden jóérzésű embernek, gazdagítani a zsidó-keresztény párbeszédet, minél szélesebb körben megismertetni a zsidó kultúra értékeit.

Ebből a szempontból is jelentős rendezvény a kiskunhalasi XX. Zsidó Fesztivál a maga gondosan összeállított, hangsúlyosan tartalmas programjával. A Fesztiválon túl is, Kiskunhalas egyike azoknak az élő és aktív zsidó közösségeinknek, amely mintaszerű szorgalommal, találékonysággal építkezni is tud. Sok példa van erre, többek között a gyerektábor, amely már hosszú évek ót tartalmas időtöltést biztosít a résztvevők számára. A halasi közösség a közép-magyarországi területi csoport oszlopos tagja. Remélem, példája elterjed szerte az az országban.

Hálával tartozunk Raáb Andrásnak, aki 25. éven át állt kiskunhalasi közösségünk élén és aki többekkel közösen kezdeményezte a Fesztivál programsorozatát. És köszönettel tartozunk mindazoknak, akik Raáb elnök úr tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála után folytatták a közösen elkezdett munkát, különösen Ritter Nándor Sándornénak, a közösség elnökének."

Prof. dr. Grósz Andor
Mazsihisz-elnök

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kultúra
Múzeumok majálisa zsidó kvízzel és sok mosollyal
Zsidó világ
Beköszöntött sziván hava – Hódes tov!