Zsidó motívumok William Blake látomásos művészetében

William Blake (1757–1827) olyan költő, festő és látomásos gondolkodó volt, akinek alkotói világa egyszerre volt provokatív, szimbólumgazdag és nehezen besorolható. A vallás, misztika és a hagyományos keresztény hitkritika körüli kérdések végigkísérték pályáját. Érdekes módon Blake viszonya a zsidó hagyományhoz és a zsidóság reprezentációjához ambivalens és ellentmondásos – ugyanakkor műveiben felbukkan néhány motívum, utalás, amelyet talán érdemes megvizsgálnunk, főleg, hogy most munkáinak egy jelentős részét megtekinthetjük a Szépművészeti Múzeumban.

William Blake a XVIII. század végi Londonban élt és dolgozott rézmetszőként, miközben képzeletvilágát új nyomat- és festési technikákkal fejezte ki. Élete során lírai verseket, prófétai könyveket és grafikai alkotásokat hozott létre, bár kortársai nagyrészt mellőzték, és 1809-es kiállítása érdektelenségbe fulladt. Munkássága mára a magányos, látomásos zseni szimbólumává vált, aki prófétaként tekintett önmagára, és a romantikus művészideál megtestesítője.

Néhány kutató szerint Blake műveiben felfedezhetők kabbalisztikus motívumok és héber betűk, amelyek arra utalhatnak, hogy hiába nem tartozott a zsidó közösséghez, gondolkodása bizonyos értelemben érintkezett a zsidó misztikával. Például van vita arról, hogy Blake mennyire tudott héberül: Egyesek szerint a tucatnyi héber felirat Blake metszeteiben és akvarelleiben azt bizonyítja, hogy Blake folyékonyan beszélt héberül. Ám műveinek alapos elemzése rávilágít, hogy olykor a héber feliratok kivitelezése hibákat tartalmaz a munkáin (például az alef betű elforgatása egy alkotáson). Márpedig Kabbalát olvasni a héber ismerete nélkül, mondhatni, elég valószínűtlen.

Blake héber nyelvismeretéről szóló érvek Frederick Tathamra vezetnek vissza, aki Blake 1827-es halála után gondját viselte a költő feleségének, Catherine-nek. Egy levelében, amit a könyvárusnőnek, Frances Harveynek címzet, Tatham azt írta, hogy Blake könyvtárában „rendesen használt" könyvek voltak latinul, görögül, héberül, franciául és olaszul, valamint Swedenborg és a keresztény misztikus Jacob Boehme művei.

„Tudása hatalmas volt, szorgalma páratlan" – írta Tatham.

A modern tudósok is ezen a véleményen vannak. 1951-ben a Modern Philology folyóiratban David V. Erdman valamilyen fokú héber nyelvismeretet tulajdonított Blake-nek, különösen amiatt, mivel Blake tudta: Bethlehem azt jelenti, hogy „kenyér háza".

„Tudjuk, hogy Blake tudott egy keveset héberül" – értett egyet Anthony Blunt, aki 1943-ban a Journal of the Warburg and Courtauld Institutes folyóiratban kifejtette, hogy Blake 1803-ban arról írt testvérének egy levélben, hogy a héber ábécét tanulja, és hogy a Laokoón-metszete /a "Laokoón és fiai" szobor másolata/ néhány héber feliratos szót tartalmaz.

Ám az a munka, amelyet Blunt Blake héber nyelvismerete bizonyítékaként idéz – a „Laokoón" – egy körülbelül 1820-as nyomat, amely a híres trójai papot és két fiát fojtó kígyókat ábrázolja – az egyik legjobb bizonyíték arra, hogy Blake nem tudott héberül. Az „malakh YHVH" felírásban, amelyet „Az Isteni Jelenlét Angyala"-ként fordított, Blake véletlenül az álef betűt 90 fokkal forgatva helyezte el az y tengely körül. A „Lilit" (Lilit) helyesen írta, de a „Jeshua" (Jézus) nevet másik forgatott betűvel, ezúttal egy ájinnal (a 16. betű) írta el.

A Jób-sorozatából származó egyik metszeten Blake ismét „Az Isteni Jelenlét Angyala" szöveget írta, de ezúttal a héber „melekh YHVH"-t írta, amelyben a melekh Királyt jelent, nem pedig malakh-ot (alef-vel), az Isten Angyalát. A „William Blake's Illustrations of the Book of Job" című műben S. Foster Damon azt mondja, hogy Blake szándékosan eltávolította az álef-et, hogy megmutassa, hogy Jób egy hamis Istennek imádkozik – összekeverve az angyalt a királlyal. De valóban tudhatott volna Blake annyira héberül, hogy meg tudja különböztetni a „melekh" és a „malakh" közötti különbséget, amikor a „Laokoón"-ban azt mutatta, hogy nem is tudta helyesen megformálni a betűt?

Illusztrációk a Jób könyvébőlJób gonosz álmai, amelyekben Jób Istene, aki szarvas patás és kígyóval körbefonott Sátánná vált, a törvény mozaik tábláira mutat, 1825

A „Jób gonosz álmai" című munka egy szakállas, patás alakot ábrázol, amelyet egy kígyó fog körbe. Az alak egy fekvő férfi fölött lebeg, és jobb mutatóujjával a Tíz Parancsolatra mutat. Bár Blake csak két parancsolatot írt ki teljes formában, a feliratok több mint egy tucat hibát tartalmaznak. Az egyik sor helyesen és helytelenül formált álef betűt is tartalmaz, ami arra utal, hogy Blake egy olyan nyelvet másolt le, amelyet nem értett.

Egy másik érdekes motívum Blake univerzumából a Beulah név használata: ez a szó héber eredetű (בְּעוּלָה, „eljegyzés”, „házasulandó”) és Blake mitológiájában egy álomszerű, egységteremtő világot jelöl, ahol ellenkező erők békében létezhetnek együtt. 

Naomi könyörög Ruthnak és Orpának, hogy térjenek vissza Moáb földjére, 1795

Ugyanakkor nem szabad elhallgatni, hogy Blake néhány művében találhatóak olyan ábrázolások, illetve olvasatok, amelyek kritikusak vagy akár problematikusak lehetnek a zsidóság szemszögéből.

Egy tanulmány szerint Blake „religious anti-Judaism” (vallásos antijudaizmus) vádjával is illethető, különösen „A Menny és Pokol házassága” (The Marriage of Heaven and Hell) című művében található allegóriák miatt, amelyekben a „zsidó” szimbólumokat negatív kontextusba helyezi. Egy másik forrás azzal vádolja Blake-et, hogy társította a zsidót a sátánnal, és elutasította azt az elképzelést, hogy a zsidóság volna a kereszténység előzménye.

Így Blake viszonya a zsidósághoz kettős: egyrészt felfedezhetők inspirációk, misztikus utalások, másrészt kritikai gesztusok is.

Fontos vonás Blake vallási nézeteiben, hogy nem kötődött konvencionális egyházi dogmákhoz. Ő inkább a „poetikus képzelet” (Poetic Genius) fogalmát helyezte előtérbe: szerinte a vallások — köztük a zsidó és a keresztény tanítások — egy mélyebb, belső „kezdetből” fakadnak, amelyet az emberi fantázia és látomás közvetít. Ebből következik az a nézet is, hogy „all religions are one” (minden vallás egy) – Blake szerint a különböző vallási hagyományok felszíni formák, de mélyebb szinten közös gyökerük van.

Így ha Blake zsidó motívumokat is felhasznált, nem feltétlenül abból a célból tette, hogy konkrét zsidó hitvilágot képviseljen, hanem mint szimbolikus tartalmakat egy univerzálisabb látomás részeként.

Egy másik érdekes pont, ahol Blake közvetlenül héber szóval játszik, az „To Tirzah” című vers: Tirzah egy héber női név (jelentése: „örömöm”). Blake e versében a Tirzah-t a világi érzékelés és az érzékvilág megkötő erejével azonosítja, szemben a transzcendens, örök szellemi világvággyal. 

Ez az, amikor Blake egy bibliai név metaforaként használja, hogy kifejezze a világ és a lélek közötti ellentétet. A név és a motívum használata jól mutatja, hogy Blake ismerte a bibliai hagyományt, és képes volt annak elemeit saját rendszerébe beépíteni – még ha kritikus viszonyban is volt velük.

Miért érdekes mindez ma, és mit kínál a budapesti kiállítás?

Mindezek alapján a kérdés nem az, hogy Blake zsidó volt-e (nem volt), hanem hogy milyen viszonyban állt a zsidó hagyomány motívumaival és hogyan használta azokat művészetében; néha mintegy játékszerként, máskor kritikai eszközként, megint máskor misztikus utalásként.

Éppen ezért izgalmas, hogy most Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban látható a Menny és Pokol házassága – William Blake és kortársai című kiállítás. Ez a tárlat kivételes abban, hogy a londoni Tate gyűjteményéből származó Blake-műveket mutat be először nagyobb volumenben Magyarországon. Nemcsak képeket, de verseket is olvashatnak, és egyes művek animáció formájában is életre kelnek a kiállításon. 

Az érdeklődő látogató így testközelből találkozhat Blake világával – annak ellentmondásaival, misztikájával és szimbolikájával –, és talán jobban megértheti, hogyan tudott egy olyan művész, aki látszólag a kereszténységet kritizálta, ugyanakkor részben merített az ősi bibliai és misztikus motívumkészletből is. A kiállítás különösen értékes abból a szempontból, hogy feltárja Blake inspiráló hatását a magyar kultúrára. A látogatók megtudhatják, miként hatott művészete és költészete a későbbi magyar alkotókra. A tárlaton párhuzamokat fedezhetünk fel Kondor Béla és Borsos Lőrinc képzőművészetében, valamint Szerb Antal és Szabó Lőrinc munkásságában. Ezek a példák jól szemléltetik, hogy Blake művészete nem elszigetelt világ, hanem számos szálon kapcsolódik és hat a magyar szellemi életre is.

A kiállítás 2025. szeptember 26-tól 2026. január 11-ig látogatható.