Címkék

Sport

Megemlékezések / 2024. Szeptember 15. / 15:33

Dicső sportsikereik sem akadályozhatták meg a magyar zsidó sportolók tragédiáját

– Most, amikor Kemény Ferencre és rajta keresztül a mártírhalált halt zsidó sportolókról, edzőkről, sportszervezőkről és mecénásokról emlékezünk meg, látnunk kell azt is, hogy milyen folyamatok játszódnak le körülöttünk. Látnunk kell, hogy a világ jelentős részén, úgy tűnik, megfeledkeznek a második világháború, a holokauszt tanulságairól – mondta dr. Grósz Andor Mazsihisz-elnök Kemény Ferenc és felesége botlatóköveinél.

Megemlékezések / 2024. Szeptember 10. / 13:07

Megemlékezés Kemény Ferenc és felesége botlatókövénél

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) megemlékezést rendez Kemény Ferenc (1860-1944) sportszervező, pedagógus, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapító tagja botlatókövénél. A rendezvény szeptember 13-án, ezen a héten pénteken délután 2 órakor lesz Budapest XIII. kerületében, a Pannónia u. 14. számú ház előtt.

Élet + forma / 2024. Augusztus 30. / 09:10

Gábor Tamás olimpiai bajnok és vívólegenda

Az olimpiai és világbajnok párbajtőrözőre, sportvezetőre, kollégánknak, az Új Élet című újság olvasószerkesztőjének édesapjára emlékezünk – külön apropó nélkül.

Élet + forma / 2024. Augusztus 04. / 09:39

Olimpia: Megvan az első izraeli arany

A férfiak szörfversenyében Tom Reuveny megszerezte Izrael első aranyérmét a most zajló párizsi olimpiai játékokon. Ezzel a Zsidó Állam éremtáblázata jelenleg így néz ki: egy arany, négy ezüst, egy bronz. Gratulálunk!

Élet + forma / 2024. Július 31. / 13:51

Olimpia: Garay János, aki művészi szintre emelte a vívást

Olimpiai sorozatunk harmadik részében Garay János (1889-1945) kétszeres olimpikon kardvívónkra emlékezünk, aki 1924-től 1930-ig tartó pályafutása során kiemelkedett a sportágban. Ő volt az első magyar Európa-bajnok vívó. Az ötkarikás játékokon ezüst- és bronzérmet is szerzett, a magyar kardválogatott meghatározó tagjaként és egyéniben is dobogóra állhatott.

Megemlékezések / 2024. Július 22. / 15:30

Megemlékezés Petschauer Attila olimpiai bajnok botlatókövénél

A holokauszt 80. évfordulója és a Párizsi Olimpiai Játékok évében közös megemlékezést tart Petschauer Attila (1904-1943) olimpiai bajnok kardvívó és újságíró botlatókövénél a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) és a Magyar Vívó Szövetség július 23-án, kedden déli fél egykor. A helyszín a munkaszolgáltra hurcolt és ott meghalt bajnok utolsó budapesti lakóhelye: Attila út 65/c (I. ker.).

Mazsihisz hírek / 2024. Július 15. / 19:21

Radnóti főrabbi: Miért volt sportellenes a zsidóság?

Közös meccsnézés volt tegnap a Rumbach-ban: a futball EB döntőjébe jutott spanyolok és angolok mérkőzését láthattuk kivetítőkön. Az összejövetelen természetesen nem maradhatott el a tanítás és a tanulás, így a délutáni ima elmondása után Radnóti Zoltán főrabbi, a Budapesti Rabbiság igazgatója beszélt a sport és a zsidóság kapcsolatáról.

Élet + forma / 2024. Július 08. / 20:21

Fábián Sára Ráhel ma letette az olimpiai esküt

– A Budapesti Rabbiság mindenki által szeretett irodavezetőjének (Rékának) lánya, Fábián Sára Ráhel ma letette az olimpiai esküt – tette közzé a Budapesti Rabbiság Facebook-oldala. Gratulálunk és drukkolunk az ország egyik legjobb sportlövőjének!

Élet + forma / 2024. Május 15. / 13:11

Ma lett 70 éves Gyarmati Andrea, éltesse az Örökkévaló 120 évig!

Olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnok úszó, Magyarország örökös úszóbajnoka: ő Gyarmati Andrea, aki 1954. május 15-én született két olimpiai bajnok, Székely Éva és Gyarmati Dezső leányaként Budapesten. Nemcsak Magyarországon ismert és népszerű, hiszen 2020-ban beválasztották az International Jewish Sports Hall of Fame (A zsidó sporthírességek csarnoka) tagjai közé. Isten éltesse!

Élet + forma / 2024. Március 22. / 10:53

Sajnos kikapott az izraeli futballválogatott Budapesten

A 2024-es németországi labdarúgó Európa-bajnokság pótselejtezőjén Izrael tegnap Budapesten fogadta Izlandot. Hiába szerezte meg a vezetést Izrael az első félidőben, a szünetben már Izland mehetett előnnyel az öltözőbe. A második félidőben a vendéglátók teljesen szétestek, Izland pedig ezt könyörtelenül kihasználta, és 4–1-es győzelemmel jutott be a pótselejtező Ukrajna elleni, döntő körébe.

Élet + forma / 2024. Február 05. / 13:15

Három arannyal és két bronzzal zártuk a Maccabi Pan Amerikai Játékokat

Az Argentinában megrendezett Maccabi Pan Amerikai Játékokon a magyar delegáció négy sportágban vett részt az eseményen: maccabi man (triatlon), úszás, padel, félmaraton. A sportolók 3 arany- és 2 bronzérmet szereztek, amivel a magyar delegáció az előkelő „top 10” kategóriába került az éremtáblázaton.

Élet + forma / 2024. Január 21. / 18:59

Foci Konferencia-liga – Kispesten szurkolhatunk a Makkabi Haifa-nak

A Budapest Honvéd honlapjának beszámolója szerint az európai szövetség már hozzájárult, hogy az izraeli csapat február 15-én, csütörtökön este 9 órától a 16 közé jutásért sorra kerülő párharc első felvonásán Kispesten lássa vendégül az ellenfelét.