„Csepel csépel”, avagy a zsidó mágnás focicsapatának diadala 1942-ben

2022. Június 23. / 10:48


„Csepel csépel”, avagy a zsidó mágnás focicsapatának diadala 1942-ben

Nyolcvan éve annak, hogy a magyar labdarúgó NB I-ben először nyert aranyérmet a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek által alapított focicsapat, a csepeli Weiss Manfréd FC (WMFC). Vagyis a zsidó mágnás cégének csapata éppen akkor nyerte meg a bajnokságot, amikor az Országgyűlés „a zsidó birtokról” szóló törvényjavaslatot tárgyalta, az Oktogont már Mussolini térnek, a mai Kodály Köröndöt pedig Hitler Adolf térnek hívták. HEGYI IVÁN írását ajánljuk a JELEN hetilapból. 

Az első osztályú labdarúgó-bajnokságot a Weiss Manfréd FC nyerte 1942-ben. Weiss Manfréd akkor már húsz éve nem élt. Miután 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején államosították a gyárát, öngyilkosságot kísérelt meg, a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően azonban túlélte, hogy megpróbálta megmérgezni magát. Három esztendővel később meghalt – írja a Csepel csépel című írásában Hegyi Iván a Jelen hetilapban.

„Weiss Manfréd üzeme az első világháborúban lőszereket, majd 1928-tól repülőgépmotorokat, 1939-tól harckocsikat és katonai terepjárókat is gyártott. Az 1938-ban meghirdetett, a fegyverkezésre vonatkozó győri program megvalósíthatatlan lett volna a WM arzenálja nélkül. Ezért történhetett meg, hogy zsidó mágnás cégének csapata nyert akkor, amikor az Országgyűlés „a zsidó birtokról” szóló törvényjavaslatot tárgyalta éppen. Az Oktogont 1936-tól Mussolini, a Köröndöt 1938-tól Hitler Adolf térnek hívták” – olvasható a cikkben. 

w.jpgA csapat egykori logója (Forrás: Magyarfutball.hu)

Az előzményekről Hegyi Iván így számol be:

Két nappal az első zsidótörvény életbe léptetése után megejtették az első kapavágást az új csepeli sporttelepen, amelyet másfél esztendővel később, 1939. október 15-én avattak fel. Ekkor már régen megszavazták a második zsidótörvényt is. Teleki Pál, az utóbb öngyilkos miniszterelnök még rendíthetetlen volt: „Igen, ez a törvényjavaslat sok tekintetben jogfosztás az egyedekre nézve. De jogfosztás az egyedekkel szemben a nemzet magasabb érdekéből.” 

A stadion premierje összehasonlíthatatlanul vidámabbnak bizonyult, mármint a Weiss Manfréd FC szempontjából, mert a Szentlőrinci AC csak nyolc játékossal érkezett az új pályára, és Szokodi intézőnek kellett beugrania, hogy a vendégek legalább kilencen legyenek. Mulin a huszadik percben szállt be tizediknek, de a létszámhátrány így is lehervasztotta a SZAC együttesét, amelyre 18:2-es vereséget mért a csépelő csepeli csapat. A szigeti gárdára jó hatással volt a 18 ezer néző befogadására képes otthon, mert a másodosztályú bajnokságot, az NBB-t 114:22-es gólaránnyal nyerte meg a WMFC, az utolsó fordulóban 8:1-re „tömte ki” a szebb napokat is látott Vasast. 

A nagy menet első csúcspontja az 1941. október 12-én rendezett WMFC–FTC mérkőzés volt, amelyen – az orkánszerű szél ellenére is – 17 ezren tolongtak, és azt látták, ha épp nem hunyorogtak a felkavart portól, hogy a házigazdák, akik 2:0-ra és 3:1-re is vezettek, 3:2-re győznek. A másik naggyal, az Újpesttel már nehezebb dolguk volt, a lilák 1942 tavaszán 3:1-es előnyt szereztek Csepelen Szusza Ferenc (2) és Zsengellér Gyula révén. De nem nyertek, mert az 1:0-s WMFC-vezetésnél tizenegyest rontó házigazdák 3:3-ra egyenlítettek, és megtartották ötpontos fórjukat a Megyeri útiakkal szemben. Majd az utolsó előtti fordulóban a Gammát fogadták. A tét az volt: ha győznek, bajnokok. Nem rogytak össze a súly alatt, 8:4-re nyertek. A diadal után a három és fél ezres közönség elözönlötte a pályát, úgy ünnepelte az aranyérmes garnitúrát. 

1942.jpgA bajnokok (Forrás: Csepelfc.hu)

Az ország német megszállása után a Weiss család meghatározó tagjait előbb az Astoria Szálló pincéjében kínozták, majd deportálták. Néhány héttel később Kurt Becher SS-százados Oberlanzendorfból hozatta vissza Chorin Ferencet és Mauthausenből Kornfeld Móricot. Majd 1944. május 17-én szerződést íratott alá, hogy a família valamennyi tagja Portugáliába és Svájcba távozhat, a szabad elvonulásért viszont minden vagyonát huszonöt évre „kezelésbe” adja Heinrich Himmler híresen humánus „Védőosztaga”, a Schutzstaffel katonai szárnyának, a Waffen-SS-nek…

Hegyi Iván írása teljes terjedelmében a Jelen hetilapban olvasható.

mazsihisz icon

Címkék

Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Vitaest: Lehetséges-e siettetni a Messiást?
Zsidó világ
Radnóti főrabbi: I have a dream (Az álmok és a valóság)