Harsányi László: Zsidó művészek a viharban 162. rész – Peti Sándor

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon korábban időről-időre bemutattam egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül. Újra felveszem a fonalat, mert még sok nevet érdemes megőrizni az emlékezetnek.

Peti Sándor színművész (1898-1973)

Azt, hogy ki volt ez a sokat és sokfélét játszó színművész, legjobban talán barátja, Barabás Tibor foglalta össze nekrológjában, amely 1974-ben a Film Színház Muzsika Évkönyvben jelent meg. Ebben így írt:

„Uram isten, hány „kisembert” formált meg színpadon és filmen és közülük egyet sem tudunk elfelejteni, mert mindegyik mélyen élő, páratlan emlékezetes alakká változott és mégis mindegyik ő, Peti Sándor volt. De hogyan váltak ezek az epizód figurák vagy szerény szerepeket betöltő mellékalakok egyszerre főalakokká, egy-egy tragikomikus fordulat hordozóivá Peti Sándor cezúrái, váratlan szívszorongató szünetei, dramatikus légköre által.”

Peti Sándor a vasútnál kezdett dolgozni, majd Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába járt, és a Royal Apolló Kabaréban kezdte el színészi pályáját 1921-ben. 1929-ben a Délibáb című lapban így emlékezett ottani első fellépéséről:

„Első fellépésem a Royal Apolló egyik matinéján volt. Heltai Jenőnek a „Lencse” című versét kellett elszavalnom. Irtó lámpalázam volt s mikor túljutottam az első versszakon, újra belekezdtem. A közönség nevetett. Erre elmondtam még egyszer az első versszakot, a közönség tombolt – és én negyedszer is elszavaltam ugyanazt a pár sort. Őrült sikerem volt, de mikor a kollégák a szám után elmondták, hogy az első versszakot négyszer adtam le, szégyenemben a Dunába akartam ugrani.”

Évekig az Andrássy-úti színházban volt szerződése. Majd következett a Magyar- és a Belvárosi Színház 1925-ben. Ezekben az években legtöbbször Vaszary Piroska volt a partnere.

Egy kritika részlete az Andrássy-úti színház bemutatójáról az Ország-Világ 1926. májusi számából:

„A menthetőt Békeffi szellemes konferansza és Kabos Gyula egészséges humora mentette, meg Peti Sándor alakja, aki ugyan csak epizódszerepeket játszott, de azokban elsőrangú volt.”

Tovább folytatódott a „vándorlása” a budapesti színházak között, 1933-ig az Andrássy és a Vígszínház, 1934–1939-ig a Vígszínház tagja volt, 1935-től a Terézkörúti Színpadon játszott.

Még 1930 májusában interjút adott az Esti Kurírnak, amelyben a pályakezdés akadályairól beszélt szellemesen. Az interjú vége már egészen másról szólt:

„De a végén azután mégis színész lettem. És most boldog vagyok, hogy az lettem, nagyon megelégedett vagyok, nagyon örülök, hogy nagy színdarabok gépszerkezetében én is lehetek egy fog. Sok szép epizódszerepet szeretnék még játszani, mert hiszem, hogy ennek az elhanyagolt műfajnak pályafutásom alatt tudtam valami kis fényt kölcsönözni. Nagyon szeretnék játszani az után olyan darabokban, amilyeneket nálunk, sajnos, nem játszanak: a német modern társadalmi drámákra gondolok, amilyeneket nálunk éppen azért nem játszhatnak, mert társadalmi vonatkozásuak. Ha ilyen darabot előadnának nálunk, biztosan lecsuknák a szerzőt...”

A Színészkamarába 1938-ban még felvették. Ennek ellenére 1939 elején felmondta színházi szerződéseit és Párizsba utazott, hogy ott próbáljon artistaként szerencsét. Franciául nem tudott. 1939 júniusában a 8 Órai Újság arról számolt be, hogy „Peti Sándor estéről-estére, mint siketnéma lép fel a kabaréban és állítólag fergeteges sikere van”. A háború kitörésével azonban el kellett hagynia Párizst és hazatért.

Ott volt az 1939 őszén az induló OMIKE Művészakció tagjai között. Egészen 1944 márciusáig fellépett a Goldmark-teremben, vidám esteken csakúgy, mint a már csak itt bemutatott Molnár Ferenc darabokban.

1939 végétől részese volt azoknak a kezdeményezéseknek, amelyek a hagyományos színpadokról kiszorított színészek számára teremtettek fellépési lehetőséget, mint a Dunaparti Színpad (a Bristol szállóban), a Komédia Orfeum, a Royal Varieté Színház. Porondra lépett a cirkuszban is „humoros” artistaként.

1945 és 1956 között a Nemzeti Színház tagja volt, ezt követően a Petőfi, majd a Jókai, később a Thália Színházban játszott egészen nyugdíjba vonulásáig, 1964-ig. Ezután már csak egy-egy szerepre szerződött.

Kétszer nősült. Első felesége Fehér Liliszínésznő volt, akivel 1923. május 30-án Erzsébetvárosban kötött házasságot, ám öt évvel később elváltak.Második felesége Ligeti Magda (1909–1977) ideggyógyász-pszichoanalitikus volt, akivel 1940-től haláláig élt együtt.

Pályája során 89 bemutatott színházi darabban szerepelt. 96 filmben játszott főként kisebb szerepeket. Az első 1930-ban a „Füst, avagy a négy jómadár” volt, az utolsó 1972-ben a „Hahó Öcsi”.

1973-ban hunyt el Budapesten.

Képek:

1.) Portré. Wikipédia.
2.) Színházi Élet, 1923. 40.
3.) Tolnai Világlapja, 1927. 4.
4.) Délibáb, 1929. 1.
5.) Színházi Magazin, 1939. 1.
6.) Portré. Film Színház Muzsika, 1974.