Jófejség az Indextől: „Boldog harmincadikat, lauderesek!”

2020. Február 13. / 12:09


Jófejség az Indextől: „Boldog harmincadikat, lauderesek!”

30 éves a Lauder Javne Iskola, és ezt most megírjuk, mert a diákok azt a feladatot kapták, hogy írjuk meg – olvasható az Index.hu egyik mai cikkében. Hiszen – mint írják – „nehéz ellenállni az olyan kéréseknek, amikor diákok keresik meg az embert azzal, hogy segítsünk egy iskolai feladat megoldásában”.


A budapesti Lauder Javne Iskola ma ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, a feladat pedig az, hogy a lauderes diákok kreatív feladatok keretében mutassák meg elhivatottságukat az iskolai közösség iránt, írta egy diák az Index.hu újságnak. Hozzátette: „a küldetésünk idén az, hogy juttassuk el minél több médiumba az örömhírt, hogy iskolánk immár harminc éve a nyitottság, a befogadás, az innovatív szemlélet és a zsidó közösség egyik legfontosabb budapesti képviselője”.

Az Index.hu úgy reagált: „Az osztályok egymással versenyeznek. A hír valószínűleg több helyen is megjelenik, de a diák azt írta nekem, hogy egy Indexen megjelenő hír megkapná a maximális 10 pontot. Nos, ezen ne múljon. Boldog harmincadikat, lauderesek!”.

A cikk ide kattintva olvasható.

Az Index jófejségét azóta a !!!444!!! is megfejelte, hiszen ez a portál is címlapon köszöntötte a 30. születésnapját ünneplő iskolát. 

(Címlapkép: Lauder Javne/Facebook) 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek