Daniel Bomberg, a Talmud modern formájának megalkotója

Bizonyára sokan ismerik Meir Shapiro rabbit, aki elindította a Daf Jomi világméretű mozgalmát, amelynek keretében zsidók világszerte nap mint nap ugyanazt a talmudi oldalt (dafot) tanulják. De vajon eszünkbe jut-e valaha Daniel Bomberg neve – azé a keresztény emberé, aki szó szerint „megalkotta a daf fogalmát” a Daf Jomi számára?

Rabbi Shapiro ötlete 1923-ban született meg, egy olyan korszakban, amely sok tekintetben a miénkhez hasonlítható. Az akkori zsidóságot erőteljes politikai, társadalmi és gazdasági erők szabdalták szét. Shapiro rabbi felismerte, hogy a Talmud – a zsidó hagyomány egyik alapműve – közös szellemi és spirituális örökségünk ernyője alatt történő tanulása hatékony eszköz lehet a szétszóródott zsidó nép összekapcsolására.

Az általa megálmodott tanulási program, amely egyszerre volt merész és elegánsan egyszerű, azóta Talmud-tanulókat köt össze Lakewoodtól Londonig, Hebrontól Hongkongig. Bárhol a világon találhatunk tanulóköröket, amelyek nap mint nap ugyanahhoz a talmudi oldalhoz kapcsolják a zsidóságot.

Ez a zseniális ötlet azonban nem születhetett volna meg Daniel Bomberg döntő hozzájárulása nélkül. Bomberg az 1400-as évek végén született Antwerpenben, egy középosztálybeli nyomdászcsaládban. Humanista képzésben részesült, amely még némi héber nyelvtudást is magában foglalt. Ez nagy hasznára vált, amikor a reneszánsz Velencébe költözött, abba a pezsgő kereskedelmi központba, ahol jelentős zsidó közösség élt – nem sokkal azután, hogy a gettóba kényszerítették őket.

A nyomtatás ekkor még gyerekcipőben járt, ám a zsidók a technológia korai alkalmazói közé tartoztak. A Soncino család gyönyörű, egyes traktátusokra bontott Talmud-kiadásokat készített, bízva abban, hogy az alacsonyabb nyomdai költségek révén a könyvek elérhetővé válnak az átlagos körülmények közt élő családok számára is. Tudományos igényességük legendás volt, de egyszerűen nem tudtak elég gyorsan nyomtatni ahhoz, hogy kielégítsék az óriási keresletet.

Itt látta meg Bomberg a lehetőséget. Zsidó tudósokból álló csapatot gyűjtött maga köré – kezdetben főként zsidó származású keresztényeket –, és nagy tempóban kezdte el nyomtatni a zsidó klasszikusokat, köztük a Mikráot Gedolot enciklopédikus Tóra-kiadást. A korai kötetek tele voltak hibákkal, és sokakat zavart, hogy hitehagyottak vettek részt a munkában, ám Bomberg pontosan mérte fel a piacot: „a könyv népe” több könyvet akart – különösen Talmudot –, és a kereslet messze meghaladta a Soncino nyomda kapacitását.

A Daniel Bomberg által 1525-ben nyomtatott héber Biblia címlapja.

Bomberg hamarosan elbocsátotta keresztény hitre tért munkatársait, és elismert rabbinikus tudósokat alkalmazott, közvetlenül a gettóból. Keresztényként kedvező feltételeket tudott kialkudni: minimális egyházi cenzúrát, azzal érvelve, hogy az ősi szövegeket eredeti formájukban kell megőrizni. Zsidó munkatársai számára ritka kiváltságokat is elért, például felmentést a megalázó zsidó sapka viselése alól.

Bomberg nyíltan átvette a Soncino-féle oldalszerkezetet: Rási kommentárja a könyvkötéshez közelebb, Toszafot pedig a lap külső szélén kapott helyet. Egyetlen, ám döntő újítást vezetett be: az oldalszámozást.

A Bomberg-nyomda elképesztő termelékenységgel dolgozott, és számtalan héber könyvet adott ki – köztük a babilóniai Talmud első teljes nyomtatott kiadását. A számozás apró újításnak tűnhet, ám forradalmi jelentőségű volt.

Igen, oldalszámok. Bármennyire is szövegközpontú nép a zsidóság, a lapozható számozás valahogy elmaradt (ahogy a központozás vagy a magánhangzójelölés is). Bomberg a 15. századi nyomdai gyakorlatot követve a Beráchot traktátus első szöveges oldalát a „bét” betűvel jelölte – és megszületett a daf.

Azóta sokan próbálták magyarázni, miért nem „áleffel” kezdte. A legegyszerűbb válasz: Bomberg a címlapot tekintette az első oldalnak.

Ez az egyszerű újítás végül évszázadokra meghatározta a Talmud minden kiadását. Ami egy Bomberg-oldalon szerepel, annak minden későbbi kiadásban is ugyanott kell lennie. A szabvány annyira erőssé vált, hogy még a modern tudós, Adin Steinsaltz rabbi is komoly kritikát kapott egyes körökben, amiért eltért a hagyományos tördeléstől.

Ám éppen ez a szabványosítás tette lehetővé a Talmud nemzetközi, összehangolt tanulását. Shapiro rabbi elképzelése szó szerint elképzelhetetlen lett volna Bomberg nélkül.

A történet tanulsága egyszerű: amikor több tízezer zsidó gyűlik össze – mint 2020 januárjában –, hogy megünnepelje a Daf Jomi új ciklusát (az előzőn közel százezren töltötték meg a MetLife Stadiont), érdemes nemcsak a tanulók és tanítók elkötelezettségére, és nemcsak Shapiro rabbi egységteremtő víziójára gondolni, hanem egy filoszemita keresztény nyomdászra is Antwerpenből. Daniel Bombergre.

Az aish.com cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla