A cionizmus kezdeteiről

Forrás: Kavafisz blogja

A Mizráchi (vallásos cionista) mozgalmat, melyet az akkori történelmi események keltettek életre kb. 100 évvel ezelőtt alapították Vilnában.

Abban az időben a zsidókérdés olyan megoldást követelt, melynek alapjaiban kellett megváltoztatnia a zsidó nép helyzetét a gálutban (szétszóratás) A kelet-európai zsidóságot üldözték, pogromoknak voltak kitéve, nem láttak semmi esélyt helyzetük javulására.

A nyugat- és közép-európai zsidóság politikai és gazdasági helyzete ugyan jobb volt, ám épp ennek hatására őket az asszimiláció beolvasztó hatása fenyegette.

Azokban az években Európa liberális és nacionalista atmoszférában élt. A nacionalizmus napról-napra erősödött, kis népek szerezték meg függetlenségüket, először a görögök és a bolgárok, majd a szerbek és a románok, egyedül csak a zsidó nép maradt politikai vezetők és célok nélkül, nem találva választ a legfontosabb kérdésre: Merre tartsunk? Hová kell eljutnunk?

A kelet-európai zsidók külföldi országokba akartak kivándorolni, ahol nyugalmat és megélhetést találhatnak, az Egyesült Államokba, Angliába, vagy Dél-Amerikába.

A nyugat- és közép-európai zsidók célja pedig az volt, hogy minél inkább beilleszkedjenek a helybéli lakosság életformájába és teljes polgári egyenlőséghez jussanak.

Mindezeket látva 1862-ben Rabbi Cvi Hirsh Káliser (1795-1874) egy lengyel város, Tehor főrabbija, megjelentetett egy könyvet, melynek címe: Drisát Cijon - Cijon keresése volt. Ez a könyv nagy hatással volt az európai rabbinikus világra. A könyvnek nem csak a háláchikus része volt jelentős, hanem Kálisernek az a merész gondolata is, mellyel megoldást kínált az európai zsidókérdésre. Konkrét válasza így hangzott: "A zsidó népnek semmilyen más megoldása nem lehet, csak a visszatérés Erec Jiszráelbe, az ősök országába, amivel saját maga kezdheti el a megváltását, még a Messiás eljövetele előtt"

Mint korának egy tekintélyes rabbija, gondolatát természetesen a háláchára alapozta, és bebizonyította, hogy a zsidó nép saját maga elkezdheti megszabadítását. Könyvében elmagyarázza, hogy a megígért megváltás természetesen meg fog valósulni, de ne gondoljuk azt, hogy a Messiás majd hirtelen ránk fog parancsolni, hogy hagyjuk el a gálutot, és ezután mindenki egyszerre fog megérkezni Erec Jiszráelbe.

Nem sietve fogjuk elhagyni a gálutot, s nem egy pillanat alatt fog eljönni a szabadságunk, lassan-lassan fognak elkezdeni sütni a megváltás sugarai.

Ráv Káliser tehát úgy vélte, a zsidó nép megváltása nem csak csoda útján fog megvalósulni, a zsidóknak maguknak kell törekedniük arra, hogy mindez bekövetkezzék, s ennek első jeleként vissza kell térniük a Szent Földre. Az igazán újszerű gondolat ebben nem az volt, hogy a zsidók ismét éljenek Erec Jiszráel szent helyein, ott ahonnan a schina, az isteni dicsfény sosem mozdult el, pl. Jeruzsálemben és imádkozzanak a Siratófalnál a Messiás eljöveteléért, hiszen ezt több száz éven keresztül tették a zsidók, már Káliser előtt is, amióta a Szentélyt lerombolták. Az ő célja az volt, hogy a zsidók települjenek le Izrael egész földjén, kezdjenek el földet művelni, s így segítsék elő a megváltást.

Ráv Káliser végső soron egy önálló zsidó állam megteremtésére és a zsidó nép nemzeti szabadságára és függetlenségére gondolt a világ hatalmainak és jámborainak segítségével.

Ráv Káliser könyve történelmet csinált. Először tudott valaki egy teljes megoldást ajánlani mind a kelet-európai, mind a nyugat-európai zsidók problémáira. Jelszava az volt: Mondj nemet az asszimilációra, az új gálut országok keresésére és térj vissza Erec Jiszráelbe, hogy segítsd a megváltás folyamatát.

Káliser nemzedékének nagy rabbijai, pl. Rabbi Akiva Aiger, Rabbi Mose Szofer (a pozsonyi Chátám Szofer), Rabbi Elijáhu Gutmacher, Rabbi Jákov Etlinger, Rabbi Ezriel Hildesheimer, és sok más rabbi, lelkesen fogadták Káliser gondolatát, és támogatták elképzeléseit.

Rabbi Elijáhu Gutmacher pl. azt írta: "Ha több mint 100 európai zsidó család le fog települni Erec Jiszraelbe és elkezdenek földet művelni, ez lesz az "átcháltá degeulá -a megváltás kezdete".

Nyilvánvaló, hogy ezek a nagy rabbik is csak úgy fogadhatták el ez az újszerű gondolatot, ha találtak erre vonatkozóan háláchikus alapokat. Egyébként nem is csoda hogy ezek a rabbik elfogadták Káliser vakmerő ötletét, hiszen saját szemeikkel látták a németországi és franciaországi zsidóság asszimilációját és a vallásba bevezetett különböző újitások hatásait.

Rabbi Cvi Hirsh Káliser a tettek embere volt. Azt ajánlotta, állítsanak fel olyan társaságokat Lengyelországban, Oroszországban és Németországban, melyek segítik a letelepedni szándékozókat, és alapítsanak egy mezőgazdasági iskolát Erec Jiszráelben, ahol az ifjak földművelést tanulhatnak. Később az ő javaslatára alapították Erec Jiszráelben az első földművelésügyi ipari iskolát, Tel-Aviv mellett Mikve Jiszráelben. Ezenkívül úgy vélte, hogy olyan zsidó harci alakulatokat kell szervezni, amelyek el tudják látni az új települések és vagyonuk védelmét.

Ugyanebben az időben, messze Tehortól, élt egy rabbi Jugoszláviában a Belgrád melletti Zemlény városában Rabbi Jehuda Cháj Álkáláj. Ő is pontosan ugyanazt a megoldást fogalmazta meg mint Káliser, és azt jövendölte, hogy a megváltás első fázisát Anglia fogja nyújtani. (Ami később valóban be is következett a Balfouri Deklarációban, 1917-ben az Első Világháború után) Káliser és Álkáláj ezután együtt dolgoztak, hogy megvalósítsák elképzeléseiket. Egyes történészek szerint Herzl nagyapja szintén Zemlényben élt, épp akkor, amikor Ráv Álkáláj volt ott a főrabbi. Úgy vélik Herzl fiatalabb korában különböző ünnepek alkalmával többször utazhatott a nagyszüleihez, ahol elkísérte őket a zsinagógába, és ő is meghallgatta Ráv Álkáláj dróséjait. Majd később, idősebb korában, mikor azon gondolkozott, hogyan lehetne megoldani a zsidó nép problémáját, eszébe jutottak Ráv Álkáláj szónoklatai az izraeli letelepedésről.

Álkáláj nem csak Zemlényben prédikált. Városról-városra utazva próbált támogatókra lelni ötletének megvalósításához. Voltak helyek, ahol nem engedték, hogy elmondja beszédét, máshol viszont lelkesedéssel fogadták. Bárhova érkezett az épp aktuális heti szidrába mindig talált olyan részt, amelyből kiindulva az Erec Jiszraeli hazatérésre tudta ösztönözni hallgatóit.

Magyarországon Natonek József rabbi (1813-1892) volt az első, aki cionista ideológiákat hirdetett. Ő Pozsonyban szerezte meg rabbi-diplomáját Chátám Szofer jesivájában. Natoneket ma már úgy tekintik, mint az egyik legrégibb tudatos cionistát Herzl előtt. Életének második felét a zsidóság Erec Jiszráelbe való visszatérése megvalósításának szentelte. Gyakorlati úton próbálta segíteni az Álkáláj által javasolt letelepedést segítő szervezetek munkáit.

Káliser és Álkáláj gondolatát azonban sok rabbi nem fogadta el.

Ráv Simson Ráfáel Hirsch, a nagy frankfurti rabbi, egyike volt azoknak a mestereknek, akiket Káliser megkért, hogy támogassák nézeteit, ő azonban elutasította azt. Azzal együtt, hogy Rabbi Simson Rafael Hirsch nagyon szigorú, ortodox rabbi volt és ő is próbálkozott mindennel, hogy a németországi zsidóságot visszatartsa az asszimilációtól, mégis idegennek látta azt az elképzelést, hogy a zsidó nép számára egy különálló zsidó nemzeti területet kelljen létrehozni. Nem érezte úgy, hogy a zsidóság megerősítéséhez és megváltásához egy önálló államra volna szükség. Az magától érthető, hogy ő is úgy vélte mikor a Messiás eljön, a zsidó nép vissza fog térni Erec Jiszráelbe, de akkor az Örökkévaló parancsolatára teszi ezt meg.

Ezzel szemben Ráv Káliser és társai úgy gondolták, hogy az Örökkévaló által kijelölt terület a zsidók számára mindig is Erec Jiszráel maradt, a gálut csupán egy büntetés, s magukra úgy tekintettek, mint akik filozófiájuk hirdetésével isteni küldetést teljesítenek.

Míg a nyugat-európai zsidóság két részre szakadt, kisebbségben vallásos zsidókra, többségben asszimilált zsidókra, addig Káliser filozófiája újra egységbe olvasztotta mindkét zsidó réteget. Az ő filozófiájában ugyanis mindenhol, és különösképpen Erec Jiszráel területén az összes zsidó fizikai létéről gondoskodni kell.

Rabbi Cvi Hirsh Káliser gondolatát ezután sokan elfogadták, az ő filozófiáján alapult az összes olyan egyesület, mely később igyekezett előbbre vinni az Erec Jiszráelben való letelepedést. Azok a rabbik pedig, akik hozzá csatlakoztak a Chibát Cijon - Cijon szertői mozgalom vezetői közé tartoztak. Majd később amikor Herzl összehívta az I. Cionista Kongresszust, akkor ezek a rabbik mind jelentkeztek zászlója alá. Az idea tehát már Herzl előtt is létezett, ő azonban megalapította azt a politikai szervezetet, melyet a rabbik és a Chibát Cijon vezetői saját helyzetüknél fogva nem tudtak létrehozni.

A legnagyobb kihívás ebben az időben is az ifjúság kérdése volt. Ők követelték a legradikálisabb megoldásokat problémáikra. Sokukat nem elégített ki a Tóratanulás, globálisabb megoldásra vágytak a szociális és politikai problémákra, valamint a zsidókérdésre, amely a nem zsidó világot is egyaránt foglalkoztatta.

Új szelek kezdtek fújni a zsidó utcákban, melyek eljutottak a jesivákba, a rabbik házaiba, sőt még a chászid rabbik udvaraiba is. Németországban, Franciaországban, Magyarországon az ifjúság nagy része eltávolodott szüleitől és a zsidó gyökerektől.

Az orosz és lengyel zsidó fiatalok a szabadságharcosok mellé álltak. Egy kisebb csoportot pedig, a zsidósághoz kötődő mély érzései arra buzdítottak, hogy Erec Jiszráel felé vegyék útjukat, és ott építsenek fel maguknak egy haladó szocialista alapokon nyugvó országot.

Ebben az időben a Mizráchi mozgalom volt az egyetlen, amelyik zászlójára az ősök országába való visszatérést tűzte ki célul, úgy hogy ott egy Tórán és tradíción alapuló országot építsenek fel. Ez a mozgalom azonban a vallási rétegeknek csupán egy részét képviselte.

A rabbik túlnyomó többsége - és a befolyásuk alatt álló néprétegek - nem változtattak pozíciójukon, próbálták ugyan megakadályozni az asszimilációt, de nem nagyon jártak sikerrel. Sokan pedig egész egyszerűen nem foglaltak állást a Mizráchi ideológiájával kapcsolatban.

Ráv Kálisert és rabbi társait joggal tekinthetjük a Mizráchi mozgalom előfutárainak, magát a mozgalmat azonban csak később, 1902-ben alapították meg. Mikor az 5. Cionista kongresszuson 1901-ben elhatározták, hogy a Cionista Világszervezet kulturális és nevelésügyi kérdésekkel is foglalkozni fog, a cionista rabbik ezt ellenezték, majd ezután Rav Jichák Raines összehívott egy vallásos cionista értekezletet Vilnába 1902-ben, amelyen megalapították a Mizráchi mozgalmat.

Ez immár egy különálló vallásos cionista mozgalom lett, politikailag azonban ezután is együttműködött Herzllel és utódaival.

A mozgalom alapítói a következő rabbik voltak: Smuel Moliver, Bialistok város főrabbija, Jichak Jákov Raines, a litvániai Lida város főrabbija és a város nagy jesivájának vezetője, Jichák Nisenbaum, varsói főrabbi és hitszónok, Jehuda Lév Fishman Maimon, a beszará-biai Ungen város főrabbija, valamint Zév Jávec író és történész.

A Mizráchi mozgalom központi irodája Bialistokban működött Jichák Nisenbaum rabbi vezetésével. A mozgalom nagy gyorsasággal terjeszkedett, az alapítása utáni első évben mar 200 fiókja működött Európa szerte, majd később elért az USA-ba is,

1908-ban pedig megalakult a Mizráchi mozgalom irodája Erec Jiszráelben, Ráv Fishman vezetésével. 1911-től kezdve a mozgalom főtitkára Méir Bár Ilán rabbi volt, aki Ráv Fishmannal együtt óriási eredményeket ért el Európában és Erec Jiszráel földjén, valamint fontos tevékenységet végzett az Egyesült Államokban is.

Az Első Világháború után a Mizráchi mozgalom központi irodáját áthelyezték Jeruzsálembe, és ezzel megelőztek minden más cionista politikai mozgalmat. Ráv Jichák HáKohén Kook Országos Főrabbi segítségével pedig megalapították Jafoban az első vallásos cionista elemi és középiskolát, Táchkemoni néven.

A Mizráchi Világmozgalom első nagygyűlése 1904-ben volt Pozsonyban, ahol elfogadták azt a programot, melynek legfontosabb pontja a következő volt: A Mizráchi mozgalom, mint a Cionista Világszervezet egyik frakciója elfogadja a Bázeli programot, melynek lényege, hogy zsidó államot kell felállítani Erec Jiszráel területén, de a zsidó nép egzisztenciájának megtartását és fejlődését csak abban látja, ha a nemzet a Tóra és a tradíció útján fog haladni és megtartja az Örökkévaló parancsait.

Szóljunk még pár szót a mozgalom legismertebb magyar képviselőjéről.

Natonek József, rabbi, szül. Komlódon 1813., megh. Bátorban 1892. nov. 25. Zágrábban és Nikolsburgban tanult. Rabbidiplomáját Pozsonyban szerezte a Chászám Szófer jesiváján. Előbb Nagysurányban volt az iskola vezetője, azután Jászberényben volt rabbi s midőn 1857. a király itt látogatást tett, magyarnyelvű szónoklattal üdvözölte. 1861-67 közt székesfehérvári főrabbi volt s a hitközség minden intézményét és kulturális nívóját rendkívüli mértékben emelte.

Később önként lemondott, hogy életét a zsidóság Palesztinába való visszatérésének megvalósítására szentelje. Natoneket ma már úgy tekintik, mint a legrégibb tudatos cionistát Herzl előtt.

Gyakorlati téren megvalósítani akarta a Chevrasz Jisuv Erec Jiszroel (Palesztinába való visszatelepítési egyesület) eszméit s evégből érintkezésbe lépett Parisban az Allianceszal, Londonban Montefloréval.

Konstantinápolyban a nagy vezírrel, tárgyalt, aki rendszerint udvari hordszéket és díszkíséretet küldött érte. Memorandumában kidolgozta a szentföldi kolonizáció tervét, de betegsége és a közben kitört krétai zavarok megakadályozzák a további tárgyalásokat.

Súlyos betegsége alatt az összes konstantinápolyi zsinagógákban imádkoztak érte.

Később gégesorvadást is kapott s Budapesten telepedett meg, ahol Wahrmannal barátságot tartott fenn. Natonek főérdeme, hogy az Alliance és Rothschild a palesztinai kolonizálás gondolatát az ő maghintése nyomán valósították meg.


Források:
Zsidó Lexikon
Eliezer Slomovits - www.jcc.hu