Napi Talmud - Szánhedrin 45: Mit jelent a jó halál?

A My Jewish Learning  napi Talmud-magyarázatait az alábbiakban folytatjuk. Amikor tanúk érkeznek, hogy vallomást tegyenek egy halálbüntetéssel járó ügyben, figyelmeztetik őket feladatuk súlyára: egy ember élete múlik azon, amit mondanak.

A tanúkra nézve is komoly következményei vannak mindennek, hiszen ők maguk is az „ítélet-végrehajtók” közé tartoznak. Mózes ötödik könyve 17:7 így tanít: „Először a tanúk keze legyen rajta, hogy megöljék, és azután az egész nép keze.” A dáf misnája pedig elmagyarázza, hogyan működik mindez a megkövezés esetében:

"A megkövezés helye, ahonnan a halálra ítéltet lelökik, egy emelvény, amely egy átlagos ember magasságának kétszerese. Az egyik tanú, aki ellene tanúskodott, a csípőjénél fogva lelöki… és ha a földre zuhanva meghal, akkor a törvényszegő megkövezésének kötelezettsége teljesült. Ha azonban nem hal meg az eséstől, a második tanú fogja a kifejezetten erre a célra előkészített követ, és a mellkasára veti. Ha ettől meghal, a megkövezés kötelezettsége teljesült. Ha pedig ettől sem hal meg, akkor az összegyűlt nép fejezi be a megkövezést további kövek dobálásával, amíg az ítélet be nem teljesül."

A közhiedelemmel ellentétben a megkövezés nem valamiféle féktelen népítélet. A halálra ítéltet először egy magas emelvényre vezetik – körülbelül kétszer magasabbra, mint egy átlagos ember. Ott az egyik tanú meglöki, hogy lezuhanjon. Ha az esés nem halálos, a második tanú egy nagy követ ejt rá. Ha ez sem jár eredménnyel, a jelenlévők teljesítik be az ítéletet, további köveket dobva rá mindaddig, amíg az nem teljesül.

A misna megjegyzi: a kivégzés vallási kötelezettség, a Tóra parancsának teljesítése. És e kötelezettség elsődlegesen azokra a tanúkra hárul, akiknek a vallomása a halálos ítélethez vezetett.

A Gemára vitatja a misnában leírt, a Bává Kamma 50. alapján leírt kivégzési protokollt, amely szerint egy személy felelős a tíz tenyérnyi nyílt gödör által okozott kárért – mert egy ilyen magasságból való zuhanás halálhoz vezethet. Ha tíz tenyérnyi – vagyis egy átlagos ember magasságánál is kevesebb – zuhanás halálos lehet, kérdezi a Gemara, miért van szükség a megkövezésnél sokkal magasabb emelvényre? Válaszul Ráv Nachman idézi Rabba bar Avuh tanítását:

„Még a halálra ítélt számára is válasszatok jó halált.”

Noha az ember meghalhat egy tíz tenyérnyi eséstől, jó eséllyel túl is élheti. A kivégzéshez ezért magasabb emelvényre van szükség, hogy az illető nagyobb valószínűséggel haljon meg magától az eséstől, és ne kelljen hosszasan szenvednie, míg a második tanú ráejti a követ, vagy – ha szükséges – a jelenlévők fejezik be a megkövezést.

Ha így van, miért nem építenek még magasabb emelvényt, hogy az esés biztosan halálos legyen, és ezzel még inkább csökkentsék a szenvedést? A Gemara válasza: azért nem, mert egy túl magas esés már eltorzítaná a testet, és így nem minősülne „jó halálnak”.

Most tehát két alapelvünk van a „jó halál” fogalmához: a szenvedés minimalizálása és a test eltorzulásának minimalizálása. Lehetne érvelni amellett, hogy nincs olyan, mint „jó halál” – különösen, ha azt a bíróság hajtja végre. És ahogy haladunk előre a Szanhedrin traktátusban, egyre világosabbá válik, hogy a rabbik mindent megtettek annak érdekében, hogy a halálbüntetés gyakorlati alkalmazását szinte teljesen megszüntessék. De mivel elméleti szinten mégis számoltak vele, fontosnak tartották, hogy a kivégzés ne váljon kegyetlen látványossággá, és meghatározták, mit tekintenek „jó halálnak”.

A My Jewish Learning írása alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla