Magyar hősök: Sztehlo Gábor – a zsidómentő lelkész

2021. November 19. / 12:17


Magyar hősök: Sztehlo Gábor – a zsidómentő lelkész

Sorozatot indított az InfoRádió együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával azokról a történelmet formáló ismeretlen személyiségekről, akik szembeszálltak a 20. század diktatúráival. A sorozatban szereplő életpályák bővebben a Magyar hősök – Elfeledett életutak a 20. századból című kötetben olvashatók. Az infostart.hu oldalon megjelent írást közöljük.

A második világháború alatt számtalan üldözött – többek között a későbbi Nobel-díjas kémiaprofesszor, Oláh György – életét mentette meg, majd a háború után Gaudiopolis, vagyis Örömváros néven gyermekköztársaságot alapított. Sztehlo Gábort még életében felterjesztették Nobel-békedíjra, 1972-ben pedig megkapta a Világ Igaza elismerést.

Sztehlo Gábor 1909. szeptember 25-én született Budapesten, Szenczy Gábor néven, jómódú családban. Apai ági felmenői közül többen is evangélikus lelkészként szolgálták. A teológia elvégzése után 1932-ben evangélikus lelkésszé avatták.

1944-ben az evangélikus egyház is csatlakozott a zsidó származású protestánsok védelmére létrehozott Jó Pásztor Bizottsághoz. Az ekkor kórházlelkészként szolgáló Sztehlót bízták meg, hogy képviselje az egyházát a bizottságban, majd ő lett a Nemzetközi Vöröskereszt budapesti irodáján az augusztusban a zsidó származású keresztény gyerekek mentésére létrejött B osztály vezetője is.

Sztehlo segítőivel sorra nyitotta az üldözötteknek fedelet nyújtó gyermekotthonokat: a harminckettő közül az elsőt anyai nagybátyja, Haggenmacher Ottó budai villájában. Habár megbízatása a kikeresztelkedett zsidó gyerekek mentésére szólt, nem törődött a befogadottak vallási hovatartozásával. Mintegy 1600 gyermek és fiatalkorú, valamint 400 felnőtt vészelte át az otthonokban a nyilas rémuralom hónapjait. A Bogár utcai villában menedékre lelt Rác András később a következőképpen emlékezett Sztehlo hősiességére: „Ha a nyilasok rájöttek volna, hogy itt mi van, akkor nemcsak minket meg a Sztehlót lőtték volna a Dunába, hanem a családját is.”

A lelkész a háború után sem tétlenkedett. 1945-ben létrehozta Gaudiopolist, amely nem csupán menhelyként szolgált: a fiatalok itt valódi közösségre találhattak. Sztehlo az utcán kallódó árvák mellett továbbra is az üldözöttek gyerekeinek befogadását tekintette legfőbb feladatának. Ahogy Rác András fogalmazott: „Azt mondta, hogy ahogy ő 1944-ben a zsidókat és a kommunistákat menekítette, ugyanúgy menekítené most azokat, akiket kitelepítenek. És ez bár nagyon emberi és érthető volt, furcsa volt, hogy ezt valaki így kimondja.”

Gaudiopolis állam volt az államban, élén a polgárai által választott államelnök állt. A köztársaság polgárai javarészt önellátásra rendezkedtek be, és kötelesek voltak valamilyen szakmát tanulni. A munkájukért „bért” is kaptak, a később rendezőként ismertté vált Horváth Ádám visszaemlékezése szerint lisztet, szardíniát vagy éppen földimogyoróvajat. Örömvárosnak külön színjátszó társulata, élclapja, sőt, még valutája is volt.

A mindent ellenőrizni akaró kommunista rezsim 1950-ben felszámolta Sztehlo „országát”, a nagykorúakat szélnek eresztették, a kicsik pedig állami nevelőintézetbe kerültek. 1956-ban családja Svájcba költözött, ő azonban nem tartott velük. Amikor négy évvel később meglátogatta feleségét és gyermekeit, szívrohamot kapott. Svájcban kezeltette magát, ám szíve 1974. május 28-án – Interlaken városának egy padján ülve – végleg cserben hagyta.

További részletek az életpályát bemutató kötetről itt olvashatók.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek