Különleges zenei utazásra
hív minket Jordán Adél és Bardóczy Attila 2024. szeptember 17-én, kedden este 7
órakor a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában. A francia melódiák és legendás
sanzonok mellett az előadók felvillantják Charles Aznavour és Edith Piaf barátságának
legendás pillanatait, életük és művészetük meghatározó pontjait. A közelgő
estről Zucker-Kertész Lilla beszélgetett Jordán Adéllal és Bardóczy Attilával.
Hogyan alakult ki ilyen
mély kapcsolatuk a francia kultúrával és a sanzonokkal?
Jordán Adél: Közel
áll hozzám a sanzonéneklés, főleg Piaf időtlen dalai. Igazi előadói számok, és
mindig lehet bennük fejlődni, mélyebbre menni, megtalálni valamit magamban,
amivel kapcsolódni lehet. Attilánál jobban pedig talán senki nem ismeri ezt a
világot. Amikor mesél Aznavourról és Piafról, kapcsolatukról és kalandos
életükről, az mindig magával ragad.
Bardóczy Attila:
Gyerekkorom óta érdekelt a francia kultúra, ugyanis édesapám mérnök volt, és
kapott egy kiküldetést Algériába. Négy évig éltünk kint, ott pedig – tekintve,
hogy egy kétnyelvű országról beszélünk – a francia adott volt. Megtanultam a
nyelvet, megszerettem a kultúrát. Francia dalokat hallgattam a rádióban,
francia újságot olvastam. Olyasmiket ismertem meg, amikre addig nem volt
lehetőségem.
Sokak előtt nem ismeretes
Piaf és Aznavour barátsága, pedig igazán különleges kapcsolat volt az övék…
B.A:
Jó barátok voltak, Aznavour dalokat is írt neki. Kilenc évvel volt fiatalabb
Piafnál, titkárként, sofőrként dolgozott az akkor már sztárként tündöklő Edith
mellett. Piaf kaotikus életében ő volt az, aki megpróbált rendet tartani.
Érdekes volt a kapcsolatuk; Piaf végig tegezte, ő viszont tiszteletből mindig
magázta.
Milyen műsorral készülnek
szeptember 17-én?
B.A: Megkerestem az ötlettel Fráter Zoltán írót és
dramaturgot, aki elvállalta, hogy közreműködik és dolgozik az anyagon. Az
előadás során lesz egy keretjáték, amelyben elhangoznak olyan dallamok, amik ma
már az egyetemes kultúra részei, igazi örökzöldek; hallgatjuk, szeretjük őket.
És természetesen olyan dalok is felcsendülnek, amiket itthon nem annyira
ismernek. Nem csak Aznavourtól és Piaftól lesznek dalok, hanem például Yves
Montandtól is.
Mindkét énekes kivételes
emberségéről tett tanúbizonyságot a háború idején, mégis keveset beszélünk
arról, hogyan segítettek a zsidóknak. Előkerül ez a téma az előadás során?
B.A: Aznavourról
többen tudják, hogy a családja zsidókat bújtatott. Azonban Piaf is mentett
embereket a vészkorszak idején, a haború után bíróság elé is állították, mint
minden művészt, aki a német megszállás alatt dolgozott. Végül a korábban általa
megmentett zsidók vallomásai mentették őt fel.
Milyen üzenetet szeretnének
átadni a dalokkal a közönségnek?
J.A: Arra
készülünk, hogy a nézőket is elrepítsük a sanzonok világába, hogy megismerjék
ezeket a nagyszerű művészeket és munkásságukat. Zsinagógában fellépni áldás, a
hely szakrális mivolta és akusztikája emeli és ünnepli a zenét.
B.A:
Nagyon örülök, hogyha a közönség újra felfedezi ezeket a dalokat, mert sajnos
az utóbbi időben nem nagyon játszák ezeket a számokat a rádiók, így viszont
idővel elfelejtődnek. Örülnék, ha egy új generáció is rácsodálkozhatna, hogy
ezek micsoda emberek, tehetségek voltak, és dacára annak, hogy egy másik
kultúrából jöttek, mennyire sok minden tudnak adni nekünk. Aznavour örmény
származású volt, Piaf élete tele volt megpróbáltatásokkal, és mindketten
életeket mentettek… ha ezek a különböző közegből érkező emberek egyformán
részesei tudnak lenni egy nagy nemzeti kultúrának, mint amilyen a francia, az
mindenképpen jelentős üzenetet hordoz.
A beszélgetés végén
Bardóczy Attila elárulta, hogy sok kedvence van az előadandó dalok közül, de ha
ki kellene emelnie egyet, akkor az ez lenne: Edith Piaf – Padam, padam.