Dr. Grósz Andor: Nemcsak emlékeznünk kell, de előre is kell néznünk

2024. Január 29. / 17:46


Dr. Grósz Andor: Nemcsak emlékeznünk kell, de előre is kell néznünk

– Akiket a holokauszt során megöltek, amiatt haltak vértanúhalált, mert zsidók voltak, ezért nemcsak emlékeznünk kell, de előre is kell néznünk és nyitott szemmel kell járnunk, hogy még egyszer ne fordulhasson elő az, ami velük megtörtént – mondta dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke tegnap a nagykanizsai holokauszt-megemlékezésen. 

A holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából tegnap rendeztek megemlékezést a nagykanizsai zsinagógában, ahol nemcsak Zala megyeiek jelentek meg, de voltak emlékezők Pápáról, Szombathelyről és Kaposvárról is.

A rendezvény résztvevőit dr. Székely István, a Nagykanizsai Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte, majd dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke mondott beszédet. 

Az elnök a vészkorszakkal kapcsolatban hangsúlyozta: „akiket a holokauszt során megöltek, amiatt haltak vértanúhalált, mert zsidók voltak, ezért nemcsak emlékeznünk kell, de előre is kell néznünk és nyitott szemmel kell járnunk, hogy még egyszer ne fordulhasson elő az, ami velük megtörtént".

Dr. Grósz Andor elmondta: „háromnegyed éve vagyok a Mazsihisz elnöke, és meghirdettem azt, hogy még nagyobb figyelmet fogunk fordítani a vidéki közösségekre. Nagyon örülök neki, hogy nemcsak a nagykanizsai kile van itt, hanem vannak itt Pápáról, Szombathelyről, Kaposvárról, Zalaegerszegről. Vidéki zsidó emberként pontosan tudom, hogy a vidéki zsidóság milyen gondokkal, problémákkal küzd".

A megemlékezés után a megjelent dunántúli hittestvéreink együtt ünnepelték meg a tu bisvátot.

nagykanizsa-1.jpg

Címlapkép: részlet a Kanizsa TV Híradójából

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek