Kardos Péter főrabbi: A túléléshez morbid humor kell

A közelmúltban Kardos Péter főrabbi és főkántor, a Thököly úti zsinagóga rabbija, az Új Élet főszerkesztője volt a vendége annak a filmvetítésnek, amelyen a róla szóló portréfilmet nézhette meg a közönség a Hunyadi téri zsinagógában. A film az öt részes Kántorok című sorozat egyik epizódja, amelynek producere Villányi András fotóművész volt. Krausz Júlia tudósítása.

Ahogyan korábban már megírtuk, Villányi András fotóművész producerként hozta létre azt az 5 részes portréfilm-sorozatot, amely a legkiválóbb kántorokat mutatja be. Ezek az alkotások már a YouTube-on is láthatók, de egészen más élményt jelent a közönség előtti vetítés, különösen, ha a főszereplő személyesen is megjelenik, és beszélgetni is lehet vele.

Legutóbb a Hunyadi téri zsinagóga klubjában láthattuk a Kardos Péter főrabbiról és főkántorról, az Új Élet főszerkesztőjéről forgatott alkotást. (A rendező Fazekas Lajos, a riporter Benedek István Gábor, a hangmérnök Belovári Tibor, az operatőr-vágó Nádorfi Lajos, a szerkesztő Villányi Zsuzsa volt.) A film Kardos Péter 80 éves születésnapja után készült. Azóta csaknem 9 év telt el. A főrabbi betöltötte 88. évét, de az eltelt idő alatt nem változott.

Egy képkocka a filmből

Megtudtuk, hogy ortodox családban született és nevelkedett, kisfiú volt, amikor a holokausztban elveszítette édesapját. 1956-ban, az érettségi után egy dobozkészítő szövetkezetben dolgozott, amikor véletlenül az utcán összetalálkozott Scheiber Sándorral, az Országos Rabbiképző Intézet vezetőjével. Ő kérdezte meg, nem lenne-e kedve beiratkozni a rabbiképzőbe. Az első gondolata a nemleges válasz volt, mert egyáltalán nem kötődött a neológia ezen ágához, egyáltalán a neológiához. Azután elgondolkodott, mert abban az időben kapta meg a katonai behívóját, nem szeretett volna bevonulni a hadseregbe. Az akkor érvényes jogszabály szerint ettől, csak a nappali felsőfokú képzés menthette meg. Így mondott végül is igent.

A szemináriumba a legkülönbözőbb helyekről érkeztek hallgatók. Scheiber Sándor, az intézet nagy tekintélyű, tudós igazgatója meg akarta menteni az intézményt, amelynek korábbi növendékei a forradalom leverése után szinte kivétel nélkül elhagyták az országot.

„Én senkinek nem voltam a kedvenc tanítványa” – emlékezett az intézetben töltött éveire Kardos Péter, amikor a riporter a tanáraikról kérdezte. Sorra, név szerint felsorolta a tudós testület tagjait, nagyon őszintén, azokról is beszélt, akik erősen beépültek a hatalomba. Szeretettel emlékezett a szóvicceiről is nevezetes Richtmann Mózesre, aki őt Holló utcai arszlánnak nevezte, mert egy szünetben ott fésülködött az ablaknál. A rabbiképző nagy előadótermének ablakai ugyanis a szemben levő ruhaipari vállalat próbatermére néztek, ahol a csinosabbnál csinosabb manökenek öltöztek. A szeminaristákat, alig túl a kamaszkoron, természetesen nagyon is érdekelték a hölgyek…

Ez az a korszak volt, amikor mindenkit megfigyeltek, de Scheiber Sándor elég szabadon mert beszélni, ahogy mások sohasem. Rá „vigyázott” az Egyházügyi Hivatal, hiszen a Nyugat Scheiber helyzetével mérte a magyarországi vallásszabadság állapotát.

A rabbiképzőben Kardos Péter nem lelt barátokra, mert annyira különböző volt a hallgatók érdeklődési köre. Volt például egy Benedek István Gábor nevű fiú, akit a többiek Csausznak hívtak, ő már akkor is újságírónak készült… És bár a többiekkel nem lettek közeli barátok, valamennyi évfolyamtársáról egyenként, szeretettel megemlékezett.

„Engem inkább a biológia, a természet, a növények és az állatok érdekeltek. És a lengyel nyelv” – mondta a főrabbi.

Miért éppen a lengyel? Mert 1958-ban a nagybátyjával eljutott Krakkóba, ahol megismerkedett egy csinos lengyel lánnyal. Leveleztek, a lány lengyelül írt, Kardos Péter magyarul. Ez sokba került, mert minden egyes levelet az Országos Fordító Irodánál kellett lefordíttatnia. Azután egy újsághirdetésben meglátta, hogy a budapesti Lengyel Kultúra ingyenes nyelvtanfolyamot indított. Két év alatt úgy megtanult lengyelül, hogy jelentkezett idegenvezetőnek, és 10 évig magyarokat vezetett Lengyelországban és lengyeleket Magyarországon. Nagyon szerette ezt a munkát. Sikeres volt, a hazai és a lengyel turisták is szerették humoros megjegyzéseit, amelyek gyakran a politikát is érintették, persze kellő óvatossággal, hiszen a csoportokban mindig ott volt egy megfigyelő…

Az egyházi zenét gyerekkora óta tanulta és gyakorolta. Édesanyja operaénekesnek szerette volna látni, de neki ehhez nem volt kedve. A kántori hivatás viszont közel állt hozzá, és mivel a Rabbiképzőből nemcsak a rabbi-, hanem a kántor növendékek is elmentek, ezt a képzést is elvégezte, és a mai napig gyakorolja is.

Eddigi élete legnagyobb élményeként említette 1989, december 25-e éjszakáját. Akkor zajlott a romániai forradalom. A fiatal Deutsch Tamás kereste fel, hogy vegyen részt és mondjon beszédet a Hősök terén, az ökumenikus istentiszteleten. 

Karácsony és hanuka ünnepe, akkor is egybe esett. Éjfélkor kapott szót, jéghideg volt, mégis százezren hallgatták, az emberek akkor még kis gyertyákkal világítottak. Ő a hanukáról beszélt, a lobogó kis gyertyalángokról, amelyek az egykori zsidó hősökre emlékeztetnek. Majd a zsidó halotti ima (Kaddis) szavaival kért örök nyugodalmat mindazoknak, akik életüket adták a szabadságért Romániában. Az egykori felvétel láttán is megrázó, ahogy a tömeg hallgatja a városok neveit az imában. Éjfélkor, egy jéghideg karácsony és hanukai éjszaka.

A második felejthetetlen élmény a II. János Pál pápával való találkozása. A lengyel pápa 1991-ben jött először Magyarországra. Ennek során találkozott a zsidó hitközség vezetőivel.  „Mivel a Síp utcában tudták, hogy tudok lengyelül, megbíztak a tolmácsolással, és lehetőséget kaptam, hogy lengyelül szóljak hozzá” – emlékezett. 

Kardos Péter idézte a pápának Szent István király Imre herceghez szóló intelmeit, amelyekben megparancsolja, hogy a jövevényeket gyámolítsa és becsben tartsa, mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő… Majd elmondta, hogyan élt a zsidóság Magyarországon, és hogyan változott meg tragikusan a sorsa a törvénytelen törvények és a holokauszt következtében. Az akkori katolikus egyház nem ítélte el a zsidókkal való bánásmódot, pedig talán meg lehetett volna menteni az embereket, s nem pusztultak volna el, a Magyarországról elhurcolt százezrek a koncentrációs táborokban. A Kardos Péter felidézze II. János Pál és Schweitzer József beszélgetését. 

A pápa jiddisül is idézett egy bölcs lengyelországi rabbi tanításaiból, Schweitzer professzor pedig latinul a keresztény hittudományból.

Emlékezetes, de távolról sem kedves élmény, amikor az akkori Jobbik képviselője 2012-ben a parlamentben listát követelt a zsidó képviselőkről. Eredetileg Kardos Péter is beszédet mondott volna a tiltakozó nagygyűlésen, de erre idő hiányában mégsem volt módja. Ezért a beszédét az ÚJ Életben jelentette meg. Arról írt, hogy kénytelen volt hazudni a kórházban fekvő, 91 éves Klári néninek, aki azt kérdezte tőle, igaz-e, hogy visszajöttek a nyilasok, és a parlamentben a zsidók összeírását követelték. A rabbi azt kérdezte Klári nénitől, lehetségesnek tartja-e, hogy mindez 2012-ben megtörténjen. És ezentúl kénytelen lesz minden Klári néninek hazudni…

Az Új Élet olyan fontos Kardos Péter számára, hogy ha valaki rossz szót szól rá, az olyan, mintha őt magát, személyében sértené. Azt szokta mondani, hogy ha nem tetszik az Új Élet, akkor ma már több zsidó újság létezik, olvassák azokat. Ő maga 1973-ban kezdett dolgozni a szerkesztőségben és 1991 óta a főszerkesztője.

A film készítésekor, 2016-ban ünnepelték feleségével az aranylakodalmukat, vagyis nemsokára hatvan éves házasok lesznek. Lányuk tanár, fiuk szintén kántor és a szerkesztőségi munkában is részt vesz. “Én a feleségemtől annyi gondoskodást, szeretetet és jóságot kaptam, mint soha senkitől. Hogy ő tőlem mit kapott, hát, hogy csak egyet mondjak, magas vérnyomást…” - vallott a családjáról a főrabbi.

Végül arról is beszélt, hogy 44 éve egy helyen, a zuglói zsinagógában (a film elkészülte óta már több mint 50 ötven éve) működik, valószínűleg egyetlen rabbi sem töltött ennyi időt egyetlen zsinagógában. De ő nehezen viseli a változásokat, szereti a megszokott helyeket, körülményeket.

A film végén halljuk felcsendülni a főrabbi-főkántor hangját, az imádságot, amelyet évtizedek óta a hagyományokhoz híven énekel az ő megszokott és szeretett zsinagógájában.

A film vetítése után még jó ideig tartott a beszélgetés Kardos Péterrel, akiről köztudomású, milyen humorérzéke van, s ezúttal sem tagadta meg önmagát. Ahogy ő mondta, az angol vagy morbid humor kell, mindig is kellett a túléléshez. Ezért születtek viccek a legszörnyűbb időkben, a munkaszolgálatosok között is, ezért született a pesti humor, amely sokáig a zsidó humorral volt azonos. 

A megrendítő film után mindenkinek jóleshetett a közvetlen eszmecsere, amelyben Gál Juli klubvezető és Villányi András producer is szerepet vállalt.

Krausz Júlia