És esdekeltem az Örökkévalóhoz abban az időben…

Tisa B’Av, a zsidók gyásznapján nem is a Szentély lerombolását gyászoljuk, hanem Istentől való elválasztottságunkat – tanítja írásában Szerdócz Ervin újpesti rabbi.

Szerte a világon, az imaházakban a Veeszchanan hetiszakasz a Tisa B’Av-ot követő Szombaton kerül felolvasásra. Sábesz Náchámunak, a Vigasztalás Szombatjának nevezik ezt a Szombatot. Nevét a profétai rész kezdő szávairól,„Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet!” (Jesájá. 40/1) kapta. A Jeruzsálemi Talmud, Joma traktátus 1/1 tanítja, hogy a generáció, amely lélekben nem építi újra a Szentélyt, olybá véttetik, mintha az ő idejükben rombolták volna le. A koznicsi Rabbi Iszráel ezt azzal magyarázza, hogy tilos Tórát tanulni Tisá beÁv gyásznapján (kivételt képeznek az Éhá midrásai, ill. a Szentély pusztulásáról szóló ággádák) mivela tanulás önmagában örömet okoz az embernek.

„Az Örökkévalóvaló rendeletei egyenesek, megörvendeztetik a szívet.” (19.Zsolt/ 9).

A gyásznapot követő Sábesz Ékev hetiszakaszban a zsidó hitvallás, a S’má ima szövegét olvassuk, melyben Isten iránti változatlan szeretetünkről teszünk tanúvallomást. Ezzel annak adunk hangot, hogy a három gyászhét (drei wochen) elmúltával megújult erővel vesszük magunkra az „Égi Királyság”, az Isten, zsidóknak 613 parancsba adott kötelezettség „jármát”.

Joszef Beer Soloveitchik rabbi (Briszk 1903-1993) kérdezte, hogy miért gyászolunk a Szentély pusztulása után 1900 évvel? Mit várunk Istentől? Új Szentélyt? A Szentély fontossággal bír, de a létezés, a zsidók fennmaradás szempontjából nem a legfőbb szempont. Sokkal fontosabb, Isten szellemi jelenlétének tudata. A Bét HáMikdos azaz, a Jeruzsálemi Szentély, a Sechinát, az isteni jelenlétet szimbolizálta.

A Szentély lerombolása óta fal választ el bennünket az Örökkévalótól. A Szentélybeli szolgálatnak sem lenne értelme, ha abban a tudatban élnénk, hogy a Teremtő távol marad tőlünk. Áb hó kilencedike a zsidók gyásznapja. Nem is a Szentély lerombolását gyászoljuk e napon, hanem Istentől való elválasztottságunkat, tanította a rabbi. A haszid filozófia azt hirdeti, hogy Isten jelenléte nem a Szentélyhez kötött. Isten ott van, ahova „beengedik.

„Minden helyen, ahol Nevemen neveztetnek, eljövök hozzád és megáldalak!” (II.M. 20/21)

Napóleon egyszer kíséretével Párizs utcáit járta. Egy házból hangos sírás hallatszott. Napóleon erre megkérdezte szárnysegédjét: Mi ez a sírás, amit hallok? Ebben a házban zsidók vannak. Azok sírnak. - volt a válasz. Mi okból sírnak? – kérdezte erre a császár. Emlékeznek. A zsidók Szentélyüket siratják, amit leromboltak. – válaszolta kísérője. Melyik Szentélyt? -faggatózott tovább Napóleon. 

A Jeruzsálemi szentélyt siratják, amit a rómaiak leromboltak. – magyarázták a császárnak. Mikor rombolták le? – kérdezte Napóleon. Közel kétezer éve. – volt a válasz.

Tudjátok meg! – mondta erre Napóleon. Ez a nép örökké élni fog, az a nemzet örökké fennmarad, mely kétezer év után is emlékezni és sírni tud azon, amit elvesztett. A zsidók siratták múltjukat, miközben megtanulták, hogy van élet a rombolás után is.

Emlékezve és sírva tanultak élni és túlélni.