A „kripta” és a „fantom”, avagy az átörökített vészkorszak traumája

2021. Május 05. / 18:29


A „kripta” és a „fantom”, avagy az átörökített vészkorszak traumája

Szerző: Kácsor Zsolt

„A holokauszt nemzedékei – Traumatizált generációk az interperszonális, szociális és kulturális térben” címmel rendezett nemrégiben tudományos tanácskozást az OR-ZSE keretein belül működő Virág Teréz Traumakutató Csoport. Az online konferencia a vészkorszak által traumatizált generációk problémáit, traumafeldolgozó stratégiáit, lelki működésük sajátosságait vizsgálta. Cikksorozatunkban az előadásokat dolgozzuk fel rövidített formában. ELSŐ RÉSZ

A tanácskozás első két előadója Zana Katalin orvos, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus és Bakó Tihamér klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus és pszichodráma-kiképző volt,  akik a kollektív társadalmi traumák átörökítésének mélylélektani modelljét ismertették, kiemelve a társadalmi környezet szerepét a trauma feldolgozásában és továbbörökítésében. Előadásuk egy másodgenerációs holokauszttúlélő egyik szorongásos megjegyzésének felelevenítésével kezdődött:

konf1.png

Ez az idézet  Zana Katalin értelmezése szerint betekintést enged a transzgenerációs trauma szorongató, a jelent mélyen átszövő élményvilágába, amelynek jellemzője, hogy a múlt traumatikus élményei valóságként élnek a mában. Mint hangsúlyozta: a tudomány régóta tudja, hogy az átélt szenvedés egy családban akkor is továbbadható a következő nemzedéknek, ha azt elhallgatták. Az előadók által ismertetett, transzgenerációs atmoszféra modell új értelmezési keretet kínál arra, hogy miként örökítődik át az élmény akár szavak nélkül is. A témával kapcsolatban Magyarországon Virág Teréznek egy 1982-ben elhangzott előadása törte meg a hallgatás jegét, így e korszakhatárt jelző előadás után indult meg a vészkorszak traumájának és átörökítésének kutatása. Az első kutatások az alábbi eredményeket hozták az átörökítés legfontosabb tényezőiről:

konf2.png

Ezekből Zana Katalin kiemelte a tabusítás meghatározó szerepét, hiszen a ki nem beszélhetőség miatt sérül a gyászfolyamat. Az átörökítés lényeges velejárója, hogy a generációk közötti határ a trauma tekintetében elmosódik, összecsúszik több generáció élményvilága, ami azzal a negatív hatással jár, hogy a következő, „elveszett” nemzedék nem képes saját, külön identitást felépíteni. Az „elveszett nemzedék” tagjai, azaz a másodgenerációs holokauszttúlélők hajlamossá válnak arra, hogy a szüleik traumatikus múltjával jobban azonosuljanak, mint saját jelenükkel. 

Zana Katalin kitért rá: a szakirodalom a „kripta” és a „fantom” kifejezésekkel írja le a traumatikus családi titkok nonverbális továbbadását. A „kripta” olyan lelki képződményt jelöl, amely a személy saját élettörténetáből ered, a „fantom” azonban „idegen test” a tudatban, s mások érzéseinek akaratlan átvételéből ered. Az idegentest-elmélet szerint során a szülő sérült képeket projektál a gyermekbe differenciálatlan módon, azaz az így kivetített képekben nem csak az áldozat, hanem az agresszor is megjelenhet. A projektálás célja, hogy a traumatizált szülő megszabaduljon a kínzó képektől. 

Bakó Tihamér elmondta: számos tényezőtől függ, hogy az ember képes lesz-e feldolgozni a traumát, sőt, egy megrázó élmény csak lehet traumatizáló, ha az egyén nem képes megbirkózni vele. Lélektani értelemben tehát azt nevezik traumának, ami meghaladja az egyén elméjének feldolgozó képességét, mentalizációját. De mitől függ ez? Ezt szemlélteti az alábbi ábra:

Konf3.png

A fentiek közül Bakó Tihamér a külső, biztonságos közösségi, társadalmi kapcsolatok meglétének fontosságát hangsúlyozta. A biztonságos kapcsolatok ugyanis nagyban segítenek abban, hogy az egyén képes legyen feldolgozni a veszteségeket, traumákat. 

Mi a szerepe a trauma feldolgozásában a társadalomnak? Bakó Tihamér erről azt mondta: ha a társadalom vaknak bizonyul egy egyén vagy egy csoport által átélt ttaumára, vagy ha maga a társadalom a trauma elkövetője, akkor az egyén magára marad a traumával, és ha a társadalmi feldolgozás később is elmarad, akkor a trauma integrálhatatlan lesz, s paranoid működéseket okozhat. Ilyen esetben a trauma az egész társadalmat generációkon át kísérti. Ilyen, a társadalom által elhallgatott, fel nem dolgozott élmények okozzák a „transzgenerációs atmomszféra” kialakulását. 

A folyamat kialakulásának jellemzőit az alábbi ábra mutatja:

konf4.png

A trauma kiterjesztésének és az így létrejött transzgenerációs, közös lélektani mezőnek a révén a traumatizált szülő gyermekére lélektani értelemben úgy lehet tekinteni, mintha a gyermek a szülői én („szelf") egyik része volna. 

A kutatók szerint a transzgenerációs atmoszférából kilépni nagyon nehéz, csaknem lehetetlen, hiszen közös lélektani mezőben léteznek, lélektani értelemben tehát egymás nélkül életképtelenek. Az ilyen családban egy családtag eltávolodását, a közös lélektani mezőből való kilépését a többiek úgy élik meg, mintha egy létfontosságú szervtől fosztanák meg őket. Mivel a szeparáció lehetetlen, e közös léléketani mezőben a transzgenerációs atmoszféra fenntartása: létkérdés.

(Címlapkép: Gerd Altmann/Pixabay)

A két szakember előadása teljes terjedelmében megtekinthető a YouTube-videómegosztón. Az alábbi felvételen Zana Katalin és Bakó Tihamér előadása a 36. perctől kezdődik.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek