Zsidó élet Szombathelyen tegnap és ma

Kupi Györgyi / Forrás: kimozdulo.hu

Ha ősz, akkor Szombathelyen is zsidó fesztivál, és hagyományosan kiállítás is. Ezúttal a Mi szobánk című, amely tárgyi emlékeken keresztül mutatja be, milyen volt az elmúlt hatvan évben zsidónak lenni Szombathelyen.

Az Magyar-Izraeli Baráti Társaság szervezésében megvalósuló rendezvénysorozatról azt mondta elöljáróban Eck-Varga Zsuzsa, az egyesület elnöke, hogy ez most szerényebb, mint a tavalyi, nem utolsósorban azért, mert a társaság az idén egy másik projektbe is nagy erőket fektetett

A rendezvény célja azonban továbbra is az, hogy megismertesse a zsidó kultúrát, most egészen konkrétan a hétköznapi kultúrát az érdeklődőkkel. Toronyi Zsuzsa, a Budapesti Zsidó Levéltár igazgatója, a kiállítás rendezője elmondta, hogy a kiállított tárgyak másikharmad része speciális, amely csak a zsidó otthonokra jellemző, a harmadik harmad pedig olyan, amilyen bármely háztartásban fellelhető, de a zsidó családoknál más jelentéssel bír, vagy másképp használták, és vannak olyanok is, amelyek minden átlagos otthonban fellelhetők ugyanazokkal a funkciókkal.

Speciális például az a térkép, amely Szombathely térképén az "eruv"-ot (kerítést) jelöli ki. A zsidók legfőbb ünnepe a szombat, melyen teljes munkatilalom van érvényben, nem lehet sem cipekedni, sem hosszabb útra indulni. Természetesen az „udvar” határain belül enyhébbek ezek a szabályok, ezért a zsidó közösségek igyekeztek kijelölni a városnak egyes részeit, melyet így egy udvarnak tekintve, az enyhébb szabályozás szerint élhettek. A szombathelyi „eruv”-ot a város térképére jelölve, 1935-ben, 15 éves időszakra állapította meg Horowitz József, a közösség akkori főrabbija – tudjuk meg a relikvia mellé tett magyarázó szövegből.

A szombat egy másik vonatkozásban is szóba kerül a képek mellé tett, talán még a tárgyaknál is sokatmondóbb szövegek egyikén-másikán, amely az iskolások, illetve a dolgozók szombatjával kapcsolatosak: „A törvény lehetővé tette, hogy ha a szombattartó gyerekek nem voltak többen 10%-nál, akkor nem kellett szombaton iskolába menniük. (…). De olyan nagy volt az antiszemitizmus, hogy nem akartuk még ezzel is irritálni őket, ezért inkább szombaton is iskolába mentem. (…) Pénteken rendesen mentem iskolába, aztán délben hazamente és megírtam gyorsan a leckét, majd visszavittem a táskámat, odaadtam a portásnak, és szombatig ő vigyázott rá. (…) Szombat reggel tehát táska nélkül mentem iskolába. A portástól elkértem és délben leadtam, vasárnap pedig elmentem érte.” (Cziffer Zsuzsa)

„Szombaton természetesen kellett dolgozni. (…)„ Szabadságra mentem, hogy el tudjak menni a templomba – ez elég egyértelmű volt mindenki számára, de konkrétan nem beszéltem róla. Talán Jom Kippur előtti napon odajön hozzám a személyzetis párttitkár, hogy ugye én azért megyek szabadságra holnap, mert templomba akarok menni. Válaszoltam neki, hogy igen, ezért. Azt mondja erre ő: nem kellene elmenned, nem nézik ezt jó szemmel. Erre én csak annyit mondtam: Jom Kippurkor van egy szertartás, amikor a halottainkra emlékezünk. Nekem a háborúban megölték a nagyszüleimet, 4 testvéremet, a szüleimet, unokatestvéreimet. Békén hagyott, azt hiszem, megértette. (...)” (Deutsch Dezső, Centropa)

A soában elpusztult családtagoknak többféle módon állítottak emléket a túlélők. A zsidótemetőben a korábban elhalt rokonok sírkövére rávésték a mártírok nevét, vagy külön kis márvány emlékkőre az elhalt rokon fényképét helyezték. Hasonló Bergstein Kató arcmása (egy könyvespolcon látjuk), aki, két és fél évesen, az Auschwitz felé tartó vonaton halt meg édesanyja karjában.

Voltak, akik úgy döntöttek, nem maradnak az országban, erre emlékeztet az a bőrönd, és női cipő, ami az előszobában kapott helyet. És egy levél, amelyet a szökés közben elfogott és a szombathelyi börtönbe került zsidók írtak köszönetképpen a kóser élelmezésért a hitközségnek.

Aki maradt, az ezt tartotta szem előtt: „Mindenki csendesen élt, ügyeltek arra, hogy semmiben ne tűnjenek ki, ne hívják fel a kommunisták és a keresztények figyelmét magukra. Nem volt könnyű akkor Szombathelyen ortodox zsidónak lenni.”

A volt ortodox zsinagógát a Házipari Szövetkezet vette birtokba, míg a Rákóczi utcai, Kongresszusi Hitközség egykori zsinagógáját Szombathely városa vette meg 1963-ban. A helyreállítás és átalakítás során a belső teret teljesen kiüresítették, a kiállításon látható rács a tóraszekrényt és a zsinagógai teret elválasztó rács egy darabja, a szemétből került elő.

A kiállításon az egyik sarokban egy enteriőr idézi fel a zsidó családok péntek asztalát a menórával, mellette a főzéshez használt cserépedény, melyben a pék kemencéjében ért össze a szombaton feltálalt finom babos étel, anélkül, hogy a szombati tűzgyújtási tilalmat megszegték volna a zsidó családok.

Egy mérleget is látunk a falon, ezzel dolgozott Pali bácsi, a kiskereskedő a szombathelyi piacon. Alatta pedig míves üvegedények, élelmiszer tárolására szolgáltak. Mellettük viszont azok a házi apróságok (levespor, Dávid-csillag alakú száraztészta, amelyet a mai háziasszonyok tesznek az asztalra), és van itt jónéhány személyes emlék izraeli kirándulásról, izraeli barátoktól.

A megyei levéltárban zajló kiállítás különlegessége, hogy amíg látható (szeptember 21.), addig bővíthető, tárgyakkal, fotókkal, egyéb dokumentumokkal, személyes történetekkel. Így, mint azt Toronyi Zsuzsa fogalmazta, megtörténhet, hogy több tárggyal zár a tárlat, mint amennyivel nyitott.

A 6. Szombathelyi Zsidó Fesztivál programja