„És enni fogsz és jól fogsz lakni és áldani fogod az Örökkévalót, a te Istenedet”

Miért kell hálaáldást mondani (bencsolni) evés előtt és után? Mi a teendő, ha az ember elfelejt áldást mondani? Szerdócz Ervin újpesti rabbi ezekre a kérdésekre keres választ az ÉKEV hetiszakasz kapcsán.

Tórai parancs, hogy áldást kell mondani (bencsolni) étkezés után. Igenám, de ha kötelesek vagyunk áldással kifejezni hálánkat Istennek étkezés után, annál inkább áldást kell mondani étkezés előtt is, hiszen ha jóllakottan áldást mond az ember, akkor éhesen annál inkább azt kell tennie?

A Talmud bölcsei szerint abból, hogy hogyan értelmezi valaki az asztali áldást, kiderül, hogy az illető értelmes, vagy egyszerű „ám háárec”, azaz nehéz felfogású ember. Ugyanis, ha jólakottan azt mondja, hogy Isten „jóságában” (uvtuvo) élünk, akkor érti a lényeget. Ha viszont azt vallja, hogy Isten „jóságából” (umituvo), akkor félhomályban tapogatózik. Mi a különbség a két ember között? Az előbbi tisztában van azzal, hogy az Örökkévaló jósága mindig körülvesz bennünket. A másodikkal az a probléma, hogy úgy vélekedik a Teremtőről, hogy égi magaslat távolságából „küldi” a boldogságát jelentő javakat. Mások szerint ez nem így van! Isten, a Sechina jelenléte kondícionált:

 „Minden helyen, ahol megszólítanak, ott vagyok és megáldalak.” (Bráhot 50a)

Egy alkalommal egy nagyon gazdag ember kereste fel a worki Jichak rabbit. A rabbi faggatta, hogy miként éli meg a gazdagsága adta lehetőségeket. Erre az ember mondta, hogy gazdagság ide, gazdagság oda, ő bizony a legolcsóbb ételeket fogyasztja: kenyéren és sós heringen él. A rabbi nagyon elcsodálkozott: 

„Hát, egy zsidónak, akit az Örökkévaló nagy vagyonnal áld meg, annak bizony húst kell ennie, drága óbort kell innia minden főétkezéskor.” 

Az ember is nagyon elcsodálkozott azon, amit a rabbi mondott. Ezt Jichák rabbi így magyarázta: 

„Azt hiszed hát, hogy lényegtelen, mit eszik az ember? A nincstelen szegénynek persze fontos, hogy tele legyen a hasa. Ám a vagyonostól, aki önmagával is szűkmarkú, mit várhat egy szűkölködő, aki szorultságában ennivalót koldul tőle? A vagyonos, aki finom húsokat eszik és jó bort iszik minden nap, felismeri, hogy a szegénynek legalább kenyérre és sóra szüksége van. De ha ő is csak kenyeret és sózott halat eszik, azt hiszi, hogy a szegénynek a kő is elég.”

Mi van, ha valaki evett és elfelejtett áldást mondani az étkezés után? Bölcseink magyarázata: „Ha valaki eszik és nem mond hálaadó áldást, az olyan, mintha az Istennek szentelt áldozatokból fogyasztana. Miként írva van: „Az Örökkévalóé a föld és teljessége…” (24. Zsolt.1).

Izrael népe és az aranygalamb

„Rábbá bár Chana többedmagával karavánnal utazott. Egy pihenőhelyen evett, de elfelejtett áldást mondani. Mondta magában: 

– Mit tegyek? Ha azt mondom, hogy ettem és vissza akarok menni bencsolni oda, ahol megálltunk, azt mondhatják, hogy bárhol, ahol áldani akarod Istent, megteheted. Jobb tehát, ha azt mondom, hogy van egy aranygalambom, és ottfelejtettem a pihenőhelyen. Arra majd azt mondják, hogy visszamehetek és megkereshetem. 

Mondta tehát nekik: várjatok meg, mert elhagytam egy aranygalambot. Visszament, áldást mondott (bencsolt) és valóban talált egy aranygalambot. Erre ezt kérdezték tőle: miért galambot mondtál? Ezt válaszolta: mert Izrael népe galambhoz hasonlít, amint írva van:

„olyanok lesztek, mint a galamb szárnyai, melyeket ezüst borít, vagy mint vitorla-tollai, melyek színarany fényűek”. (68.Zsolt.14). Ahogy a galamb csak szárnyai által menekülhet, úgy Izrael népének áldást mondva, hálát adva Istennek kell élnie.” (Bráchot 53b).