Binjomin rabbi: Miért vannak a kóserságnak eltérő szintjei?

– Miért beszél a Tóra többet a fogadalmak feloldozásáról mint a betartásáról? Miért hasonlítják a talmudi rabbik a felesleges fogadkozást a Szentélyen kívüli áldozatokhoz? Mit mond Rámbám az áldozatok céljáról? Szántó-Várnagy Binjomin, a Bét Jehuda körzet rabbija többek közt e kérdésekről ír az Orti.hu oldalon megjelenő Omek magazin e heti számában.

(...)

Ha közelebbről megnézzük azt, ahogyan a Tóra a fogadalmakról ír, meglepő összefüggésre bukkanhatunk. 

Az a hely, ahol a legtöbb szó van egy helyen a fogadalmakról, az éppen a mostani hetiszakaszunk legeleje. Azon már a fentiek után meg sem ütközünk, hogy itt sem magáról a fogadkozás módjáról vagy annak betartásáról ír a legtöbbet, hanem éppen a fogadalom megsemmisítéséről (ld. Mózes 4., 30).

Az egyedülálló nő fogadalmát az apának, a házas asszony fogadalmát pedig a férjének van joga mintegy „feloldozni” [háfárá]. Ez azonban nem mindig lehetséges, csak akkor, ha még azon a napon megtörténik, amikor az apa vagy a férj a fogadalomról először hallott. 

Ezzel szemben a bölcseknek is van lehetősége feloldozni a fogadalmakat [hátárá], de rájuk nem vonatkozik ugyanez a megkötés. Sőt, ez a fajta feloldozás nemcsak a nők számára elérhető, hanem a férfiaknak is: 

„A fogadalmak feloldozása ’a levegőben lebeg’, és nincsen mire támaszkodnia.” (Chágigá 10a) 

Mindez egy olyan különleges misnában hangzik el, ami különféle micvákat hasonlít össze abból a szempontból, hogy mennyit árul el róluk a Tóra, és mennyiben hagyatkozunk a szóbeli hagyományra. Ezek közül a legkiemelkedőbb éppen a fogadalmak feloldozása, abban az értelemben, hogy az írott Tóra erről szól a legkevesebbet. 

A bölcsek általi feloldozás, vagyis hátárá tehát széleskörben alkalmazható, a Tórában mégsem szerepel explicit. Az apa ill. férj általi feloldozásról ezzel szemben a Tóra bőségesen ír. A Talmud azonban végül abban marad, hogy legalábbis némi utalás mégiscsak el van rejtve az előbbire is:

„És mondta Mózes a törzsek vezetőinek, Izrael fiainak mondván: ez az a dolog, amit parancsolt az Örökkévaló. Ha egy ember fogadalmat tesz az Örökkévalónak […] ne szegje meg a szavát, mindent, amint kijött a száján, tegyen meg.” (Mózes 4., 30:2-3) 

A Talmudban található egyik magyarázat szerint a bölcsek feloldozása abból tanulható, hogy „ne szegje meg a szavát”: ő az, aki nem szegheti meg a saját szavát – mások azonban feloldozhatják az ő számára. Az is egy feltűnő utalás (melyhez hasonlót Rási magyarázatában találunk), hogy mindezt Mózes „a törzsek vezetőinek” mondta, akik szerepük szerint a bölcsekhez hasonlítanak, akik a fogadalmakat feloldozhatják.

Binjomin rabbi további magyarázatát olvassák el az Omek magazinban!