Egy makulátlan élet: 105 éve született Bibó István

A népi mozgalomból induló jogász-filozófus az elmúlt század legjelentősebb és legtisztább magyar politikai gondolkodója volt, a „zsidókérdésről” írt tanulmánya pedig az első és talán máig is a legbecsületesebb számvetés a holokauszt magyar tanulságaival.

Szeged világa nevelte az ő szellemét is – persze, külföldi stúdiumok mellett -, mint a népi mozgalom más jelentős figuráiét. Részt vesz a Márciusi Front – a népi-urbánus baloldali belháborút a szociális reformkövetelések és az antifasizmus közösségében lezárni szándékozó mozgalom – programnyilatkozatának megszövegezésében. A német megszállás után apósa, Ravasz László református püspök bújtatja.

Az 1945 és ’48 közötti időszakban a népiek nagy múltú folyóiratában, a holokauszt áldozatává lett, zsidó származású katolikus magyar költő, Sárközi György özvegye, Sárközi Márta (Molnár Ferenc lánya) által kiadott Válaszban teszi közzé leghíresebb tanulmányait az eltorzult magyar alkatról, a kelet-európai kisállamok nyomorúságáról (ebben található a híres idézet, mely szerint „demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni”) és a zsidókérdésről.

A három évnyi demokrácia, amelynek fenntarthatóságában ő őszintén, talán naivan reménykedett, élete legnagyszerűbb időszaka volt. Miközben eszmetársai, a népiek közül még a legkülönbek jó része is támogatta a svábok kitelepítését, ő a védelmükben szólalt fel.

A zsidókérdésről szóló tanulmány arányosan, méltányosan, a Bibóra jellemző történeti és lélektani érzékkel mérlegeli az előítéletek természetét, a társadalmi méretekben kialakuló hamis tapasztalatok születésének folyamatát és leküzdésük esélyeit: ő az első, aki minden irányban empatikusan, de mégis kérlelhetetlen erkölcsi pontossággal néz szembe a holokauszttal kapcsolatos közösségi felelősség kérdésével, éppen a remélt magyar jövő érdekében tartva feltétlenül szükségesnek a tisztázást. És jó, ha nem felejtjük el, hogy ez a példásan okos, bátor és becsületes szöveg a népi mozgalom orgánumában jelent meg, annak a Válasznak a hasábjain, amelyet aztán a sztálinista hatalom szűntet be 1949-ben.

Bibó István következő nagy pillanata valóban csak „pillanat” lehet, annak viszont felejthetetlen: 1956. november 2-án kerül be államminiszterként a harmadik Nagy Imre-kormányba és 4-én egy idő után már egyedül tartózkodik a szovjet csapatok által körülzárt Parlamentben, ahol magányosan képviseli a törvényes magyar kormányt és nyilatkozatot szövegez a forradalom védelmében.

Elutasítja, hogy a cél a Horthy-kurzushoz akár csak hasonló állapotok restaurálása lett volna, egy szabad és független, de kizsákmányolástól mentes – szocialista – ország építése kezdődött volna el szerinte, és ezt éppen a szovjet beavatkozás veszélyezteti. Passzív ellenállásra kéri a magyar népet, de fegyveres védekezésre nem szólít fel, mivel „Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain a sor, hogy megmutassák az Egyesült Nemzetek Alapokmányában foglalt elvek erejét (…) Kérem a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem szabadsága érdekében. Egyúttal megállapítom, hogy Magyarország egyetlen törvényes külföldi képviselője és külképviseleteinek feje Kéthly Anna államminiszter. Isten óvja Magyarországot!”.

Ez a magányos, esélytelen, de erkölcsi erejénél fogva nyugodt és magabízó heroizmus, a magányos Bibó István egymagában egy világhatalom megszálló hadseregével szemben a jogra, az Egyesült Nemzetek Alapokmányában foglalt elvekre hivatkozva, alighanem a magyar történelem legszebb, legmegindítóbb momentumai közé tartozik.

Bibót forradalmi tevékenységéért életfogytiglanra ítélik – perének másodrendű vádlottja Göncz Árpád –, az amnesztia évében szabadul, könyvtárosként tud elhelyezkedni, nyugdíjaztatásáig itt dolgozik.

Utolsó éveiben is születnek fontos tanulmányai, nem utolsósorban az arab-izraeli konfliktusról. Halála körül fedezi fel magának példaképként az épp elinduló demokratikus ellenzék, elsősorban Kenedi János közvetítésével: az ő szellemi öröksége villantja fel egy történelmi tizedmásodpercre a népi és urbánus ellenzék együttműködésének esélyét ismét, a Márciusi Front feltámadásának esélyét.

Egy rémséges században élt erkölcsileg hibátlan, makulátlan, minden apró részletében példaadó életet, ez a szelíd helytállás ötvöződik a beleérző-képességgel írásaiban is, amelyeknek terapikus lehetőségei máig kiaknázatlanok. Az ő emléke mellett a forradalom emléke előtt is fejet hajthatunk most, születésének 105. évfordulóján.