Mai születésnapos: Darvas Iván, a legsármosabb magyar színész

Az eredeti, szerényen férfias, kis modorosságok mestere, amilyenek csak a legnagyobbakra jellemzőek, senkinek, akinek semmi énekhangja nem volt, nem akadt ilyen behízelgő énekhangja és senkin nem nevettünk és sírtunk ennyit, amikor játszott és énekelt és senkibe sem volt még ennyire szerelmes egy vagy két-három magyar generáció. Bátor volt, egyenes és közben ellenállhatatlan. Azok közé tartozott – és ilyenek nem túl sokan vannak –, akiket mindenki szeretett.

Várj reám s én megjövök, hogyha vársz nagyon – énekelte és mindenki megfogadta magában, hogy erre az emberre bármeddig vár, ha kell. Mert úgy volt megható, hogy közben feloldozó is volt. Hogy megcsendült az énekében minden fájdalom mindazokról, akiket hiába vártak haza a frontról, a táborokból, a munkaszolgálatról és akiknek a visszatérésében azért mindannyian reménykedtek a szüleink és a nagyszüleink. Hogy csak várni kell. Még egy egész kicsit. De ott bujkált a fájdalom mellett a hangjában a vígasz is. Hogy amíg ő énekel, addig itt vannak velünk, a dal megeleveníti őket. Sebeink gyógyítója volt és tapintatosan pajzán nevettető. A francia sláger arról szól, ha emlékeznek, hogy a szegény fiú senkit nem vehet el, noha „egy bájos és kedves lányra találtam”, mert mindenki a pap félrelépéseiből született.

De van megoldás, amit az anyuka segít megtalálni, hogy „apád nem apád neked”. Happy end. Ez a gyerekesen, kamaszosan „huncut” semmiség is csak azért él még az emlékezetben, mert Darvas Iván adta elő, mórikálta el ahelyett, hogy elénekelte volna, mert énekelni valójában nem tudott, de nem is kellett neki, mert a sárm elég volt. Egyszerre volt kedves és gúnyos az Isten hozta, Őrnagy úr narrátoraként, A tizedes meg a többiek-ben, a Liliomfiban, kedves volt és gúnyos, egyszóval elegáns A Pendragon legenda earljeként és mindig és minden, legyen főnemes vagy utolsó disznó bűnöző, mint Peachum a Koldusoperában. Vagy amikor Zsüti összetéveszthetetlenül című zsidósan ironikus, bölcs kis szerzeményét énekelte egy new yorki zsidó szövegének magyarítását egy pesti zsidó műhelyében. Ez történt Lellén.

Hű volt és bátor

Az 1956-os forradalom idején kiszabadította a bátyját, hogy aztán ő üljön két évet és még további évekig ne térhessen v issza a színpadra. Közép-Európa és Kelet-Európa születte volt. Prágában nőtt fel, a mamája orosz volt, német iskolába járt és magyar volt természetesen.

„Abba a generációba tartozom, amelyet gyűlöletre neveltek. Az utcán azt hallottam, hogy a németek milyen gonoszok, mert a Szudéta-vidéken náci provokációk zajlanak. A német iskolában azt hallottam, hogy ezek a rohadt csehek elvették tőlünk, németektől a Szudéta-vidéket, de majd eljön a napja, amikor visszavesszük. Aztán átjöttünk Magyarországra, és arról értesültem, milyen gonoszok az oroszok. Aztán eljöttek az oroszok, és arról értesültem, hogy milyen gonoszok a kizsákmányolók. Közben arról is lehetett hallani, hogy milyen gonoszok a zsidók, hogy el kell égetni őket. Most elmondom a következményt: akármennyire figyel is egy gyerek, és igyekszik a felnőttek kedvében járni, bizonyos ponton a sokféle hatás nem fölerősíti, hanem kioltja egymást, mert ennyifélét és ilyen gyors egymásutánban nem lehet igazán gyűlölni. Azóta is minden uszítás lepereg rólam”- mesélte életére visszatekintve. Azt tanultuk tőle, hogy az elegancia megfontolt szeretet és viszontszerettük. Legyen az emléke áldás.

Nemrég múlt tíz éve, hogy meghalt, 92 éves lenne.