Holokauszt 80. emlékév: Így zajlott a baranyai és pécsi zsidóság deportálása 80 éve

A pécsi és baranyai zsidóság deportálásának 80. évfordulója alkalmából tartott több napos megemlékezést a Pécsi Zsidó Hitközség, ezen történeti előadások is helyet kaptak. A Baranya Vármegyei Hírportál a holokauszt pécsi eseményeinek, a baranyai és pécsi zsidóság deportálásának történeti áttekintésében kíván hiánypótló összefoglalóval szolgálni. Ebben a konferencia egyik előadója, Vörös István Károly, a téma szakértője segített. 

Vörös István Károly szaktudását segítségül hívva először a pécsi zsidóság holokauszt előtti helyzetét tekintettük át, majd kitértünk a deportálás előzményeire, a gettók létrehozására, illetve a deportálás folyamatára. Végül szót ejtettünk a pécsi zsidóság második világháborút követő helyzetéről, az újrakezdés első éveiről. Vörös István Károly a téma részletes ismerője, ugyanis a neves Randolph L. Braham által szerkesztett A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiájához ő írta meg a baranyai zsidóság történetét.

A baranyai és pécsi zsidóság élete a második világháború előtt

A második világháború eseményei és a holokauszt előtt Baranyában öt hitközség működött, köztük a pécsi volt a legnagyobb és legjelentősebb. A kisebb településeken élő zsidó családok is a nagyobb közösségekhez kapcsolódtak.

Az első világháború után, 1918-1921 között, Pécs szerb megszállás alá került, ami bár számos tragikus vonatkozással járt, azt is magával hozta, hogy a kommunista diktatúra és a fehérterror közvetlenül nem érintette az itt élőket. Ezzel együtt 1921 után az antiszemitizmus már a pécsi zsidókat is sújtotta.

A pécsi zsidóság lélekszáma 1920-ban érte el csúcspontját, majd fokozatosan csökkent, elsősorban a természetes szaporodás visszaesése miatt. 1941-ben, az utolsó békebeli népszámláláskor, a pécsi zsidóság létszáma 3200-3400 fő volt, amit további 500-600 fő, az ún. „zsidótörvények” által zsidóként meghatározott személy egészített ki.

Részlet a Dunántúl 1944. május 6-i számából

A két világháború között a pécsi hitközség aktív vallási és közösségi életet élt. Fenntartottak egy népes iskolát, zsinagógát, imatermet, valamint jótékonysági egyesületeket és temetőt.

A nőegylet rendszeresen szervezett jótékonysági akciókat és menzát biztosított az egyetemista zsidó diákok számára. Egy tápintézet is működött, amely az őszi és tavaszi hónapokban ingyenes étkezést biztosított a rászorulóknak.

Ez az élénk és gazdag közösségi élet a „zsidótörvények” miatt lehanyatlott, és 1944. március 19-én, az ország német megszállásával ért véget.

Kiemelkedő zsidó személyiségek Pécsen a második világháború előtt

A második világháború előtt a zsidó polgárság meghatározó szerepet játszott Pécs város életében. A dualizmus időszaka volt a pécsi zsidóság „aranykora”, ekkor fejlődtek fel a hitközségi intézmények, jöttek létre nagyobb, zsidókhoz köthető vállalkozások és bankok, ekkor játszottak vezető szerepet a város polgárosodásában. Például Engel Adolf indította el az ipari jellegű szénbányászatot Komlón, Pécsen parketta gyárat működtettek a mai Árkád helyén. Közfürdőt is létrehozott, melyről a mai Fürdő utca kapta a nevét.

Forbát Arnold, a Pannónia sörgyár igazgatója, jelentős szerepet játszott a sörgyár részvénytársasággá alakításában és regionális nagyüzemmé alakításában. Az ő fia volt Forbát Alfréd, kiemelkedő építész. Fürst Gyula a Kereskedelmi és Iparkamarában töltött be vezető tisztséget, míg Tausz Gyula a bankvilágban volt meghatározó személy, bankháza a Kazinczy és a Király utca sarkán állt.

Jelentős szerepet játszott a városban a zsidó értelmiség, különösen az orvosok és ügyvédek körében. Itt említhető többek között Nemes Vilmos ügyvéd, akit 1918-ban Perczel Miklós főispán nemesi címre terjesztett fel, és Szántó László orvos, aki a Tímár utcai szeretetotthon névadója lett, illetve Schwarz Vilmos, aki évtizedekig városi tiszti orvosként szolgált.

A zsidó hitközség és a városi elit között jelentős kapcsolódási háló alakult ki, főleg az üzleti és politikai szinten, bár a magánéletben kevésbé érintkeztek. Sajnos, a második világháború és a holokauszt tragikus véget vetett sokuk életének: az említettek közül Szántó László visszajött a táborból, Schwarz Vilmos, Forbát Arnold és Fürst Gyula nem.

A zsidóság a pécsi társadalomban a holokauszt előtt

A világháborút megelőzően a pécsi zsidóság általában békésen élt a városi közösségben, különösen 1921 és 1944 között. Bár időnként előfordultak antiszemita megnyilvánulások, ezek leginkább az egyetemi ifjúság szélsőjobboldali csoportjaitól, nem pedig a helyi polgároktól származtak. Igaz, 1921-ben a Nemzeti Kaszinó négy zsidó polgárt kizárt soraiból, ami már az antiszemitizmus jele volt az elit körében is. Azonban ezek az incidensek általában elszigeteltek maradtak.

A vallási különállás miatt magánéleti elkülönülés volt jellemző. A szerb megszállás (1918-1921) alatt a pécsi zsidók és a helyi politikai elit, Nendtvich Andor polgármesterrel az élen, együttműködtek a megszállók ellen.

Néhány visszaemlékezés és levél, például Arató Jenő törvényszéki bíró és Visy László visszaemlékezései, bepillantást nyújtanak ebbe az időszakba, de ezek száma korlátozott. Az alsóbb társadalmi osztályokból, különösen a termelő rétegekből nem állnak ilyen források rendelkezésre.

Összességében, bár nem lehetett teljesen harmonikusnak nevezni az együttélést, békés és integrált közösségként működtek a pécsi zsidók.

A deportálásokhoz vezető társadalmi és politikai folyamatok

A deportálásokhoz vezető folyamatot számos tényező befolyásolta.

Az 1910-es évektől kezdve, különösen az első világháború idején, a sajtó elkezdte a közvélemény kondicionálását a zsidóellenességre. A zsidókat károsnak és élősködőnek állították be, valamint olyan vádakkal illették, mint a hazaárulás és a katonai szolgálat elkerülése.

A numerus clausus és a gazdasági világválság tovább erősítette az antiszemitizmust, míg a náci Németország felemelkedése és agresszív propagandája fokozta a zsidóellenes érzelmeket Magyarországon. A politikai élet egyre inkább jobbra tolódott, különösen Gömbös Gyula miniszterelnöksége idején, és azt követően.

Az 1940-es években a zsidóellenes törvények tovább súlyosbították a helyzetet, például 1941-ben megtiltották a zsidók és nem zsidók közötti házasságot, szexuális kapcsolatot. Mire 1944-ben a német megszállás bekövetkezett, a pécsi lakosság egy része ellenséges volt a zsidókkal, míg egy kisebb része segített nekik. A lakosság túlnyomó többsége azonban közömbös maradt, elfordította a fejét, amikor szomszédaikat gettóba hurcolták.

A gettósítás és a deportálás folyamata Pécsen és Baranyában

A pécsi és baranyai zsidóság tragédiája 1944-ben a német megszállással kezdődött, amelyet a Gestapo és a helyi hatóságok szigorú intézkedései követtek. Alábbi részletesen bemutatjuk a megszállás kezdetétől a gettósításig és végül a deportálásig tartó folyamatot, amely során több ezer zsidó vált áldozattá.

A német megszállás és a Gestapo megjelenése

Március 19-én német csapatok vonultak be Pécsre, a Dráva felől. Velük együtt érkezett a Gestapo, amely az 1939-ben átadott zsidó szeretetházban (a mai Tímár utcai szeretetotthon épületében) rendezkedett be, és az ország más, nagyobb településeihez hasonlóan itt is létrehozták az úgynevezett pécsi Központi Zsidó Tanácsot. A hitközség megszűnt, egyesületeit felszámolták, az iskola már áprilisban bezárta a kapuit. A zsidó tanács volt az a testület, amely 1944-től a német megszállók, a Gestapo, illetve a városi közigazgatás akaratát közvetítették a zsidóság felé.

Teljes kifosztás és elnyomás

A német megszállók és a városi közigazgatás, Esztergár Lajos polgármester vezetésével, szigorú intézkedéseket vezettek be, a kollaboráns kormányzat elvárásainak megfelelően. Az országos rendeletek végrehajtása révén Pécsen is elkezdődött a zsidók összeírása, a megkülönböztető sárga csillaggal való megjelölése. A sárga csillagot minden hat éven felüli zsidónak tekintett vagy önmagát zsidónak valló embernek külső ruházatán viselnie kellett, ha elhagyta otthonát.

A zsidó lakosság fokozatos korlátozása és teljes kifosztása következett. Először korlátozták az utazási lehetőségeiket, majd elkezdték fokozatosan elvenni tulajdonukat, például rádióikat, telefonjaikat, kerékpárjaikat, fényképezőgépeiket, vadászfegyvereiket és távcsöveiket. Ez a folyamat 1944. április 16-án tetőzött, amikor minden vagyonukat zárolták, beleértve a takarékpénztári és bankbetéti számláikat, megtiltották az ingatlanok eladását, és tízezer pengő feletti készpénzkészleteiket is be kellett szolgáltatniuk.

Gettók létrehozása Pécsen és Mohácson

Április 28-án jelent meg az úgynevezett gettórendelet. A baranyai zsidóság egy körülbelül 900 fős részét a Dráva menti településekről már ekkor Siklósra, majd Barcsra szállították, és májusban a haláltáborba, Auschwitzba hurcolták.

Baranyában két településen, Pécsen és Mohácson alakítottak ki gettót a helyi hatóságok.

A pécsi gettót május 8-án nyitották meg, a MÁV bérház lett a központi épülete. A gettó a bérház körüli családi házakra terjedt ki, egészen a Kassa utcáig és délen az akkor Bánffy Dezső utcának nevezett, ma már Mártírok útjaként ismert utcáig. E területen több mint háromezer, a Dunántúl sajtóhíre szerint 3400 zsidót zsúfoltak össze.

Az emberek szuterénekben, folyosókon laktak, egy-egy szobába akár 2-3 családot is elhelyeztek, különböző közösségi épületek nélkül. Később a polgármester engedélyezte egy ideiglenes kórházbarakk építését.

A gettóból tilos volt kilépni, csak munkára vezényeltek ki embereket városi vagy magán üzemekbe, például a városi kertészetbe. A keresztény lakosokat kitelepítették a területről, a zsidóknak meg kellett fizetniük a lakások lakbérét. Esztergár Lajos polgármester még kerthasználati díjat is kivetett rájuk, az ott termett zöldségek becsült árát is kifizettette a betelepítettekkel.

(…)

A pécsi zsidóság a holokauszt után

A tragédia során Pécsről mintegy ötezer ember eltűnt. A deportáltak között elhunyt a város értelmiségi és gazdasági elitjének jelentős része, beleértve orvosokat, ügyvédeket, kereskedőket, ipari vállalkozókat és bankárokat.

1944. november 29-én szovjet csapatok, elsősorban ukrán és bolgár egységek, megszállták a várost. December 5-én megalakult a Pécsi Zsidók Tanácsa nevű testület, amely a visszatérő vagy addig bujkáló zsidók közül állt össze, illetve a városban maradt mintegy 300-350 zsidó, akik a törvények által kivételezettek voltak, például egyik szülőjük keresztény volt. Őket nem deportálták, hanem nyilasok egy József utcai házban különítették el, és bár eredetileg tervezték gyalogos elhurcolásukat a nyugati határ felé, a közigazgatás és rendőrség széthullása miatt ez nem valósult meg.

Ez a zsidó tanács megpróbálta segíteni a hazatérőket. Az adatok szerint sok visszatérő zsidó nem volt eredetileg pécsi, hanem a környező falvakból érkeztek, mivel Pécsen biztonságosabbnak látták a megélhetésüket. Idővel Budapesten árván maradt gyerekeket is befogadtak, s árvaházat rendeztek be a zsidó iskola épületében.

Sokan a munkaszolgálatot túlélő férfiak közül budapesti nőket vettek feleségül, mivel Budapesten a nyilas terror ellenére a deportálások elmaradása miatt több nő maradt életben.

Az izraelita hitközségben 1945 novemberében, az Új Dunántúlban közzétett statisztika alapján a háború után visszatérő zsidók között a holokauszt előtti pécsi zsidó közösség kevesebb mint 10%-a volt jelen. Ez azt jelenti, hogy a közösség mintegy 90%-a elpusztult.

A Pécsi Zsidó Hitközség formálisan 1945 augusztusában alakult újjá. 1945-46-ban a nagy ünnepeken és egyes vallási funkciók ellátásában alkalmilag idelátogató rabbik segítettek, köztük a dunaföldvári rabbi, Scheiber Sándor, aki később országos hírű vallási vezető és hebraisztikai tudós lett. 1947-ben az ifjú dr. Schweitzer Józsefet választották meg Pécs rabbijának, aki akkoriban fejezte be a rabbiképzőt. Ezzel normalizálódott a hitélet a pécsi közösségben. Schweitzer József 1981-ig látta el a rabbi teendőket, emlékét máig nagy tisztelet övezi a pécsi zsidó közösségben.  

Címlapkép: A baranyai és pécsi zsidóság deportálásának 80. évfordulója alkalmából tartott több napos megemlékezést a Pécsi Zsidó Hitközség / Fotó: Löffler Péter

A teljes írás / IDE KATTINTVA olvasható el.