444: A székely zsidók drámája a víz alatti faluban

– Óriási ziccer Az igazság gyertyáiban feldolgozott bözödújfalusi szombatosok története. Már eleve: székely zsidókról szól, akik tehát egyszerre „ősi magyarok” és izraeliták. Ráadásul nem a náci ideológia szerinti faji értelemben, hanem önszántukból, mert felmenőik úgy látták, hogy a zsidó gyakorlatok jobban tükrözik Isten akaratát, mint az elpuhult keresztény rítusok – írja Ady Mária a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház budapesti vendégjátékáról.

Székely Csaba Az igazság gyertyái című műve a bözödújfalusiak megpróbáltatásainak állít emléket. Bözödújfalu az 1940-es évek elején még látszólag a nyugalom szigete, ugyanis megférnek itt példás békességben a legkülönbözőbb vallások, felekezetek és világnézetek. Itt él többek között egy kis székely közösség is, akik a középkor óta követik a zsidó szokásokat. Ők a szombatosok. Többségük a tizenkilencedik század második felében be is tér az izraelita vallásba, és mire történetünk elkezdődik, ők addigra már zsidó identitással rendelkező székelyek. Háborítatlanul élnek együtt a falu többi lakójával, ám amikor Észak-Erdélyt Magyarországhoz csatolják, a budapesti politika hirtelen betör az életükbe. A származás és a vallási identitás ettől fogva élet-halál kérdésévé válik.

Az előadást a Városmajori Szabadtéri Színpadon láthatta a közönség, ez egyben a dráma magyarországi ősbemutatója volt Sebestyén Aba rendezésében, Cári Tibor zenéjével. A 444 portálon Ady Mária írt kritikát az előadásról, ebből idézünk az alábbiakban.

Fotók: Bereczky Sándor

A bözödújfalusi „zsidózókat” egy szappanfőző rabbi készségesen betéríti a zsidó vallásba, de a nem zsidóknak addig is zsidók voltak, a zsidóknak meg továbbra is szombatosok maradnak. 

A nácik nehezen igazodnak ki ebben az összetettségben, a magyarázás, csűrés-csavarás amúgy is „zsidó módi”, gyanús hochmecolás: valaki vagy zsidó, vagy nem, a „lélekben zsidó” ellenzékiekkel bőven megfér néhány önként betérő, így hát felmentés ide vagy oda, deportálandónak nyilvánítják őket. 

Na de a székely csendőr alezredes ha a zsidó vért nem is, a sajátját azért félti, így számára egyik pillanatról a másikra lelkiismereti kérdés lesz a bözödújfalusi nem zsidó zsidók sorsa, és ezzel az utolsó pillanatban a deportálásokban részt vevő náciból embermentővé avanzsál.

Ha ez még nem volna elég drámai alapanyag, Bözödújfaluból ma már csak egy víztározóból előmeredő templomtorony látható, amely a Ceauşescu-féle falurombolások ikonjává vált, nemrég újjá is építették az egykori település emlékműveként és a romániai diktatúra mementójaként.

Van tehát a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat előadásában holokauszt-, kommunizmus- és Erdély-tematika is, Sebestyén Aba rendezéséből azonban úgy tűnik, hogy ez egész egyszerűen túl sok ahhoz, hogy három órába beleférjen, és ne arról szóljon, hogy mindezekről szól. Szóval, hogy meg is elevenedjen.

A dráma írója, Székely Csaba a Bányatrilógiá ból jól ismert humorral, a szerethető kisemberek empatikus ábrázolásával közelíti meg a sűrű történetet, de így sem sikerül elkerülnie, hogy a történelmi lecke szolgálatába állított írói stílusgyakorlattá váljon a szöveg. A karaktereknek ezúttal nincs idejük „szöszmötölni”, létezni, apró nyelvi játékokból személyiséggé alakulni, mert minden szituációnak szigorúan narratív célja van: előrevinni az eseményeket a történelmileg determinált nagy fordulópontokig, anélkül, hogy nagyon kilógna a lóláb. (...)

Izgalmas karakter Nagy István jó szándékú, de nem hősies bírója, Bartha László Zsolt előbb álmodozóan kívülálló, majd vágyaival viaskodó plébánosa, László Csaba opportunista-macsó lelkésze. Közülük is kiválik Galló Ernő a tanító szerepében. Csúnyának titulált, örökké csak lesajnáló legyintésre méltatott szelíd-önző kisember, puhasága egyszerre szánalmas és viszolyogtató. 

Míg csak a negyvenes évek levegője elő nem csalja belőle a pusztító gyűlöletté dédelgetett sérelmeket. Az ő fröcsögése valóban egyszerre nevetséges, szánalmas és vérfagyasztó. 

Amilyen talán a dráma és az előadás története lehetne, ha csak erről az egyetlen jelenségről szólna a történelem helyett.

Ady Mária írását teljes terjedelmében itt olvashatják.