A Mazsihisz elnöke a Knesszetben tárgyalt politikusokkal

2024. Február 27. / 08:17


A Mazsihisz elnöke a Knesszetben tárgyalt politikusokkal

Jeruzsálemben folytatott hétfőn hivatalos megbeszéléseket dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke, aki e hét péntekig tartózkodik a Zsidó Államban. Látogatásának fő célja a magyar zsidóság együttérzésének kifejezése a zsidóságot ért október 7-i vérengzés miatt, továbbá a Mazsihisz beágyazottságának szélesítése, elmélyítése az izraeli belpolitikában.

Egy nagykövet, egy pártelnök, egy miniszter és egy bizottsági vezető – a Mazsihisz-elnök számára hivatalos megbeszélésekről a hétfői napra jutott bőven. Dr. Grósz Andor, Hersch Tamás, a Mazsihisz vezetőségi tagja és Ligeti András, a Zsidó Világkongresszus közösségi ügyekért felelős európai vezetője azért utazott Jeruzsálembe, hogy részt vegyen a Cionista Világszövetség (WZO) keddi konferenciáján, ezen kívül a Mazsihisz elnöke olyan találkozókat bonyolíthasson le, amelyek révén erősödhet a Mazsihisz ismertsége Izrael legfelső politikai köreiben. A megbeszéléseket ennek érdekében úgy tervezték meg, hogy dr. Grósz Andor kormánypárti és ellenzéki vezetőkkel egyaránt találkozzon. 

Grósz_Szentgyörgyi.jpgSzentgyörgyi Zoltán és dr. Grósz Andor

Hétfőn elsőként Szentgyörgyi Zoltánnal, Magyarország izraeli nagykövetével folytattak eszmecserét a nagykövetség jeruzsálemi kereskedelmi irodájában. A Mazsihisz elnöke vázolta a diplomata számára a mostani jeruzsálemi útjának főbb céljait: erősíteni a Szövetség izraeli kapcsolatait, szélesíteni a Mazsihisz beágyazottságát a politikai élet vezetőinek körében, és elmondta azt is, hogy a holokauszt 80. évfordulója alkalmából helyesnek tartaná olyan produkciók létrehozását, amelyek magyar és izraeli kulturális szereplők együttműködésével valósulhatnak meg. A találkozón hangsúlyosan került szóba az október hetediki mészárlás, valamint Magyarország folyamatos kiállása Izrael mellett a nemzetközi diplomáciai fórumokon. Elhangzott, hogy a Zsidó Államban Magyarország megítélése igen pozitív, éppen az említett, Izrael melletti kiállás eredményeként. 

Innen a Knesszetbe, az izraeli törvényhozásba vezetett az út, ahol az első megbeszélés Avigdor Lieberman volt miniszterrel, az Izrael Beiteinu párt vezetőjével folyt le. A tárgyalás oroszul zajlott, mivel a politikus 1958-ban a Szovjetunióban született, és 20 éves koráig ott is élt, míg dr. Grósz Andor  annak köszönheti orosznyelv-tudását, hogy ott szerzett orvosi diplomát. 

Lieberman.jpgAvigdor Lieberman

A jobbodali Lieberman az izraeli nagypolitika egyik jellegzetes alakja, aki több tárcát vezetett már, betöltötte a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is, legutóbb pedig védelmi miniszter volt Benjámin Netanjahu alatt. Pártja a mostani felmérések szerint jelentős tényező, ha holnap lennének a választások, akár tíz mandátumot is szerezhetne. 

20240226_151058.jpg

Dr. Grósz Andor, Hersch Tamás és Ligeti András találkozott tegnap Julij Joel Edelsteinnel, a Külügyi és Védelmi Bizottság elnökével is, aki  Izraelben és a Likudban olyan széles népszerűségnek örvend, hogy sokan Netanjahu utódját látták/látják benne. Liebermanhoz hasonlóan ő is a Szovjetunióból alijázott (az ottani megpróbáltatásai külön regényt érnek), ő is több kormányban volt miniszter, és két alkalommal betöltötte a házelnöki tisztséget is. 

Edelstein.jpgJulij Joel Edelstein az irodájában

Miután a most zajló háború miatt a Külügyi és Védelmi Bizottság igen fontos testületnek számít, Edelstein irodája előtt ismét egymásnak adják a kilincset a különböző delegációk. Sokat elárul a nemzetközi politikai kapcsolatairól, hogy az irodájában kifüggesztett fotók szerint tárgyalt George W. Bush-sal és Joe Bidennel, hiszen a Knesszet elnökeként rendkívül sok külföldi államfőt és miniszterelnököt látott vendégül Indiától Németországon át az Egyesült Államokig. A találkozón szabatos összefoglalót adott arról, hogy a nagyhatalmak és a térség országai miképpen viszonyulnak Izraelhez és Izrael háborújához. A Mazsihisz elnöke elmondta neki, hogy a magyar delegáció célja a zsidó néppel való szolidaritás kifejezése, valamint a Mazsihisz, a BZSH és a magyar zsidó közösség adományának átadása a beeri kibucnak, amellyel az októberi tragédia óta szorosabb a kapcsolat. 

Ebéd a Knesszetből a seregnek

A Knesszet épületében két önkiszolgáló étterem működik: egy a látogatóknak, egy a képviselőknek és tisztségviselőknek. A magyar delegáció tagjainak volt alkalmuk az utóbbiban is körülnézniük, ahol az ebédért sorban álló között ott voltak az izraeli politika olyan nagyágyúi is, mint Beni Gantz és Gadi Eisenkot. Itt megtudtuk:  a megmaradt étel szerencsére nem a kukában landol, hanem összegyűjtik és elviszik a terroristák ellen harcoló katonáknak.

A leghosszabb – a Mazsihisz aktuális ügyeit érintően pedig a legtartalmasabb – a Gideon Sza'ár miniszterrel folytatott megbeszélés volt. Beni Gantz és Gadi Eisenkot mellett ő az az ellenzéki politikus, aki belépett a háború miatt létrejött nemzeti egységkormányba. 

Sza'ár.jpgGideon Sza'ár a Mazsihisz elnökétől egy angol nyelvű albumot kapott a magyar zsidóság történetéről

Sza'ár a megbeszélésen feltűnően komoly érdeklődést mutatott Magyarország és a Mazsihisz iránt, és ő is megerősítette, amit Szentgyörgyi nagykövet hétfő reggel elmondott: Magyarország az elkötelezett Izrael-párti politikája miatt nagy tiszteletnek örvend.  

Dr. Grósz Andor elmondta neki, hogy a Mazsihisz nagy örömmel vendégül látja, mire Gideon Sza'ár közölte, hogy idén feltétlenül el szeretne látogatni Magyarországra. A találkozó egyik fontos eredménye az volt, hogy a miniszter és az elnök áttekintették azokat a folyamatban lévő ügyeket, amelyekben a Mazsihisz számíthat izraeli partnerei támogatására. Ennek kapcsán Gideon Sza'ár azt mondta, hogy latba veti politikai kapcsolatait annak érdekében, hogy ez a támogatás megvalósulhasson.

Dr. Grósz Andor, Hersch Tamás és Ligeti András programjairól a héten folyamatosan beszámolunk. 

Címlapkép: a Knesszet épülete esti fényben. Fotók: Mazsihisz

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Megjelent az 5785-ös naptár a Mazsihisz kiadásában
Hírek, lapszemle
444: A székely zsidók drámája a víz alatti faluban