Újra a zsidóké a világ harmadik legnagyobb zsinagógája

2016. Szeptember 19. / 12:24


Újra a zsidóké a világ harmadik legnagyobb zsinagógája

Tíz évnyi küzdelem után sikerült mindezt elérnie az aprócska pilseni közösségnek. A csehországi városnak a 19. század végén épült, hatalmas zsinagógáját csak a budapesti Dohány utcai előzi meg egész Európában.


A Cseh Köztársaság negyedik legnagyobb városa, Pilsen városatyái nemrég úgy döntöttek, hogy visszaadják a városi fenntartásban múzeumként és koncertteremként működő, híres zsinagóga épületét a fogyatkozó, immár mindössze néhány tucatnyi hívőből álló helyi közösségnek. Tíz év munkával sikerült a közösség vezetőinek meggyőzni erről az önkormányzatot.

A 170 ezres lélekszámú Pilsen Nagy Zsinagógája Európában (a mi Dohány templomunk után) a második, a világon a harmadik legnagyobb zsidó imaház.

A M. Fleischer és E. Klotz építészek tervei alapján neoromán stílusban épült, orosz, arab és indiai stílusjegyeket egyaránt megidéző épületet 1893-ban adták át, amikor még 2000 zsidó élt Pilsenben, ezután egészen 1973-ig működött, kivéve természetesen a holokauszt időszakát. Csak a Husak-diktatúra idején zárták be 1973-ban.

A renoválására csak a 90-es években került sor, akkor nyitott újra koncerttetemként és múzeumként.

A pilseni zsidók úgy tervezik, hogy az idei Új Évet már az eredeti rendeltetéséhez visszatért Nagy Zsinagógában fogják nemsokára ünnepelni.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek