Doktor Moll: Az 1 százalék igazából 6

2022. Április 21. / 12:53


Doktor Moll: Az 1 százalék igazából 6

Szerző: Kácsor Zsolt

Milyen jó kis szlogent lehetne ebből a fönti címből gyártani! Hiszen ha a mondat végén lévő 6-ot nem számnévnek, hanem igének tekintjük, akkor a közös 1 százalékainkkal végső soron odahatunk. Hát hassunk oda! 

Doktor Moll már kitöltötte a tavalyi évre szóló adóbevallását, pontosabban szólva a NAV töltötte ki, doktor Moll csak jóváhagyta, de ez mindegy is abból a szempontból, hogy doktor Moll rendelkezett az adója egyházaknak adható 1 százalékáról is.

Nem lesz nagy meglepetés, ha eláruljuk: a Mazsihisznek ajánlotta az adója 1 százalékát, más egyház nem jöhetett szóba. 

Az igaz, hogy a világvallások közül doktor Moll számára a tibeti buddhizmus bizonyos tanításai rendkívül rokonszenvesek, de hát azért annyira mégsem, hogy valamelyik buddhista egyháznak ajánlja fel az 1 százalékát. Pedig úgy fél éve doktor Mollt éppen tibetinek nézték egy társaságban! Nem volt rajta a szemüvege, mert éppen tisztogatta, mire angolul megszólította egy feltűnően ferde szemű ember, s azt kérdezte, hogy ő is Ázsiából jött-e.  Mint kiderült, kínai volt az úr, egy nálunk dolgozó üzletember, aki a szemüveget nem viselő doktor Mollt az ugyancsak ferde vágású szemredői miatt tibetinek nézte!

Ekkor ötlött doktor Moll eszébe, hogy DNS-vizsgálatot csináltat egy amerikai céggel, legalább megtudja, vannak-e benne ázsiai gének. A vizsgálat elkészült, s kiderült, hogy doktor Moll DNS-ben nincsenek ázsiai gének, az ő DNS-ben kizárólag kelet-európai és európai gének vannak, magyar, lengyel, szlovák, baltikumi és zsidó ősöket mutatott az eredmény. 

Ez utóbbiak a listán így szerepeltek: European Jewish: 6 %. 

Hát ezért szerepel ennek a kis tárcának a címében a hatos szám: azt akarta ezzel doktor Moll jelezni, hogy ha rajta múlna, akkor az adójának nemcsak az 1 %-át, de 6 %-át is fölajánlaná a Mazsihisznek. 

Vagy ha lehetne hatszor rendelkezni az 1 százalékáról, akkor 6-szor 1 százalékot adna:  minden zsidó egy százalék után egyet. 

Így volna fair – hadd örüljenek a zsidó ősök, mind a 6 százaléknyian!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek