Zájin Ádár: Holnap Mózes próféta születésére és halálára emlékezünk

2026. Február 23. / 08:00


Zájin Ádár: Holnap Mózes próféta születésére és halálára emlékezünk

Ádár hónap hetedike, Zájin Ádár a zsidó hagyomány nevezetes napja: ezen a napon született és ugyenezen a napon hunyt el Mózes. A polgári naptár szerint idén február 24-én, kedden emlékezünk rá. Szokás ilyenkor halat vacsorázni és megemlékezni halottainkról – ám a nap üzenete nem csupán az emlékezés, hanem az örökség továbbadása is.

Zájin Ádár mégsem gyászünnep. 

A hagyomány szerint Mózes éppen 120. születésnapján távozott az élők sorából. A 120 év a zsidó gondolkodásban a beteljesedett emberi élet jelképe: a teljesség, a hűség és a küldetés száma.

Csakhogy Mózes – emberi szemmel nézve – dolgavégezetlenül ment el. 

A rábízott munka kellős közepén távozott: népe még nem érkezett meg a megígért földre, vezetőjük a pusztában búcsúzott el tőlük, és nem léphetett be az országba, amely felé negyven éven át vezette őket.

Hogyan lehetett teljes annak az élete, aki nem fejezte be a rábízott feladatot?

Ahogy a Talmudban, az Atyák tanításai nevű aforizmagyűjteményben olvasható, 

„nem rajtad áll, befejezheted-e a munkát, de ez nem ok arra, hogy ne kezdd el” 

Életünk értelme túlmutat rajtunk, az Isten kezében lévő, véges életidőnkön. Mózes küldetése Józsué nemzedékében teljesedett ki, és azóta is minden generációban tovább él. Élete nem önmagában volt teljes, hanem abban, amit másokban elindított.

Jonathan Sacks, áldott emlékű rabbi tanította: az igazán nagy élet mindig túlmutat önmagán. Nem önmagáért él, hanem a jövőért. Nem a saját beteljesülését keresi, hanem a következő nemzedék lehetőségét teremti meg. Életünknek van értelme – de nem mindig a saját beteljesedésünkben, hanem az eljövendők életében.

Egy nap születésről és felelősségről

Mózes élete arra tanít, hogy az emberi idő véges, de a hatásunk nem az. Amit ma tanítunk, amit ma építünk, amit ma elkezdünk, az holnap mások kezében folytatódik.

A modernkori Izraelben Zájin Ádárkor tartják az ismeretlen katona emléknapját is: az Izraeli Védelmi Erők azon elesett hőseire emlékeznek ekkor, akiket soha nem temethettek el. A nap így a személyes és a nemzeti emlékezet különleges találkozása is.

Szép ünnepet kívánunk!

Címlapképünk: Mózes – ahogy Michelangelo képzelte

mazsihisz icon

Címkék

Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek