Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (115. rész) – hegedűszólisták 3.

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

Gábori (Glanz) Elemér: 1943-ban és 1944-ben lépett az OMIKE Művészakció színpadjára egy nagyon fiatal, korábbi csodagyerek hegedűművész: Gábori Elemér. (A Glanz vezetéknevet ennek előtte és majd 1945 után használta.)

Az 1924-ben született művész fellépéséről az első hír 1934-ben jelent meg a Zemplén című újságban, amikor egy zeneiskolai hangversenybeszámolóban találkozhattunk az akkor éppen Glanz néven szereplő gyermekkel, aki „kitűnő ritmusérzékével tűnt ki”. A Sárospataki református gimnázium tanulója és nem a kiugróan jó tanulmányi eredményei szerepelnek az évkönyvekben.

1938 áprilisában már arról tudósított a Nemzeti Újság , hogy a zeneművészeti Főiskola hangversenyén a Zathureczky tanítvány Glanz Elemér „egy Locatelli szonáta és Vieniawski hegedűverseny egyenesen bravúros előadásával remekelt”. Egy évvel később a Hubay palotában rendezett hangversenyen már Gábori néven mutatkozott be. A Felvidéki Magyar Hírlap így számolt be fellépéséről:

„Gábori Elemér, egy tizenkétéves csodagyerek, Zathureczky Ede tanítványa, bravúros balkéztechnikával és kiforrott művészre emlékeztető energikus vonóvezetésével játszotta el Paganini hírhedten híres, nyaktörő ’Mózes ábránd’-ját a G-húron. Frenetikus sikerben volt része, amelyből nagyszerű tanítómestere is kivette a maga részét.”

Ugyanilyen hangnemben tudósítottak az újságok az 1941-es fiatal tehetségek hangversenyéről, ahol például Starker Jánossal együtt lépett fel.

1944-1946-ban a rádióhangversenyeken továbbra is Gábori Elemérként hirdették a lapok. 1945 őszétől a hangversenydobogókon újra Glanz néven lépett fel, egyre inkább kitűnő kritikákat szerezve.

1948-ban Párizsban lépett fel a Magyar Intézet meghívására Ezt követően az újsághírek – évekkel később –, mint az Egyesült Államokban élő művészről számoltak be róla.

Egy interneten található gyászjelentés szerint 2016 júliusában hunyt el.

Bárdos Alice: 1920-ben az akkor 24 éves, szombathelyi Hubay tanítvány hegedűművész Budapesten hangversenyzett. A Világ című lap így közvetítette fellépését: „Bárdos Alice Goldmark pompázó versenyét játszotta virtuóz technikával, behízelgő tónussal, művészien kidolgozott előadással.”

Bárdos Alice jól indult el a szólista pályán itthon, hamarosan feltűnést keltő koncerteket adott külföldön is, Berlinben és Rómában. Ezt a kiváló indulást cserélte el férje, családja kedvéért egy megyeszékhelyi muzsikus helyével. Igaz, házasságkötése után is rendszeresen foglalkoztatta a Magyar Rádió; voltak, de ritkábban zeneakadémiai hangversenyei is, s még néhányszor fellépett külföldön.

Meghatározó szerepet töltött be Szombathely zenei életében. Sikeres volt pedagógusként – 1926-tól a városi zeneiskola tanára volt, valamint hegedűművészként. Vezetőségi tagja és rendszeres szereplője volt a Vasvármegyei Kulturális Egyesület zenei szakosztályának. 1935-ben az Egyletből különböző viták miatt kilépő muzsikusok megalakították a Collegium Musicum kamarazenekart, amelynek ő lett a koncertmestere. Az együttes ismeretterjesztő előadásokkal egybekötött hangversenyeket tartott a városban. Az alakulástól 1938-ig tartott sorozataikkal eljutottak a barokktól a kortárs zenéig. Vidéki pályájának kiemelkedő pillanatai lehettek, amikor 1933-ban közreműködött a szerző jelenlétében Szombathelyen megrendezett Kodály Zoltán-esten, 1934-ben pedig, Bartók Béla vendégszereplésekor az ő partnereként játszhatott Bartók-műveket.

A zsidótörvények következtében 1940. december 31-i hatállyal nyugdíjazták a zeneiskolai állásából. Ez után már csak a hitközség iskolájában foglalkozott tanítással, koncertezési lehetőségei is radikálisan csökkentek.

Az OMIKE Művészakcióban, 1941 januárjában két hegedűest főszereplője volt, majd az év májusában lépett fel a Ribáry Géza emlékére rendezett esten1944 májusában őt is a gettóba vitték anyósával; a sors úgy hozta, hogy a szombathelyi gettó területét éppen a férj, Szende László volt kénytelen kijelölni és elszeparálását építészetileg megtervezni. Innen vitték júliusban Auschwitzba, anyósával együtt. Egy szemtanú mesélte a következőket: „1944. júliusában deportáltak bennünket Auschwitzba. Bárdos Alice a 70 éves anyósát vezetgette, ezért őt vele együtt a gázba vihették, mert soha többet nem láttam.” Gál József több könyvet is szentelt Bárdos Alice élettörténetének.

Képek:

1.) Tolnai Világlapja, 1940. 2.
2.) Fényszóró, 1945.
3.) szombathely.hu
4.) Pesti Hírlap Képes Melléklete, 1932.