A szabadság elsősorban remény: a történet íve

2021. Március 24. / 22:04


A szabadság elsősorban remény: a történet íve

A Talmud, amikor a széder este vezetőjének a feladatáról beszél, jelzi, hogy a történet, amelyet el kell mondania, a megaláztatástól a dicsőségig ível. Ezt üzeni az ünnep: hogy végül, bármennyire nehéz is most, a történet íve a felszabadulás felé vezet. Hogy van remény, és ennek a reménynek a megőrzése a szabadság ígérete. Hogy remény nélkül nincs szabadság.

Az idei pészach főbb dátumai a polgári időszámítás szerint

A dalnak, amelyet mindenki ismer, a széder este bevezető énekének, hogy „miben különbözik ez az éjszaka az összes többi éjszakától”, ott van a szövege, szinte teljes egészében, a Misna Peszáhim traktátusában. Ezekre a kérdésekre, a kisgyerekek kérdéseire kell felelnie a családfőnek úgy, hogy elejétől végéig, a rabszolgaságtól a szabadságig, a szégyentől a magasztalásig érjen az elbeszélés íve. A szabadság munka, ennek az útnak a bejárása. A szabadság tapasztalat, amely tovább kell adni nemzedékről nemzedékre, tehát a szabadság: közösségi emlékezet. Vagyis: összetartozás. Izrael népe a szabadság szülötte.

A tapasztalat továbbadásának módja pedig az elbeszélés. A szabadság tehát, ha fennmarad, akkor történet. Egyedül az elbeszélés őrzi meg és teszi átélhetővé a szolgaság tapasztalatát a szolgaság újbóli átélése nélkül. A széder este célja éppen ez: a történet, a Hágádá segítségével átélni, megtapasztalni a felszabadulást. A szabadság semmit sem jelent, ha nem ismerjük a történetét, vagyis azt, hogy „A Fáraó rabszolgái voltunk Egyiptomban”. A történetnek a nyomorúsággal kell kezdődnie.

Szántó T. Gábor szép verse, A szabadulás íze éppen erről szól nekünk: a szöveg szerint az édesapa azt a csokoládét keresi, amelyet a felszabaduláskor az amerikai katonáktól kapott, de hiába járja meg fia többször is Amerikát, sosem találja meg azt a csokit. Mert a szabadság íze sohasem olyan, mint a szabadulásé. A széder este a szabadulás ízét idézi fel minden évben újra.

Az idei évben nem lesz szükség erre a memóriagyakorlatra. Nem vagyunk szabadok. Nem vagyunk szabadok már az előző év purim ünnepe óta. Nem vagyunk szabadok, és kezdjük elfelejteni a reményt, ahogy a zsidók is szolgaságuk évei alatt a Teremtőt, Ábrahám, Izsák és Jákob Istenét. Minket most nem a történet elejére, a kilátástalanságra kell emlékeztetni, hanem a végére: a felszabadulásra, a magasztalásra, a vigaszra. Mert a szabadság eléréséhez nélkülözhetetlen a szabadság perspektívája. Hogy el tudjuk gondolni, képzelni, tudjunk reménykedni benne. Hogy ne veszítsük el ezt a perspektívát, amikor meghalljuk, hogy újra csak még két, három hetet kell kibírni addig, amíg kibírhatjuk a következőt is, és közben telik az élet. Sokszor olvassuk el a talmudi mondatot. A történetet elejétől a végéig, a nyomorúságtól a magasztalásig, a szolgaságtól a szabadságig végig kell mondani. Meglátni és többé soha nem téveszteni szem elől a zsidó történetmondás végső szervezőelvét, a reményt, amely a szabadságot célzó erőfeszítés fűtőanyaga. A széder esték azért olyan hosszúak, hogy mind elérjünk, bármilyen távolinak is tűnjön eleinte, a megígért szabadsághoz.

A záró énekek között szerepel egy láncmese az ártatlan kis gödölyéről, akit megeszik a macska, akit a kutya – és így tovább, egészen addig, amíg a történet utolsó szereplőjét a metafizikai tápláléklánc tetején el nem viszi a halál. És azután jön az Örökkévaló, aki legyőzi a halált. Így lesz most is.

A széder este szabadulásunk kezdete, mert a szabadság belső hangoltság legkivált, vagyis remény. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Ma 130 éve született Ludwig Marcuse író, filozófus