Mi marad Isten kezében? - Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma kora este 19 óra 21 perckor köszönt be, a királynő holnap este 20 óra 30 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Mecóra (Mózes 3. 14:1-15:33.) hetiszakaszt olvassuk Mózes harmadik könyvéből.

Vári István emlékének

A Talmud Táánit traktátusa szerint három kérdésről dönt mindig egymaga az Örökkévaló, három kérdés van egyedül az ő kezében: az eső érkezése, a gyerekek születése és a halottak feltámadása, tehát a végső megváltás. Ezekben a pillanatokban van jelen rendkívül intenzíven a szentség a kocki rebbe szerint és akkor nehéz, amikor újra vissza kell térni a hétköznapokba.

A rituális tisztátalanság kérdései, amelyekről a két összekapcsolódó hetiszakaszban, a Tázriában és az e héten olvasott Mecórában szó van, jórészt a születés és a halál kérdéseivel kapcsolódnak össze, az élet megjelenése és az élet megszűnése egyaránt a tisztátalansággal kapcsolódnak össze. 

Hogy lehet az, hogy mind a kettő, miért?

A Táánit traktátus idézetére vonatkozó tanításában a kocki rebbe, a nagy és vicces, bölcs hászid tanító úgy gondolja, emlékeztet Jan Uhrbach, a New York-i Jewish Theological Seminary oktatója, hogy a szentség intenzív jelenléte, amely megtapasztalható a születésnél, illetve a halálnál is, nehézzé teszi a szükséges továbblépést, vissza a hétköznapokba a nagy egzisztenciális tapasztalatok után. Hogy a mi gyerekünk, amely számunkra visszamenőleg is átírta a múltat és a jövőt, mások számára, az óvónő, a védőnő, a szomszéd számára csak egy az aranyos kisgyerekek közül, aki számunkra újrastrukturálta az időt, számukra csak egy teljesen hétköznapi kisgyerek, nagy gyerek. Hogy a villamosok ugyanúgy járnak, mindenki továbbra is el van foglalva a nemfontosságokkal, hangosan intézi mindenki a semmit, amikor mi attól búcsúzunk, akinek az életünket köszönhetjük, újrarendeződik a viszonyunk élethez és halálhoz, fontoshoz és nem fontoshoz. 

Ez az állapot, az, hogy „az élet megy tovább”, 

miután megszűnt annak számára, aki fontos volt nekünk, ez a lehangolóan hétköznapi tapasztalat a tisztátalanság tulajdonképpen. Az isteni jelenlét visszahúzódása. Ebből, a minden mindegy megtapasztalásából kell visszatérnünk valamilyen értelem újbóli megtalálásához. Például az Örökkévaló, minden újjászülető élet végső forrása magasztalása révén. A kádis mondásával. Most, amikor a természet és a zsidó nép újjászületését ünnepeljük, Niszán havában, a körülöttünk lévő vigasztaló tavasz idején könnyebb. 

A tavasz a szabadság közössége, a zsidó nép újjászületésének ünnepe is, 

mert nem igaz, hogy minden megy tovább, újjá is születik újra és újra minden és minden új tavasz magában hordozza réges-régi tavaszok inspirációját. A tavasz, a szabadság nem öregszik, mert Isten kezében vannak, a végtelen gondoskodó szeretetéből születnek.

Vári György írása