A 27. Zsidó Kulturális Fesztivál újabb csúcspontjához érkeztünk: a Dohány utcai zsinagóga színpadán a magyar zenei élet egyik legnagyobb ikonja, Zorán lépett fel. A teltházas koncertet Prof. dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke nyitotta meg.
Prof. dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke. Fotó: Balogh László
Beszédében Prof. dr. Grósz Andor hangsúlyozta: csaknem harminc éve ünnepeljük ősszel a Kárpát-medence sokszínű zsidó kultúráját, amely szorosan összefonódott a magyar és a szomszédos népek hagyományaival.
„Egy olyan művész koncertjére gyűltünk össze, akinek dalai évtizedek óta kísérik életünket, és aki generációkon átívelően képes megszólítani a közönséget” – emelte ki a Mazsihisz elnöke. Hozzátette: biztos benne, hogy mindenki átél majd egy-egy pillanatot, amikor úgy érzi, ez a dal róla szól.
„És mert Zorán dalai mindig mélyen személyesek, engedjék meg, hogy én is megosszak néhány gondolatot. Az a néhány év különbség, amely Zorán és köztem van, azt jelentette, hogy zenéje végigkísérhette ifjúkoromat. Hányszor ültem egy közönséges fehér kádban, mintha valójában egy rózsaszínűben lennék – vagy legalábbis erről dudorásztam. Később, érettebben, lehetetlen volt nem saját apámra gondolni, aki épp úgy hitte az otthon melegét, az ünnep örömét és az apja örökét, mint ahogyan az a dalban elhangzott. Én magam is hittem és hiszek apámban, és azon fáradozom, hogy fenntartsuk és gazdagítsuk mindazt az örökséget, amit ő és minden felmenőnk hagyott ránk – mindannak ellenére, ami történt, és amit Zorán is megénekelt a „Volt egy tánc” című, csodálatos Leonard Cohen-feldolgozásban.”
A 27. Zsidó Kulturális Fesztivál így tehát egy igazi zenei legendával folytatta a Dohány utcai zsinagógai koncertsorozatát. A magyar zenei élet ikonikus alakja, Zorán mintegy tíz év után tért vissza a Dohány zsinagógába. Hallhattuk a generációk szívét melengető, kihagyhatatlan slágereket éppúgy, mint azokat a ritkábban előadott szerzeményeket, amelyek közel állnak a művész szívéhez. A közönség egy érzelmekkel teli zenei utazás részese lehetett.
Zorán. Fotó: Balogh László
A koncerten Zorán kiváló zenésztársai is közreműködtek: Horváth Kornél, Lattmann Béla, Sipeki Zoltán, Kovács Péter „Kovax”, Gyenge Lajos, Csányi István, Kabelács Rita, Óvári Éva és Péter Barbara.
Malek Andi Soulistic. Fotó: Purger Tomi
Ugyanezen a napon a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában a Malek Andi Soulistic adott teltházas koncertet, ahol egyedi zeneiségében csendültek fel Barbra Streisand és Michel Legrand legszebb slágerei. A zenekar tagjai: Malek Andrea (ének), Jáger Bandi (zongora), Orbán György (bőgő), Lakatos Pecek András (dob).
Müller Péter Sziámi és Csemer Boggie. Fotó: Knap Zoli
A Hegedűs Gyula utcai zsinagógában pedig Müller Péter Sziámi és Csemer Boggie franciás estje aratott hatalmas sikert, amelynek során közreműködött Antal Gábor zongoraművész.
A rendkívül sokszínű programsorozat folytatódik – következő eseményeink részleteit itt találják.
