Peremiczky Szilvia: A neológia sok kitűnő tudóssal gazdagította a zsidóságot

2021. Április 12. / 08:35


Peremiczky Szilvia: A neológia sok kitűnő tudóssal gazdagította a zsidóságot

Szerző: Kácsor Zsolt

Peremiczky Szilviát, a Mazsihisz tudományos igazgatóját az eddigi feladatairól, a most is zajló tudományos pályázatról, valamint arról kérdeztük, hogy milyen elképzelései vannak a pandémia utáni időszakra.


– A tudományos igazgatói poszt nagyon jól hangzik, de hogyan is kell elképzelnünk?

– Igen, jól hangzik, de az az igazság, hogy valójában nem „igazgatóságról” van szó, hanem „egyszemélyes” intézményről, azaz én magam látom el a feladatokat egyedül. Tehát nincs külön apparátusom, hanem az adódó adminisztratív ügyekben a Mazsihisz szervezeti egységeivel közösen dolgozom.

Peremiczky-or-zse.pngPeremiczky Szilvia (Fotó: Glässer Norbert/Újkor.hu)

– Mik a feladatai?

– A Mazsihisz tudományos igazgatójaként 2014 óta dolgozom, konferenciákat, előadásokat, rendezvényeket szervezek, előadásokat tartok, a honlapra írok ismeretterjesztő, de a legfrissebb tudományos eredményeket is felhasználó portrékat a nagy neológ rabbielődökről, és jeles neológ személyiségekről, illetve ismeretterjesztő és/vagy tudományos cikkeket a status quo irányzat történetéről és a neológiához fűződő kapcsolatáról, ami néhány éve a Mozgó Világban jelent meg. Áldott emlékű Schweitzer József professzor tiszteletére 2016-ban szerveztünk tanácskozást, amelyet a Magyar Tudományos Akadémián tartottunk, s olyan nagy volt az érdeklődés a professzor úr iránt megnyilvánuló szeretet és tisztelet miatt, hogy a kisteremből a nagyterembe kellett áthelyezni az ülést.

konf.png

 Megtisztelő volt, hogy Erdő Péter bíboros úr videóüzenetben köszöntötte a konferenciát, amelyen a hebraisztika és judaisztika legkiválóbb kutatói szerepeltek. Nagy köszönettel tartozunk Lovász László és Vizi E. Szilveszter professzor uraknak a segítségükért. Néhány hónappal később a tanácskozás előadásait kötetben adtuk közre, és a könyv egyetemeken, könyvtárakban elérhető. A rendezvényszervezésen kívül fontos feladat, hogy – immár 2015 óta – tudományos pályázatokat bonyolítunk egyetemi hallgatók számára az OR-ZSE és a Mazsihisz közös szervezésében. Ez az a bizonyos pályázat, amelynek az ünnepélyes díjkiosztását a Mazsihisz májusi közgyűlésén szoktuk megtartani, de tavaly a pandémia miatt sajnos elmaradt, és egyelőre idén májusban sincs rá esély, hogy megtartsuk. 

– Ennek ellenére a pályázat zajlik?

– Igen, s idén a tematikát illetően újítottunk, Balogh István kollégámnak, az OR-ZSE judaisztika tanszék vezetőjének ötletére az egyik téma az épített zsidó örökségre fókuszált. A cél, hogy felkeltse a hallgatók érdeklődését a zsidó vonatkozású épített környezeti értékek iránt, és akár a szakdolgozati témájukhoz is tippet adjon – mutassák be a történeti hátteret, a jelenlegi állapotot, és próbálják elképzelni, hogyan lehetne az adott épületet, épületegyüttest vagy teret újragondolni, rekonstruálni. Ezzel a bölcsészet-, a társadalomtudomány és a teológia felől nyitottunk a műszaki tudományok felé is. 

A kezdeményezésünkkel kapcsolatban szerencsére pozitívak a visszajelzések a felsőoktatási intézmények részéről, az egyetemek hirdetik és népszerűsítik a pályázatunkat. Az első két év dolgozatait kötetben is kiadtuk, ami a doktoranduszoknak nagy segítség a publikációs listát illetően. 

Ennek a tudományos pályázatnak a „kistestvére” az elsődlegesen zsidó oktatási intézményekben tanuló gyerekeknek, diákoknak szóló kiírás, amely 2019-ben indult. Radnóti Zoltán főrabbi ötlete volt, hogy ne csak egyetemistáknak, hanem gimnazistáknak is legyen zsidó tematikájú pályázat, ezt terjesztettük ki általános iskolások és óvodások számára. Jó fogadtatása volt, az ovisok és az általános iskolások különösen aktívak voltak. Úgyhogy ezt meghirdettük 2020-ra is, de mivel egyes feladatok igényelték volna a személyes találkozást például a nagyszülőkkel, ezért a vírus miatt le kellett fújni, de amint lehetséges, szeretnénk újraindítani.  

– Milyen elképzelései vannak a pandémia után időszakra?

– Szeretném, ha folytatódna a jeles neológ rabbik, jelentősebb személyiségek életét bemutató sorozatunk, ezt különösen fontosnak tartom, hiszen a neológia sok kitűnő rabbival, tudóssal gazdagította a zsidó tudományt és kultúrát. Az őket bemutató sorozatot pár éve kezdtük, s úgy érzem, ez a projekt még jelentős tartalékokat rejt magában. Folytatódnak az eddigi pályázatok, s szerepel a tervek között, hogy az ismeretterjesztő előadásainkat szélesebb körben kellene megtartani, népszerűsíteni és hirdetni. Ennek egyik kulcsa a tudományos intézményekkel való szakmai kapcsolatok továbbfejlesztése.

(Címlapkép: Gerd Altman/Pixabay)

NÉVJEGY

Peremiczky Szilvia az ELTE magyar-hebraisztika szakán szerzett diplomát, és 2008-ban doktori fokozatot. Jelenleg az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) docense, az ELTE óraadója, 2018-ban habilitált. Zsidó irodalommal, azon belül középkori héber és kortárs izraeli költészettel, drámával és szefárd művekkel foglalkozik elsősorban, a magyar zsidó irodalom területén pedig a XIX. századot kutatja. Eddig két könyve jelent meg: 2012-ben a Jeruzsálem a zsidó irodalomban, míg 2020-ban a Zsidó dráma, színház és identitás című kötetek. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek