„Ez a könyv nekünk, magyar zsidóknak szól. Talán megismernek belőle egy olyan zsidó intézményrendszert is, ami már valóban történelem. És a politikával keményen alkudozó, de a közösséget önfeláldozóan szolgáló embereket” – nyilatkozta Dombi Gábor, az Osztályellenségek – Az 1951-es budapesti kitelepítés zsidó áldozatai című, idén megjelent könyv szerzője. A kötetet a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) adta ki.
Dombi Gábor a végzettsége szerint tanár, népművelő, újságíró és zsidó kultúratörténész, jelenleg pedig az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) doktorandusza, akinek 2020-ban jelent meg a budapesti zsidókat az 1951-ben sújtó kitelepítésekről szóló kötete. A szerzővel a Komáromi Zsidó Hitközség lapjában, a Hitközségi Híradó hasábjain jelent meg egy interjú, ebből idézünk.
Arra a kérdésre, hogy miért kezdett ezzel a témával foglalkozni, Dombi Gábor azt válaszolta: „a holokauszt után pár évvel az én családomat is kitelepítették Budapestről. Minden vagyonukat újra elvesztették, de ami sokkal súlyosabb, a gettóban szerzett betegségek mellé még súlyosabbak társultak”.
Hozzátette: édesapja neve mellett nagy fekete X jelölte, hogy „osztályellenség”, nem is vették fel az egyetemre, s olyan szakmák tanulására sem, amit szívesen csinált volna.
„Nagyon kevés dolgot osztott meg velem az emlékeiből, legyen az kitelepítés, árvaház; nem tudott távolságtartóan emlékezni a történtekre. Az árvaházi történetét megírta Dalos György A körülmetélés című regényében, amelynek egyik hőse épp az apukám. A kitelepítésről pedig én írtam meg neki ezt a könyvet. Nagyon boldog vagyok, hogy kézébe vehette a róla (is) szóló munkát” – fogalmazott Dombi Gábor.
A kitelepítés kapcsán az interjúban a szerző elmondta: „a Budapestről kitelepített ezernyi zsidó mögött már ott volt a holokauszt, a megtiprás kora, amikor elveszítették családtagjaik jórészét. Ahogy a mi családunk is. Ennek a fájdalma nem múlt el, és a túlélők mentális, lelki és fizikai betegségek formájában ott hordozták magukban az elmúlt évek minden hatását. Az egészséges zsidó fiatalok elmentek Magyarországról, Szlovákiából és Romániából, és csak az idősek, a békére vágyók, és a kisgyerekesek maradtak szülőföldjükön. Ám a politikai radikalizáció miatt mind többen szerettek volna elmenni, ám erre 1948 után egyre kevésbé volt lehetőség.
Az új élethez be kellett volna gyógyítani a sebeket. Helyette erővel, külső kényszerekkel elnyomták a feldolgozatlan múltat: a zsidó létet a kommunista érában korlátozták, a holokausztra emlékezés magángyásszá lett, a magyarországi nem hitközségi sajtóban a zsidó szó 30 éven át le sem volt írható.
A kitelepítetteknek pedig – noha amnesztiát kaptak 1953-ban – tudomásul kellett venniük, hogy ők a kommunista-szocialista rendszer megbélyegzettjei, »ellenségei«, és ezzel ők nem nagyon hivalkodtak, kaptak a hivatalos Magyarországtól megaláztatást eleget. Nem álltak újra sorba pofonokért".
A teljes interjú ide kattintva olvasható.
(Fotó: OR-ZSE)
