Mikéc hetiszakasz és a hanuka

Lehet-e kapcsolat a Mikéc hetiszakasz, a hanuka ünnepe és Izrael jelenlegi harca a sötétség erői ellen között? A kérdés eldöntéséhez szolgáljon Szerdócz Ervin főrabbi írása.

A Mikéc hetiszakasz általában egybeesik Hanuka szombatjával. Bölcseink felfigyeltek arra, hogy ha egy hetiszakasz a Vájhi („és történt”) kifejezéssel kezdődik, az valamilyen negatívitásra utal. És valóban! A történetben Jákob szeretett fia, akit halottnak hitt, börtönben van. Testvéreit lelkiismeret-furdalás kínozza, mivel eladták őt. Apjuk állapota is aggasztja őket. Látszólag remény sincs arra, hogy pozitív fordulat következzen be. De a történetnek nincs vége. Még rejtve van a kibontakozásra váró pozitív megoldás. József, aki nem fedi fel magát így szól testvéreihez: „…menjetek békében apátokhoz”. (I.M. 45/9) 

A béke – SÁLOM – kifejezéssel virrad fel a remény. Ahogy a hanuka ünnepe, úgy minden pozitív változás az első mécses pislákoló fényével kezdődik.

Milyen érdekes! „Ezek a gyertyák, melyeket meggyújtunk” – mondjuk az ünnep első estéjén is, annak ellenére, hogy csak egy mécsest gyújtunk. „Az első éjszakán, a mi gyújtásunkkal egy időben az égben is fellobban egy láng, és ezzel az „égi gyertyával” kiegészítve indokolt a többes szám használata” – tanította Jákov Jehizkiel Grünwald pápai rabbi. 

És valóban! Minden kitűzött cél, amelynek sikerében nem vagyunk biztosak, spirituálisan olyan, mint a Hanuka, amikor leghosszabb az éjszaka és legrövidebb a nap. A cél ott lebeg előttünk. Lelkünket még a sötétség uralja. Még csak a vágy szintjén van a kibontakozás reménye. Fényre, sikerre vágyunk, de bizonytalanság, a bátorság hiánya visszafog bennünket. Ám, ha erőt veszünk magunkon, ha lelkünk mélyén meggyújtjuk a kibontakozás első kis mécsesét, azzal megtettük az első lépést, mert a leggyengébb pislákoló fénnyel elkezdődik valami, Isten alkotó ereje, sorsunk pozitív alakításában.

„..ha paskolod izmod, ínad a célhoz
és szíved is, mely nem a hajdani,
mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,
csak Akaratod int: kitartani.
(Rudyard Kipling)

A hanukai történetben Izrael fiainak ellenségei nem véletlenül, hanem szándékosan tették tisztátalanná az olajat. Sötétben nem látszik, hogy van remény. Pedig van, és nemcsak az csoda, hogy az egy megmaradt korsó olaj nyolc napra elegendő volt, hanem maga a tény, hogy legalább egy megmaradt: a remény mindenkori „fényforrása”.

A munkácsi Rokeách rabbi hívta fel a figyelmet arra, hogy hanuka nyolc napján összesen harminchat gyertyát gyújtunk. A számoknak nagyon fontos spirituális tartalma van. Jusson eszünkbe, hogy harminchat óráig világított a mennyei fény Ádámnak a teremtés első Szombatján. A Talmud, a Szóbeli Tan is harminchat traktátusból áll. Szintét harminchat a „Lámed Vov igazak” (36 „Igaz ember”) száma, akik itt a földön, a maguk csendjébe rejtve, nem is tudva egymásról, jámborságukkal fenntartják a világot!

Izrael több mint egy éve harcban áll a sötétséggel. Izrael ellenségei számbeli fölényben vannak. A harc egyenlőtlen. A világ vak és érzéketlen. Állok én is minden más aggódó zsidó testvéremmel:

Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszín, hallgat a mély.

A világ teremtése Isten parancsával kezdődött: „Legyen világosság!” Hanuka fénye is azt hirdeti: „Legyen világosság”.

A harcot, amelyet őseink vívtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.
(József Attila: A Dunánál)