Hatvanöt éve kezdődött a kisvárdai zsidók gettózása

Vincze Péter / Forrás: Szabolcs Online

Kisvárda – Fekete borítású emlékkönyv, mely 1980-ban készült Tel-Avivban a „Lahav nyomda” gépein melyben megismerhetik a ma élők a világ zsidóságának térképén a kisvárdai gyülekezet helyét. Mely gyülekezet 1844-ben /165-éve/ a nagykállói elszakadáskor választotta meg első rabbiját Weinberger Ábrahám személyében. A zsidók vallják, hogy „Meséld el gyermekeidnek! Meséld el milyen volt a te életed.

Mesélj a te városodról, amit ők talán sohasem fognak látni. S nekik nem is hiányzik csak neked, aki ott hagytad fiatalságodat szép esztendeivel együtt az emberiségbe és az emberségbe vetett hitedet.

Meséld el, hogy a körülötted megváltozott világban is megtalálja helyét az, aki szülői örökségként egy magasabb erkölcsi szemlélettel indult el otthonról, hogy új hazában éljen, és ott felépítse otthonát, a kisvárdai szellem és erkölcs mértékével.” Ezek a gondolatok jártak eszembe, amikor a szépen rendbe hozott, kitakarított és a ledőlt síremlékeket újra felállítva a helyükön látom az új kerítéssel körülkerített kisvárdai zsidó temetőben. A környezet bizonyítja, hogy az „emlékezett kavicsait” még ma is őrzik, mint ahogy az itt nyugvók és a holocaust fergetegében nyomtalanul elpusztultak emlékét is.

A gyűlölet vonata

Mindezek azért is aktuálisak, mert április 15-én, hatvanöt éve, hogy megkezdődött a kisvárdai zsidóság beszállítása a gettóba, mely április 30-ig tartott. A szörnyűséges eseménysorozat már 1944 március. 19-én megkezdődött, amikor a kész listák alapján megkezdték a zsidóság prominens személyiségeinek letartóztatását. Maga a gettózás április 8-án kezdődött, ekkor szállították be az első vidéki csoportot. A gettó a Horthy Miklós út /ma Mártírok utca/ bal oldalán kezdődött, a Bessenyei út bal oldala, közben a Deák Ferenc út /ma Csillag utca/ s a Petőfi utca mindkét oldalával zárult.

Az úttestek és a városrészek korláttal voltak lezárva. A vidéki településekről beszállított családokat két fatelepen és a templom udvarán helyezték el. A zsidó tanács jelentése szerint a gettó létszáma hétezer fő volt, az élelmezés katasztrofális, a bánásmód rossz.

Fogalommá vált Kisvárda

A gettóból két csoportban indultak útnak a vagonokba az ismeretlen balsors felé. Az első csoport 1944. május 29-én, míg a második, május 31-én indult el. A gettóból gyalogmenetben vitték őket a kisállomás felé, és ott beterelték a gettózottakat a Schwartz fakereskedés udvarába –mely most a Perdiák tüzép, s innen indultak ismeretlen sorsuk felé a kisvárdai gettó hétezres (nő, férfi, gyermek és aggastyán) létszáma ismeretlen sorsa felé, hogy a haláltáborok fölötti hamuszín égbe temettessenek. Mindez ma már a történelem szomorú eseménysorozata. A magyar zsidók 30–40 %–a túlélte a katasztrófát, de az ország, különösen a vidék Magyarországa demográfiai, társadalmi és szellemi értelemben egyaránt jóvátehetetlen veszteséget szenvedett.

Emlékezni kellene a város emlékműveinél a Holocaustra. Emlékezni – a ma még élők közül, azok is, akik ebben a városban élték le fiatal életük legszebb éveit –, ha törött szívvel is a szomorú eseménysorozatra azért is szükséges abban a városban, ahol a Kisvárdáért sokat tettek a hajdan élők.