Jézus és a kóserság – a legtöbben erről kérdezik a főrabbit

2024. Június 20. / 17:10


Jézus és a kóserság – a legtöbben erről kérdezik a főrabbit

A Múzeumok Éjszakáján a „Kérdezd a rabbit”! elnevezésű program keretében dr. Verő Tamás, a budapesti Frankel-zsinagóga rabbija válaszol az éjszakai múzeumlátogatók kérdéseire a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban. Igaz, sokan inkább arra vágynak, hogy egy rabbival oszthassák meg a személyes történetüket.

– Volt olyan múzeumlátogató, aki már tíz-tizenöt perce kerülgetett, nézegetett messziről, mire összeszedte a bátorságát, és odalépett hozzám. Ilyenkor már tudom, hogy igazából nem is kérdés következik, hanem személyes vallomás – mondta dr. Verő Tamás főrabbi, akinek a Zsidó Múzeum és Levéltár vendégei a Múzeumok Éjszakáján már mintegy tíz éve tehetnek föl kérdéseket privát, azaz nem nyilvános beszélgetés során.

A főrabbi elmondása szerint ilyenkor akár több évtizedes történetek is szóba kerülnek, és ő maga úgy érzi, hogy a beszélgetéssel sokan könnyíteni akarnak a szívükön.

Részletes program a képre kattitnvaRészletes program a képre kattitnva

– Olyan zsidó emberekről mesélnek, akiket annak idején ismertek, és akikről feltétlenül beszélni akarnak velem. Az még nem fordult elő, hogy valaki arról beszélt volna, hogy a felmenői között voltak elkövetők a holokausztban. De az már igen, hogy miután egy házaspár ült oda hozzám és a zsidóságról kérdezett, akkor a pár egyik tagja később visszajött, és elárulta, hogy a házastársa zsidó. Furcsa helyzetek ezek, rávilágít arra, hogy sokan küszködnek a múlt terheivel.

S hogy mik a leggyakoribb kérdések? Erre a főrabbi azt válaszolta:

– Nagyon foglalkoztatja az embereket, hogy hogyan viszonyul a mai zsidóság Jézushoz. Elmondják, hogy ők hisznek benne, és megkérdezik, hogy mi miért nem. A kóserságról is sokan kérdeznek, foglalkoztatja az embereket, hogy mit miért nem fogyasztunk.

Dr. Verő Tamás még nem találkozott olyan kérdéssel, ami annyira meglepte volna, hogy nem tudott rá válaszolni. De ez természetes is, hiszen ezekre az alkalmakra mindig alaposan felkészül.

Dr. Verő Tamás főrabbiDr. Verő Tamás főrabbi

Ha kérdésük lesz a főrabbihoz, akkor június 22-én, szombaton éjjel este 10-ről zárásig megtalálják őt a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek