1939-ben, az első két
zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési
Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a
fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára
létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március
19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott
lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.
E hasábokon
korábban időről-időre bemutattam egy-egy művészt az akkor és ott fellépő,
kiállító szereplők közül. Most újra felveszem a fonalat, mert még sok nevet
érdemes megőrizni az emlékezetnek.
Komor Ágnes
táncos, hárfaművész, író. (1923-2012)
Komor Ági az OMIKE
Művészakcióban táncosként vett részt. Ezen kívül van még egy óriási érdeme,
amellyel hozzájárult a Művészakció történetének fennmaradásához. Megírta „Apám,
Komor Vilmos” című könyvét, amely a Művészakció megismerésének fontos forrása
lett. (Komor Vilmos az OMIKE Művészakció vezető karmestere volt, róla e sorozat
4. részében, 1920 márciusában írtam.)
A Színházi Élet
1931 februárjában fotót közölt a lipótvárosi polgári kaszinó által rendezett
hangverseny szereplőiről, így a gyerekszereplőkről is, akik közül később többen
felléptek az OMIKE Művészakcióban. Közöttük látható Komor Ági is. Talán ez volt
az első sajtóhír róla.
Az Est 1932 júniusában a
szokásos „Színházi kis hírek” rovatban a következő – mit ad isten – kis hírt
jelentette meg:
„Vasárnap rendezte Pallay Anna növendékeinek táncelőadását. Érdekes, színes produkció volt. Az ifjú művészek, többek között a Berend-duó, Kohn Évi, Komor Ági rátermetten, tehetségesen táncoltak és a közönség melegen ünnepelte őket, mesternőjükkel az Operaház volt prímabalerinájával együtt.” (Pallay Annáról e sorozat 9. részében, 2020 áprilisában emlékeztem meg.)
A beszámolók a
Pallay tánciskoláról évente jelentek meg. Ezek sorába illeszkedett a Pesti
Hírlap 1934. júniusi számában közölt cikk. Ekkor az „artisztikus mozgású” (bármit
is jelent ez a kifejezés) Komor Ágiról írt dicsérőleg az újság. 1935-ben a Népszava
a „színésztehetségével feltűnő” Komor Ágit emelte ki tudósításában.
1941 júniusában
még létezett a Pallay féle tánciskola, és volt beszámoló a növendékek
fellépéséről a Magyar Színházban. Októberben, amikor a Művészakció új évadja
megnyílt, Komor Ági már a Goldmark-terem színpadán lépett fel. Ekkor
megkezdődött művészakció-beli korszaka.
1941 októberében
díszelőadással nyílt meg a Művészakció 1941/42-es évada. Ennek keretében a „Denevér”
második felvonása is műsoron volt, amelyben Komor Ági is fellépett. 1942
februárjában egy „Keringő-revü” került bemutatásra, ennek több számában
táncolt. Októberben Schumann Karnevál című „tánckölteményében” szerepelt. Egy
hónap múlva egy „Offenbach-revü” következett. 1943 januárjában, majd az ezt
követő hónapokban egy-egy kabaré előadásban lépett fel. Májusban ezen kívül még
színpadra lépett „A windsori víg nők” című dalműben valamint egy „Rococo” című
táncjelenetben. Ezeket a műsorokat egyébként még sokszor megismételték 1943 és
1944 folyamán.
1944-ben a
repertoár még kiegészült; Komor Ági olyan jelentős színpadi művekben lépett fel,
mint Gounod „Faust”-ja, a „Sába királynője” vagy az „Aida”. A „Sába királynője”
bemutatóját ismertetve a Népszava
1943 decemberében, így írt: „A nehéz szólótáncban az erejét próbára tevő Komor
Ági muzikális és jó ritmusa van.”
Érdekes még, hogy
a Művészakció 1944. márciusi műsorfüzete március 25-i bemutatóval hirdette meg
Molière „Kénytelen házasság” című komédiáját (újabban „Sganarelle, avagy a
képzelt szavak” címmel játszották), amelyben Komor Ági is szerepet kapott
volna. Ez és minden más előadás a németek március 19-i bevonulása miatt elmaradt,
és az OMIKE átmenetileg megszűnt létezni.
A háború és az
üldöztetés éveit túlélve, 1947 júniusában Komor Ági egy „Schubertiana” című
rendezvényen lépett fel, mint balerina, egy másik jelenetben Mignon áriáját
énekelte, és hárfán kísérte magát.
1951-ben a
Fővárosi Varieté műsorainak ismertetésében hárfaművészként említették. Az ezt
követő években fel-felbukkant ily módon a neve az újsághírekben, de ez ritkának
mondható.
1953-ban lett az
Operaház tagja hárfaművészként, és maradt is az 1979-es nyugdíjazásáig.
A
rádiófelvételeken kívül időszakosan voltak fellépései is. Így 1961 júniusában
az Új Élet számolt be egy templomi hangversenyről. 1962-ben Jeney Zoltán
fuvolaművésszel lépett fel. Az Élet és
Irodalom 1962 novemberében Csernus Marianne szavalóestjét ismertette, ebben
a cikkben kitértek az ő szereplésükre is:
„Bevallom, én féltem a zenei betétektől, de Komor Ágnes hárfaművésznő és Jeney Zoltán fuvolaművész nem szakította meg a versmondás, a költészet ünnepét, hanem stílusosan aláfestette.”
1978 májusában emlékplakettet
alapított édesapja emlékének ápolására. 1986-ban jelent meg könyve édesapjáról
és benne a Művészakcióról. Hosszú ideig vezette az Ifjú Operabarátok Körét.
2012 decemberében
az Opera-világ számolt be haláláról.
Képek:
1.) Szinházi
Élet, 1932. 37.
2.) Szinházi
Élet, 1931. 09.
3.) Komor
Ági és Brack Éva. Tolnai Világlapja, 1933. 2. 41.
4.) A
Sába királynő színlapja
5.) Szinház,
1947.
6.) Film
Szinház Muzsika, 1967. 1.
