A konyhától a zsinagógáig – ismét zsidó gasztrofesztivál volt Nyíregyházán

2025. Szeptember 08. / 14:13


A konyhától a zsinagógáig – ismét zsidó gasztrofesztivál volt Nyíregyházán

Immár harmadik alkalommal rendeztek zsidó gasztronómiai fesztivált a szabolcsi megyeszékhelyen, ahol a Nyíregyházi Zsidó Hitközség kitett magáért: rendkívül gazdag, változatos program várta az érdeklődőket. A hagyományos zsidó ételekről nem is beszélve, amelyek ismét nagy sikert arattak. Részt vett a rendezvényen a helyi kötődésű dr. Nógrádi Péter, a Mazsihisz alelnöke, Deutsch Péter rabbi és dr. Róna Iván, a Mazsihisz turisztikai igazgatója is.

– Sok embert, ha megkérdezünk, hogy mi a saksuka, nem mindenki tudja. A csóletot, vagy sóletet, azt ismerik, de az egyéb dolgokat főleg azok ismerik, akik keleten is járnak – nyilatkozta a helyi médiának Färber György, a Nyíregyházi Zsidó Hitközség elnöke. Szavai megvilágítják, hogy miért van szükség szerte a vidéken nyitásra, a zsinagógák kapuinak szélesre tárására és a helyi társadalomnak a zsidó kultúrával, hagyománnyal való megismertetésére.

34.jpg

A III. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztiválról a Mazsihisz alelnöke, dr. Nógrádi Péter azt mondta: „nagyon fontosnak gondolom ezt az együttlétet. Fontosnak gondolom azt, hogy a zsinagógák megnyitják a kapuikat mindenki előtt, hogy a város érdeklődő lakói ide tudjanak jönni, be tudjanak térni a zsinagógába, lássák belülről. Hogy megismerjék azokat a kulturális eredményeket, azt a kultúrát, amit a zsidó nép képvisel. Mi ezt örömmel és szeretettel osztjuk meg mindenkivel, ugyanúgy, ahogy szeretettel osztjuk meg azokat a különleges ízeket és ételeket, melyeket itt most majd Önöknek módjukban lesz megkóstolni”.

36.jpg

A rendezvényen szólt a megjelentekhez Halkóné dr. Rudolf Éva önkormányzati képviselő és dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő is. 

24.jpg

Mint a Nyíregyháza.hu városi portál beszámolt róla: „a rendezvényen bepillantást lehetett nyerni a kóser konyhába, Deutsch Péter rabbi a közönség kérdéseire válaszolt, volt interaktív vezetés a zsinagógában. Meg lehetett ismerni Jándi Dávid örökségét egy kiállítás segítségével. Szinetár Miklós harmadik könyvét mutatta be. A Kulturális zenei kavalkád elnevezésű programon fellépett a Zs-Faktor, a Debreceni Zsidó Hitközség kórusa és az Ávinu együttes is. A rendezvény utolsó programján pedig a zene kapott főszerepet: A szív dalai címmel nyárbúcsúztató koncertet tartott Karin Sarkisjan, Nógrádi Gergely és Teszter Nelli".

61.jpg

Forrás: Nyíregyháza.hu. Fotók: Szarka Lajos / Nyíregyháza.hu

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek