1939-ben, az első
két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési
Egyesület) a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben a fellépési
lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a
Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550
színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és
szó szerint éltető levegőhöz.
E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.
Gábor Marianne
1917-ben született, zsidó polgári és rabbi ősökkel rendelkező családba.
Rendkívül korán kezdett portrékat rajzolni szüleiről, és környezetének szlovák
és szepességi parasztjairól. A kislány tehetségének felfedezői szerepében
Kernstok Károly és Herman Lipót osztozkodhatott. Következett a tanulás időszaka:
Szőnyi István festőiskolája, majd 1935-től a Képzőművészeti Főiskola.
„Szőnyi-növendék voltam, s ami a festőművész erkölcsöt illeti, ma is annak
vallom magam,”- nyilatkozott évtizedekkel később. A főiskolában felerősödött
antiszemita zaklatások alkalmával is Szőnyihez fordult segítségért:
„… bementem
Szőnyi szobájába, elmondtam neki, és kérdeztem: Mester! Most mit csináljak? Azt
mondta: Amíg én főiskolai tanár vagyok, minden növendék egyforma. Maga csak
nyugodtan járjon!”
1938-ban a
Tavaszi Szalonon kezdődött meg számára a kiállítási sikerek hosszú, de sajnos
komoly megszakításokkal tarkított sorozata. A borúsra fordult idők ellenére
tartott ez a sorozat 1944-ig, sőt ekkor –1944 januárjában – rendezték meg első
önálló kiállítását a Tamás Galériában.
„Azért is volt
nagy sikerem, mert részt vettem a Műcsarnokban a nemzeti kiállításon, ahol
fölfedeztek a híres kritikusok. A műcsarnoki kiállítás védnöke Horthyné volt.”
Néhány
hónappal később férjhez ment Rónai Mihály Andráshoz, aki ehhez Budapestre szökött
fel a munkaszolgálatból.
„1944
áprilisában egy szép napon csöngettek, ott állt a Mityu, s azt mondta: Most
pedig elveszlek feleségül. (...) Ahogy jöttünk az esküvőre, le kellett takarni a
virágot, mert zsidónak nem volt szabad virággal. A családtagoknak külön kellett
jönniük, mert csoportosulni sem volt szabad.”
1941 és 1944
között az OMIKE Művészakció négy képzőművészeti kiállításán voltak láthatók
képei.
Ő és férje
túlélték a szörnyű hónapokat. „…illegális szállásokon bujkálva értük meg
feleségemmel a felszabadulást, mely a szüleinkért reánk szakadt gyásszal
egyidőben ért, miután sorsunkat magunk is csak hajszál híján kerültül el.” –
idézi Rónai Mihály András önéletrajzi sorait S. Nagy Katalin.
1945-től egy újabb,
de csak rövid ideig tartó sikersorozat következik. Részt vett a Képzőművészek
Szabadszakszervezete és a Ripp-Rónai Társaság magalakításában, tevékeny részese
volt a pezsgő művészi életnek. rendezhette. 1948-ban még kiállíthatott,
külföldi tanulmányútra utazhatott. Ezután pedig több évi szilencium
következett. 1949-1955 között nem szerepelhetett műveivel kiállításokon. Rézkarcok
színezésévek keresi kenyerét, de sokat dolgozik és jelentős – csak később
megismerhető – képek születnek ebben az időszakban.
„Nekünk abban
az időben nem volt betevő falatunk. Kilenc évig úgy éheztünk, hogy borzasztó.
És akkor jött ez az üzlet. Szőnyi, hogy segítsen rajtunk, nem engedte mással
színeztetni [rézkarcait].”
1957-ben
kerülhetett sor újból önálló kiállításra. A visszatérés nagyszerű: 100 olajkép,
70 akvarell, pasztell, kréta- és tusrajz. Ettől kezdve a siker állandósult,
pályája, művészete teljessé vált. Kiállítások itthon és külföldön, képei
jelentős képzőművészeti gyűjteményekben kaptak helyet (francia, osztrák, német
múzeumok, az Uffizi Képtár). Férje halála (1992) után még tíz alkotó év
következett. Ez idő tájt jelentkezett zsidó portrékkal, a Holokausztra emlékező
alkotásokkal.
„A háború után
hatalmas fellendülés kezdődött a művészeti és az irodalmi életben. Rettentően
pezsgett az élet, úgy indult meg minden, ahogy vártuk. Teljes szabadság volt.
Senki nem szólt bele semmibe. Mindenki azt írt, festett, amit akart. Minekünk
minden jól ment. Mindenki akart képet, mindenki akart cikket, zajlott az élet,
s olyan jó irányba ment. Úgy nézett ki, hogy minden gyönyörű lesz. Nem egészen így
történt.”
Budapesten,
2014. július 23-án hunyt el.
A sorozat korábbi részei / IDE KATTINTVA olvashatók
Képek:
1 / Gábor Marianne
20 évesen. Ismeretlen fényképező felvétele. Centropa
2 / A portré Gábor
Dénes felvétele. S. Nagy Katalin: Gábor Marianne, Glória
Kiadó 2003.
3 / Önarckép.
Jászi Galéria
4 / Édesapám,
Gábor Ignác, Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteménye
5 / Férfiképmás
(tanulmány) Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteménye