A We will dance again filmmel emlékeztek október 7-e áldozataira az Uránia Moziban

2025. Október 05. / 17:57


A We will dance again filmmel emlékeztek október 7-e áldozataira az Uránia Moziban

Méltóságteljes megemlékezést szervezett az október 7-i terrortámadás második évfordulója alkalmából a Zsidó Közösségi Fórum, a Kidma és a Keren Hayesod Alatívány a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), valamint Izrael Állam Magyarországi Nagykövetsége közreműködésével az Uránia Nemzeti Filmszínház Dísztermében. A We will dance again című, Emmy-díjas dokumentumfilm vetítése előtt felolvasták a még a Hamasz fogságában lévő 48 túsz nevét, majd egy perces néma felállással adóztak a résztvevők a meggyilkoltak emlékének.

Az eseményen részt vett Bóka János, európai uniós ügyekért felelős miniszter, antiszemitizmus elleni miniszterelnöki megbízott, Moran Birman, nagykövet helyettes, valamint Prof. Dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke is. Az október 7-i terrortámadás áldozatainak emlékére szervezett megemlékezésen több mint négyszázan voltak jelen, és álltak ki közösen a még fogságban lévő túszokért.

„Két év telt el azóta, hogy 2023. október 7-én a Hamasz terrorszervezet Izrael újkori történelmének legsúlyosabb pogromját indította az ország ellen. Összesen 25 országból 1200, különböző vallású embert gyilkoltak meg ezen a napon, és 251 túszt vittek magukkal Gázába, ahol embertelen körülmények között tartották, és tartják még ma is fogva őket” – fogalmazott Dr. Dolinay Eszter, a Keren Hayesod Alapítvány kurátora.

251005-Mazsihisz-MSJ-0009_kicsi.jpgDr. Dolinay Eszter, a Keren Hayesod Alapítvány kurátora

A megemlékezés első részeként egy rövid kisfilmet vetítettek le, amelynek szereplői a pillangóhajtogatás szimbolikus cselekedetén keresztül fejezték ki a közösség együttérzését, szolidaritását és szeretetét azok iránt, akik ma is túszként várnak a szabadulásukra.

Az esemény résztvevői megemlékeztek a néhány nappal ezelőtti manchesteri merénylet áldozatairól is, az 53 éves Adrian Daulby-ról és a 66 éves Melvin Cravitz-ról is.

A megemlékezés művészeti részeként a fellépő művészek előadták Teszter Nelli és Nógrádi Gergely szerzeményét, a Szíved, ha szakad című dalt, majd elhangzott az Al kol él és a Kol haolam kulo zenemű is.

251005-Mazsihisz-MSJ-0012_kicsi.jpg

A művészeti produkcióban közreműködött Bíró Eszter, Bódi Mónika, Fellegi Balázs, Klein Judit, Kuna Bence, Kuna Gyula, Kuna Kata, Kuna Márton, Kuna Valéria, Kurucz Eszter Hanna, Kurucz Márk, Masa Anita, Masa Tamás, Nógrádi Gergely, Szabó Bálint, Teszter Nelli és a Bálint Ház Közösségi Kórusa.

251005-Mazsihisz-MSJ-0019_kicsi.jpg

Ezt követően a prominens résztvevők és a közönség felkért tagjai felolvasták a még fogságban lévő túszok neveit, míg a nézőtéren a túszok képeit tartották magasba.

251005-Mazsihisz-MSJ-0024_kicsi.jpg

A 48 fogvatartott nevének felolvasásában közreműködött Balla Bernadett, a BZSH Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola igazgatója, Bóka János, európai uniós ügyekért felelős miniszter, antiszemitizmus elleni miniszterelnöki megbízott, Büchler András, Kidma, Kenesei Marcell, a Bálint Ház igazgatója, Prof. Dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke, Födő Noa, a Hasomer Hacair Magyarország ifjúsági szervezet madrichja, Gottreich-Horváth Dávid, a Magyarországi Cionista Szövetség elnöke, Kubik Rebeka, a Hanoar Hatzioni vezetője, Ledniczki Lívia, a Lauder Javne iskola főigazgató-helyettese, Ligeti András, a WJC európai ügyekért felelős magyarországi képviselője, Moran Birman, Izrael állam nagykövet helyettese, Novák Niki, a Szavas Tábor oktatási programmenedzsere, Rét Ágnes, civil támogató, Verő Tamás, a Frankel Zsinagóga főrabbija.

251005-Mazsihisz-MSJ-0023_kicsi.jpg

A felolvasást követően a résztvevők egyperces néma csenddel tisztelegtek az október 7-én és azt követően elhunytak emlékére.

Ezt követően levetítették Yariv Mozer rendező Emmy-díjas We Will Dance Again című dokumentumfilmjét.

A We Will Dance Again több mint egy tucat túlélő személyes történetén keresztül meséli el a Nova zenei fesztivál tragédiáját. A fesztivál, amely az élet, a szerelem és a zene ünnepe lett volna több ezer fiatal számára, a Hamász támadásának első célpontjai közé került, és Izrael történelmének legpusztítóbb terrortámadásává vált.

A túlélők beszámolói, saját felvételeik és a Hamász által rögzített videók együtt adják vissza annak a hajnalnak a drámai eseményeit. Bár a film érzelmileg megrázó és kihívást jelent a néző számára, végső üzenete a szolidaritás, a barátság és az emberség erejéről szól – és tiszteletet állít azoknak a fiatal izraeli lelkeknek, akik túlélték a támadást és hőssé váltak.

A filmvetítés után Kárpáti Judit újságíró egy Nova fesztivál túlélővel beszélgetett. 

Fotók: M. Schmidt János / Mazsihisz

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Judaizmus
Dávid király szemével a világ
2025. Szeptember 08. / 10:10

Dávid király szemével a világ

Izrael
Mennyibe kerülne Izraelnek Gáza teljes elfoglalása?