Az ámen szó jelentése

Az „Ámen” egy héber szó, amely először a Tórában, a 4Mózes könyvében (5:22) jelenik meg, amikor a nők beleegyezésüket adják az elhangzottakra.

Az „ámen” szót mind liturgikus kontextusban, mind pedig a köznyelvben használják. A szó héber – és nyilvánvalóan zsidó – eredete ellenére a kereszténység és az iszlám is átvette. A lefordítatlan héber kifejezést használják vallási szövegeikben és liturgiáikban. A héber szó a populáris kultúrába is bekerült.

A mai zsidó nyelvhasználatban az ámen szinte minden áldás és ima után elhangzik, és szerves részét képezi a „Kaddis”-ra adott válasznak is.

Az ámen (אמן) nyelvi gyökere megegyezik az emunah (אמונה) szóval, amely hitet jelent.

A zsidó gondolkodásban a hit egy bizonyítékon alapuló meggyőződés, hasonlóan ahhoz, ahogyan a bíróságon megszületik egy ítélet. Amikor azt mondod, hogy „Ámen”, akkor az általad átgondolt és megvizsgált bizonyítékok alapján megerősíted, hogy egyetértesz azzal, hogy amit mondtak, az igaz.

A Talmud szerint az ámen az El Melech Ne'eman rövidítése is, ami azt jelenti: „Isten, a megbízható/hitelt érdemlő király”. Pontosabban ez azt jelenti, hogy Isten, a valóság mindenható, minden létező forrása, aki egyben a kegyelem és a jóság forrása is; Király, aki felügyeli és irányítja a világot; és Megbízható, aki igazságos, és aki nem ad többet vagy kevesebbet, mint amennyit elbírsz.

Ebben a kontextusban az ámen kimondása egyben a zsidó gondolkodás alaptételeivel való hitünk, vagy összehangolódásunk kinyilvánítása is: Isten létezik, a világot az Ön javára és örömére teremtette, a legnagyobb öröm a Vele való kapcsolat, és hogy Ő adta meg a szabadságot, vagyis a függetlenséget, hogy Ön maga teremtse meg ezt a kapcsolatot, ami a legnagyobb öröm, amit az élet kínálhat.

A kifejezés több alkalommal is szerepel a Tórában, többek között a 4Mózes 5:22-ben (ahogy fentebb említettük) és az 5Mózes 27:15-26-ban, ahol az áldások és átkok felsorolására adott válaszként szerepel.

A héber Biblia néhány elbeszélő szakaszában is szerepel, például a Királyok I. 1:36-ban: „Benaja, Jójada fia, felemelte a szavát, és így szólt a királyhoz: Ámen! És az én uramnak, a királynak Istene így rendeljen!” És Nehémiás 8,6: „Ezsdrás áldotta Istent, és a nép felemelt kézzel válaszolt: »Ámen, ámen«”. A Zsoltárok könyvében is számtalanszor olvashatuk, valamint beépült a mindennapi imaszolgálatba, mint például a Zsoltárok 41:14: „Áldott az Isten, Izrael Istene, mindörökkön örökké, Ámen és Ámen”.

A Talmud szerint az áment már a Második Templom idején (I. e. 350 - I. sz. 70) is használták különböző imákra és áldásokra adott válaszként, de magában a Templomban nem volt használatban (helyette egy erőteljes, dicsérő kifejezést mondtak). Amikor ezt a pontosítást teszi, a Talmud feltételezi, hogy abban az időben az ámen használata a mindennapi imában már általánossá vált, és hogy ez generációkra visszamenőleg is így volt.

Az ámen egy elköteleződés. Ha kimondjuk, azzal kinyilvánítjuk, hogy a hitünk összhangban van a zsidó nép küldetésével, ami megmagyarázza, hogy a Talmud miért tulajdonít nagy jelentőséget az ámen válaszának.

Miért nem fordítják le az Áment, amikor más nyelveken használják?

Az egyik lehetséges ok, amiért az ámen-t átírják, és nem fordítják le, hasonló ahhoz, ahogyan a népszerű termékek angol márkaneveit használják más nyelveken. Ahogy egy nyelvész fogalmaz: „[a marketingesek] ki akarják használni sok beszélő azon meggyőződését, hogy a tulajdonnevek hangzása a jelentésükhöz tartozik”, ami szerinte az „Amen” esetében is így lehet.

„Ez ugyanaz a fajta ikonicitás, amely megmagyarázhatja, hogy miért tartózkodik oly sok nyelv a Halleluja és az Ámen fordításától, mintha az ilyen alapvető vallási fogalmak hangjai kapcsolatban állnának a referensükkel, így a hang elvesztésével a jelentés is elveszhet.

Az aish.com cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla