A Dáf Jomi egy több évszázados gyakorlat, amelynek során a babiloni Talmud egyetlen oldalát tanuljuk meg minden nap, meghatározott időbeosztás szerint. Ilyen ütemben a ciklus befejezése 7,5 évet vesz igénybe.
A My Jewish Learning úttörő célkitűzése, hogy a zsidó tanulás e globális projektjét széles közönség számára is elérhetővé tegye, mi pedig igyekszünk rendszeresen közzétenni ezeket a tanításokat.
Mi számít érvényes aláírásnak? Míg a legtöbben teljes nevükkel írnak alá dokumentumokat, vannak, akik írástudatlanság vagy fogyatékosság miatt csak egy X-et vagy ujjlenyomatot használnak jelölésként. Az Egyesült Államok Országos Közjegyzői Szövetsége szerint „az összes állam jogszabályai szerint az aláírás lehet bármilyen jel vagy szimbólum, amelyet az aláíró annak szán, hogy hitelesítse a dokumentumot.”
Hasonlóképpen, a Talmud is érvényesnek tekinti a szimbólumokkal vagy betűkkel történő aláírást. A mai dáf egy olyan részletet tartalmaz, amelyet már kétszer is láttunk korábban (Gittin 36a és Gittin 87b), és amely azt állítja, hogy még a bölcsek egy része (akik természetesen írástudók voltak) is inkább szimbólumokat és betűket használt az aláírás helyett.
Köztudott, hogy Ráv egy halat rajzolt aláírásként, Rabbi Hanina egy pálmaágat, Ráv Hisda egyszerűen a számeh betűt, Ráv Hosaja pedig az ájin betűt használta, míg Ráva bar Ráv Huna úgy írta alá a nevét, hogy egy hajóárbocot rajzolt.
Tudjuk, hogy ezek a halachikus tekintélyek műveltek voltak, akkor miért rajzoltak halakat és pálmaágakat az aláírás helyett? A Talmud nem ad magyarázatot, de a későbbi kommentátorok találgatnak. Rásbám szerint Ráv azért rajzolt halat, mert szerette a halat, Rabbi Hanina pedig a datolyát kedvelte, ezért választotta azt. A Maharshal elmagyarázza, hogy Rásbám valójában arra gondolt, hogy ez a két rabbi olyan szimbólumokat használt, amelyek a szombat megtartásával kapcsolatos különleges micvákra utaltak: Ráv például egy hatalmas halat tálalt fel, míg Rabbi Hanina különleges datolyákat szerzett be a szombati asztalra. Ráv Jáákov Emdem a Gittin 36a párhuzamos szövegéhez fűzött kommentárjában azt sugallja, hogy Ráv a halat jó előjelként értelmezte, ahogy azt a Bava Batra 118b-ben tanultuk. Rabbi Hanina a datolyapálmát a 92. zsoltár 13. versére utalva választotta: Ezek az aláírások nem az analfabétizmus jelei voltak, hanem éppen ellenkezőleg: a hagyomány iránti mély elkötelezettség jelei.
Mi a helyzet Ráv Hisda számeh betűjével vagy Ráv Hosaja ájin betűjével? Ráv Emden szerint a számeh a szomeáh szót (támaszkodás, megbízhatóság) jelképezi, ami azt jelenti, hogy aláírására lehetett hagyatkozni. Eközben az ájin betű, amely szó szerint „szemet” jelent, Ráv Hosaja elkötelezettségét szimbolizálja a tisztánlátásra és annak vizsgálatára, hogy mit ír alá.
És milyen jelentést tulajdoníthatunk Ráva bar Ráv Huna hajóárbócának? Ez továbbra is rejtély marad.
Ezek a magyarázatok mind szépek, de továbbra sem válaszolják meg, miért használtak ezek a rabbik piktogramokat a hagyományos aláírások helyett. A válasz talán a Gittin 36a párhuzamos szövegében rejlik, ahol ezt olvassuk:
A bölcsek különböznek, mivel mindenki jól ismeri a képírásukat.
Talán Prince-hez hasonlóan, aki a nevét egy kimondhatatlan szimbólumra változtatta, a bölcsek jelzései is azonnal felismerhetőek voltak, így nem volt szükségük arra, hogy olyan hétköznapi dolgot használjanak, mint a hagyományos aláírás.
A My Jewish Learning írása alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla
Bava Batra 161 ITT olvasható.