Egy nép, egy szív, sok hang – jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma este 18 óra 15 perckor köszönt be, a királynő holnap este 19 óra 17 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. Ezen a héten a Tórából a VÁJÉLEH hetiszakaszt olvassuk. Mindenkinek jó szombatot kívánunk!

„És most írjátok föl magatoknak ezt az éneket és tanítsd meg rá Izrael fiait (...). És Mózes felírta ez éneket azon a  napon és megtanította rá Izrael fiait.”
(5 Mózes 31,19-22)

Miért? Ez a kérdés tolul fel bennünk az aktuális hetiszakasz fönt idézett sorainak olvasásakor. Hiszen éppen e mondat előtt tudjuk meg, hogy az Örökkévaló „sok bajt és szorongatást” helyez kilátásba az ő szeretett népe számára... Miért éppen éneklésre biztat hát az Örökkévaló egy olyan szituációban, amely éppenhogy nem dalra fakasztó? 

Nos, a fönti idézet nem lehet meglepő a rendszeresen zsinagógába járó és ott közös éneklést folytató hittestvéreink számára, akik  tisztában vannak azzal,  hogy a  közös éneklésnek mennyire megnyugtató a hatása – sőt olykor katartikus, mély spirituális élményeket is okozhat. 

– De miért? – tehetjük fel újra a kérdést. Mi az az élettani magyarázat, amivel a Tóra – évezredekkel a modern orvostudomány kialakulása előtt – olyan mértékben tisztában volt, hogy az éneklést Mózes által adta parancsba?

Nos, a kóruséneklésnek az egyénre gyakorolt hatását kutató modern tudományos vizsgálatok azt mutatták ki, hogy  közös éneklés közben az emberek légzése és szívverése összehangolódik. Ők maguk talán észre sem veszik, de valóban mintha egyszerre dobbanna a szívük… És ettől úgy érzik, mintha egy náluk nagyobb „egység” részei lennének...

Más kutatások azt is megállapították, hogy a közös éneklésnek azért oly megnyugtató a hatása az egyes személyekre, mert az csökkenti a stresszért felelős, kortizol nevű hormon szintjét, miközben növeli az oxitocin hormonét, ami viszont az emberek közötti kötődésért és bizalomért felelős, továbbá serkenti a boldogsághormonok (endorfinok, dopamin, szerotonin) termelődését. 

Mi lesz ennek a hosszú távú következménye? Az, hogy empatikusabbak, toleránsabbak és befogadóbbak leszünk, javul a társas kapcsolataink minősége és növekszik az önbecsülésünk.

Lám, milyen bölcs a Tóra! A jó előre kilátásba helyezett „sok bajt és szorongatást” oldani akarja az Örökkévaló szinte abban a pillanatban, hogy a ránk váró negatívumokat sorolja. Mintha tudná a Tóra, hogy pár évezreddel később az orvostudomány majd megállapítja, hogy az éneklés segít a nyomasztó érzelmeink kifejezésében és feldolgozásában, valamint a lelki terhek elviselhetővé tételében. 

Mózes lényegében tehát arra vezet rá minket, hogy a közös éneklés nem egyszerűen szórakozás, hanem terápiás és közösségformáló erő is, amely az együtt-lélegzés révén megadja az együvé tartozás mámorítóan felszabadító érzését. Ráadásul – a vizsgálatok szerint – nemcsak maga az éneklés puszta aktusa számít! Hanem az is, hogy pontosan kik énekelnek együtt; hogy ők milyen kapcsolatban vannak egymással; milyen emberek; hogyan viszonyulnak önmagukhoz és magához a közösséghez. 

Ami azt üzeni nekünk, hogy a zsidóság nagy „kórusában” mindannyiunk, igen, valóban mindannyiunk hangja számít, és ez a sok jó hang mind harmóniára törekszik – nem is törekedhet másra, különben elvész az összetartozás érzete. Igen, egy nép, egy szív és sok jó hang vagyunk – adja az Örökkévaló, hogy minél jobban érezzük magunkat ebben a több ezer éve fennálló, gyönyörű és sokszínű „kórusban”!

Jó szombatot!