„És megharagudott Mózes a hadsereg vezéreire...”

– Egy olyan vitában, ami haragot váltott ki, még annak is felelőssége van, akinek a vita során igaza volt. Hiszen tehetett volna azért, hogy a vita ne fajuljon haraggá – írja a Mátot-Mászé hetiszakasz kapcsán Szerdócz Ervin rabbi.

Ismert bölcsesség: a harag rossz tanácsadó. Ami úgy értelmezhető, hogy amit az ember haragjában tesz, annak nem lesz jó vége. A Talmud még tovább megy a kérdésben és azt tanítja, hogy idővel az ember rájön, miben tévedett, és a tévedés miatt embertársával haragban lett: „Ha valaki megharagudott és nem emlékszik arra, hogy hol tévedett, visszatér arra a helyre, amely világos lesz számára.” (Talm. Jer. Brachot 5/3-4) Egy olyan vitában, ami haragot váltott ki, még annak is felelőssége van, akinek a vita során igaza volt. Hiszen tehetett volna azért, hogy a vita ne fajuljon haraggá.

Rabbi Eliezer Papo, (Sziszria,-Bulgária 1785-1828), Pele Joec című erkölcsi tartalmú művében (muszár), melyben megfogalmazza azokat az alapelveket, amelyek szerint az embernek viselkednie kell az élet számos területén, ezt írta: „A haragra gerjedő Mózes, nem kezdett el rögtön beszélni a törzsfőkkel, hanem egy kicsit várt, hogy lecsillapodjon.”

„A csend a harag idején olyan, mint a víz a tűznek.”

Rási biblia kommentátor (rabbi Slomo Jizháki 1040-1105 Troyes) a kérdéshez fűzött magyarázatában kifejti, hogy nem véletlen, hogy közvetlen Mózes haragba jövetele után Elázár magyarázni kezdte: „Ezek a tannak törvényei…” (u.o.21) Aki haragszik - magyarázza Rasi, - olyan, mintha bálványt imádna, távozik tőle bölcsessége és - nem mellékesen - könnyen aranyeret kaphat.

Rabbi Moshe Ben Majmon (Rambam 1138-1204 Fostat) Deot 2/3 művében kifejti: aki úgy érzi, hogy nem lehet mindent békésen megoldani az, „ha úgy gondolja, hogy haragos viselkedéssel érhet célt, akkor tegyen, úgy mintha haragudna, de valójában ne érezzen így, érdemes vigyázni, hogy a harag állandó életérzésként ne uralkodjon el rajta. Ne mindig valaki ellen érveljen, hanem tanuljon meg értéket keresni.”

Baruch, a mezribucsi rabbi, haragos természetű volt. Mérgesen figyelmeztette tanítványait, bírálta tetteiket és mindenkiben talált valami hibát. Egyszer egy asztalnál evett két rokonával, akik szintén rabbik voltak. Belépett a közösség egy ismert, mindenféle bűnöket elkövető tagja, akit a rabbi elmondott mindennek, és kiutasította a szobából. Az egyik vendég megkérdezte a rabbit: „Mi van azzal a talmudi a mondással, hogy: „aki megszégyeníti barátját….?” Baruch rabbi folytatta: „az elveszti túlvilági üdvösségét…”. Majd így magyarázta: miért nincsen befejezve a mondat: „aki megszégyeníti barátját? Nos ez az ember valóban bűnös lélek. Biztosan nem lesz részese a túlvilági üdvösségnek. Ezt a büntetést hárítottam el azzal, hogy lehordtam és kirúgtam a szobából. Kérdem én: vajon nem az a kötelességem, hogy egy zsidó érdekében kockára tegyem túlvilági üdvösségem?

„Isten erőt ad népének, Isten békességgel áldja meg népét." (29.Zsolt./11)