Amerika első zsidó elnöke? Bernie Sanders az élen, a kihívója is zsidó

2020. Február 25. / 14:46


Amerika első zsidó elnöke? Bernie Sanders az élen, a kihívója is zsidó

A Demokrata Párt favoritjának tűnő Bernie Sanders, a 78 éves zsidó szenátor elkezdett öntudatosan hivatkozni zsidóságára, de ezzel együtt sem túl népszerű a zsidó közösségben Izraellel kapcsolatos éles kritikai megjegyzései miatt, sokan úgy vélik, nagyon rossz lenne Izraelnek, ha ő lenne az elnök. Egyik fő kihívója, Michael Bloomberg szintén zsidó. 


A legutóbbi előválasztási fordulóban Bernie Sanders szenátor nagy győzelmet aratott Nevadában. Az Amerikai Egyesült Államok történetében először sikerült neki mindhárom eddig szavazó államban megszereznie a szavazatok többségét, nagyon megelőzte az összes riválisát és a kisebbségi szavazók szívét is meghódította, ami négy éve, Hillary Clintonnal szemben nem sikerült neki. A Latin-Amerikai eredetű résztvevők döntő többsége őt támogatta és a fekete választók között is megközelítette Joe Bident, Barack Obama egykori alelnökét, aki érthető okok miatt népszerű a Demokrata-párti fekete polgárok között, és a moszlim amerikaiak már négy éve is Sanders mögé álltak. A zsidók, „sajátjai” azonban egyelőre nem különösebben lelkesek Sanders elnökjelöltségének, elnökségének gondolatától. Bernie Sanders ugyanis, mint karakteresen balos, az amerikai viszonyok között, nagyon balos jelölt, nem csak a jövedelmi egyenlőtlenségek ellen kíván fellépni, de külpolitikájában is eltérne a hagyományos Demokrata-párti konszenzustól, nem Izrael-párti elnökké szeretne válni, hanem egyformán akarja mérlegelni, képviselni a jogos izraeli és palesztin érdekeket, igazságos békét remél. Mindig elmondja, hogy Izraelnek joga van hozzá, hogy biztonságban élhessen, de a palesztineknek is vannak jogai, ezek érvényesítését is feladatának érzi. Akár igen komoly pénzügyi nyomást is hajlandó volna gyakorolni Izraelre, hogy kikényszerítse ezeknek a jogoknak az érvényesítését. Ennél puhább formában Elizabeth Warren és még sokkal enyhébb megfogalmazásban Pete Buttigieg is utalt arra a Demokrata elnökjelöltek közül, hogy Izraelnek is tennie kell engedményeket, bizonyos elvárásoknak eleget kell tennie. 

Sanders jóval messzebbre megy riválisainál, de általában is érződik, hógy a Demokrata Párt távolodik Izrael kormányától, már Barack Obama és Benjamin Netanjahu miniszerelnök viszonyát is súlyos konfliktusok terhelték.

Sanders azzal váltott ki komoly elégedetlenséget legutóbb, hogy tudatta, nem megy el a befolyásos Izraelt segítő lobbicsoport, az AIPAC (American-Israeli Public Affairs Committee, Amerikai-Izraeli Közügyek Bizottsága) jövő heti konferenciájára, ahová hagyományosan el szoktak menni mindkét nagy párt elnökjelöltjei az Egyesült Államokban. Döntését azzal indokolta, hogy a szervezet teret ad szélsőséges, gyűlölködő nézetek képviselőinek is. Azt is hangoztatni szokta, hogy Izrael polgárai nagyon fontosak neki, az ország általa szélsőjobboldalinak tartott kormányáról azonban nagyon rossz a véleménye.

Mostanában nyomatékosan hangsúlyozza, hogy mennyire fontos neki a zsidósága, a társadalmi igazságosság iránti elköteleződése jórészt abból fakad, hogy édesapja Európában maradt családtagjait meggyilkolták a nácik, holokauszt-túlélő emigránsok között nőtt fel. 

A kampányra rengeteget költő, a felmérésekben egyre jobban álló, komoly kihívója Sandersnek Michael Bloomberg, egy amerikai reformzsidó közösség vallásgyakorló tagja, aki kortársa Sandersnek, aki Sandershez hasonlóan nagy kitérőkkel érkezett meg a Demokrata Pártba (Sanders független volt, Bloomberg egy ideig a Republikánusokhoz tartozott), politikai kérdésekben azonban nagy különbségek választják el őket egymástól. Bloomberg Izrael feltétlen támogatója például és népszerű a zsidó közösség körében. 

Hogy ez mire lesz elég egyiküknek vagy másikuknak, kiderül. Nemsokára, a szuperkedden, amikor több állam választ egyszerre és a későn beszálló Bloombergre is lehet majd szavazni, bizonyára elválik, Bernie Sanders megőrzi-e vezető szerepét, fel tud-e zárkózni mellé Michael Bloomberg vagy valaki más. És hogy Bernie Sanders vagy Michael Bloomberg jó-e nekünk. 

(Címlapkép: AP/Patrick Semansky)

(Forrás: The Times of Israel)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
„A soha többé most van" – megemlékezés Rohoncon