04.19. 19:21, kimenete: 04.20. 20:30 
A méltatlanul elfelejtett, tragikus sorsú Weisz Árpád két együttesnél is maradandót alkotott. 34 évesen bajnoki címet szerzett a milánói Internazionalénál, ahol kezdő edzőként első figyelemreméltó döntése egy 17 éves ismeretlen fiatal, egy bizonyos Giuseppe Meazza felfedezése volt. Weisz Árpádot és családját 1942 nyarán tartóztatta le a Gestapo, először a hollandiai Westerbork tranzit táborába, majd Auschwitzba deportálva őket, ahonnan senki nem tért vissza.
Bármennyire hihetetlen, de a második világháború előtt még a magyarok tanították az olaszokat rúgni a bőrt – írja Andreides Gábor bevezetőjében a Tranindex internetes oldalon.
„… Nekünk megadatott közelről megcsodálni a remek erőt, amelyet vezetőitek ömlesztettek a zsenge itáliai sport ereibe, nekünk megadatott, mert minket hívtatok oda mesternek, akitől meg akarjátok tanulni a győzelemre vezető ismereteket” – amikor Fischer Mór, a Magyar Labdarúgók Szövetsége Nemzetközi Bizottságának elnöke 1932. május 8-án, többek között e szavakkal köszöntötte a válogatott találkozóra, Budapestre érkező „azzurri legényeket”, a tanítványok már nagyra tartott ellenfelekké váltak.
1921-től valóságos futball-exodus indult meg Olaszország felé. A mérkőzések egyik fő vonzereje a magyar futballisták játéka lett fogalmaz az írás.
Számos fantasztikus játékos és labdarúgó szakember mellet, a méltatlanul elfelejtett, tragikus sorsú Weisz Árpádról így ír – „A legendás játékos két együttesnél is maradandót alkotott. 34 évesen bajnoki címet szerzett a milánói Internazionalénál, ahol kezdő edzőként első figyelemreméltó döntése egy 17 éves ismeretlen fiatal, egy bizonyos Giuseppe Meazza felfedezése volt.
Weisz legnagyobb sikereit mégis a Bologna mestereként érte el, mely csapatot egymás után kétszer is első helyre vezette. A félelmetes csapat 1937-ben 4:1 arányban lelépve az akkori esztendők egyik sztárcsapatát, a Chelseat, megnyerte a párizsi világkiállítás kupáját. Weisz számára a diadalt követően az egyik legnagyobb elismerést egy francia sportlap fogalmazta meg: „Weisz Bolognája olasz módra, de angol profi labdarúgókból álló csapatként győzedelmeskedett.”
Weisz Árpád a Bologna játékosaival
A Bologna sikert sikerre halmozott, Weisz munkáját egyre nagyobb szakmai elismerés, övezte. A háborúhoz közeledve azonban Olaszországban is megváltoztak a politikai és társadalmi viszonyok.
Míg 1932-ben Mussolini még úgy fogalmazott, hogy „az antiszemitizmus nem létezik Olaszországban – az olasz zsidók mindig derék állampolgárokként viselkedtek, és mint katonák bátran küzdöttek” – hat évvel később már faji kiáltvány jelenik meg lapjában, a Giornale d’Italiában, amely tragikus útra terelte az addig az antiszemitizmustól összességében érintetlen Olaszországot.
Októberben, a zsidókat sújtó törvények elfogadásával a Bolognában élő Weisz család számos Itáliában élő külföldi, illetve olaszországi zsidó polgárral egyetemben védtelenné vált. Itália a náci Németország karjaiba szédült.
A Bologna 1938. október 16-án otthon, a Littorialéban, a fasiszta építészet egyik emblematikus alkotásában, a mai Stadio Dall’Ara elődjében 2:0 arányban simán verte a Viola József edzette római Lazio csapatát. Weisz, a honfitárs irányította fővárosi csapat ellen ült utoljára a piros-kékek kispadján. Benyújtotta lemondását, és családjával elhagyta Itáliát: Párizsba menekültek, ott próbáltak új életet kezdeni.
Praktikus okok miatt esett a választás a francia fővárosra. Weisz a kiválóan beszélt olasz után könnyen elboldogult a francia nyelvvel.
Ismerték őt a franciák, emlékeztek a Bologna nagyszerű csapatára és az élete mérkőzését irányító magyar szakemberre, aki ezzel az összecsapással végérvényesen bevonult a labdarúgás halhatatlanjai közé. Bologna is közel volt. Kacérkodott ugyan egy angliai letelepedéssel is, de az angol bajnokságban külföldi edzőként nemigen vállalhatott volna munkát. A család 1939 tavaszán Hollandiába költözött, ahol mindent elölről kellett kezdeni. Azonban úgy tűnt, lassan rendbe jönnek a dolgok egy kicsiny holland városban, az ötvenezer lakosú Dordechtben.
Azután mindennek vége lett: 1939. szeptember elsején kitört a második világháború. 1940. május 10-én pedig a náci Németország lerohanta a semleges Hollandiát, amely négynapi küzdelmet követően megadta magát. Weisz 1941 szeptemberétől nem vezethette többé a Dordecht edzéseit. A családot 1942 nyarán tartóztatta le a Gestapo, először a hollandiai Westerbork tranzit táborába, majd Auschwitzba deportálva őket, ahonnan senki nem tért vissza.
