Csodát fognak látni, avagy a feltáratlan zsidó múlt színesben

2021. Február 11. / 18:38


Csodát fognak látni, avagy a feltáratlan zsidó múlt színesben

Szerző: Kácsor Zsolt

Az elmúlt hetekben a BBC is közölt riportot a magyar Rosenbluth Kovács Péterrel, aki modern technikával, digitális eszközökkel hozza közelebb a ma emberéhez a zsidó történelem eddig feltáratlan rétegeit. A jelenleg Angliában élő fiatalember utólag színesített, kiszínezett filmekben dolgozta fel a zsidók részvételét az amerikai polgárháborúban, valamint az első világháborúban. Az alkotóval beszélgettünk.


A fekete-fehérség ábrázolásmód fura módon negváltoztatta a múlthoz való viszonyunkat. A XIX. század előtt nem volt ismert a fekete-fehér technika, és a XX. század végére teljesen elavulttá is vált – ám mivel ez az időszak éppen egybeesett a képrögzítés forradalmi fejlődésével, a múlt számos szeletét ,,csak" fekete-fehérben őrizte meg a kollektív és egyéni emlékezet. S ezzel el is távolította magától, mint ,,régit", mint ,,idegent", mint ,,archívumba" valót. Ezzel szemben a színes technika visszaadja a valós élet, a ,,megtörténtség" illúzióját. Valami efféle szándék mozgatja Rosenbluth Kovács Pétert is, aki több filmet készített a zsidóság szerepéről egy-egy fontos történelmi eseményben. 

image.pngRosenbluth Kovács Péter (jobbra) egyik segítőjével, Bányavári Péterrel

Alább a Rosenbluth Kovács Péterrel készített interjúnkat olvashatják, kedvcsinálónak pedig nézzék meg ezeket a tartalmakat, csodát fognak látni! Cikkünk végén megtekinthetik a BBC riportját is a témáról.

Pár mondatban bemutatkozna? Mit végzett, hol dolgozott idehaza? 
Jelenleg a „From Heroes to Sentenced" Hősökből elítéltek dokumentumfilmen dolgozom, ami a Központi Hatalmak első világháborús zsidó katonáinak a történetét mutatja be, majd későbbi sorsukat a holokausztban. Eredetileg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tanultam, de mivel nem volt vonzó, inkább multicégnél helyezkedtem el beszerzőként. Egy évet dolgoztam csak Magyarországon, mert 2017 elején kimentem Angliába,  ahol beszerző, majd később stratégiai beszerző lettem egy salátagyár cégnél Chichesterben. Mellette pedig az első dokumentumfilmemet készítettem, ami a zsidó emancipáció, 1848 és az amerikai polgárháború történetét mondja el európai, magyar zsidó szemszögből. Jelenleg a K.u.K zsidó katonáit kutatom és ezért az év végéig zömében Magyarországon fogok tartózkodni. 

A zsidó gyökereiről kérdezhetem? Ha igen, akkor mit tud az őseiről? Esetleg volt köztük olyan, aki részt vett az 1848-as szabadságharcban vagy az I. világháborúban?
Apai ágon nagymamám részén vagyok zsidó, és anyai dédapámon. Ez nekem mindig is nagyon fontos volt. A zsidó rokonok nagy része meghalt a holokausztban, akik pedig túlélték, asszimilálódtak. Én, mint egyenesági holokauszttúlélő leszármazott, nem akarom, hogy eltűnjön a zsidóságunk és azt sem, hogy a rokonaim halála hiábavalóság lett volna. Zömében Makó, Szeged, Arad és Szatmár térségéből vannak őseim. 1848-ban Rosenbluth Sámuel alhadnagy az én rokonom volt. Családfakutatással is foglalkozom és a legrégebbi zsidó felmenő, akit vissza tudtam vezetni, Mojses Weisz volt, aki 1800-ban született Makón

Úgy tudom, nagyon kevés költségvetésből csinálta a filmeket. Hogy sikerült szinte források nélkül dolgoznia?
Nagyon fontosnak tartom az elfeledett zsidó történelmet és úgy érzem, ha rendelkezem a zsidó történelem el nem mondott történéseivel, akkor meg is kell osztanom. Valóban nagyon kevés pénzből készült az első filmem, de mikor neves zsidó kutatók, például dr. Gary P. Zola, az Amerikai Zsidó Levéltár igazgatója észrevette az erőfeszítéseimet, ingyenesen biztosított a film számára jelentős archív anyagot. Így például '48-as zsidó katonák kéziratait láthattam az amerikai polgárháborús időkből. Maga az igazgató úr is szerepelt a filmben és nem kért semmilyen anyagi kompenzációt. Sokan nyújtottak hasonló támogatást. Ez a film egyébként is oktatási célra készült, nem terveztem bevételt belőle. Nemrég a Leo Baeck Institute kérte el tőlem a filmet, hogy a levéltárak és könyvtáraik része legyen. Amit fontos tudni viszont, hogy a jelenleg készülő filmem sokkal több pénzbe kerül és rengeteg munkaidő igénye van. 

Mi ragadta meg leginkább azokban a témákban, amiket a filmekben feldolgozott?
Még soha senki sem mondta el a zsidó történelem ezen részét! Pedig a világtörténelem szempontjából is kulcsfontosságú volt. A zsidó hadtörténelem hatalmas anyag, de alig készült róla valami. Szinte senki sem tudja Magyarországon, hogy a híres rabszolga-felszabadító John Brown egyik legnagyobb harcostársa, August Bondi magyar zsidó volt. Osztrák szülétese ellenére magyarul is beszélt és magyar érzelmű '48-as volt. Az 1848-ban körülbelül 18 éves Hübsch Adolf pedig a mai Central Synagogue Manhattan egyik legnagyobb rabbija lett a polgárháború után. 

Az első világháborúban a Központi Hatalmakért legalább 500 000 zsidó származású katona harcolt, de akár 700 000 is lehet ez a szám. Erre az a magyarázat, hogy a későbbi zsidótörvények értelmében a félig és negyed zsidó katonák is szenvedtek a holokausztban, tehát őket is bele kell venni, ha az első világháborúról beszélünk

Erről még folynak kutatások, ebben dr. Michael Geheran, a West Point Military Academy professzora segít nekem, szintén teljesen ingyen. Ezeket a történeket el kell mondani, mert mit is érezhettek az első világháborús veteránok, mikor a saját országuk árulta el őket? Sőt, mivel a nácik a gyerekeket és időseket ölték meg először, még borzalmasabb volt a fájdalmuk. Ottó Frank története tragikus példa erre, mikor a veterán apa veszti el gyermekeit. De beszéljünk a zsidó bátorságról is. Van egy történet, ami nagyon tetszik: Richard Stern első világháborús zsidó katona története. Még 18 éves sem volt, mikor megkapta a Vaskeresztet az első világháborúban. Később, 1933-ban, mikor az SA verőemberek jöttek bezárni a boltját, ő a Vaskeresztjét viselve várta őket, elküldte a keretlegényeket melegebb éghajlatra, plusz Hitlerellenes röplapokat adott a nézelődőknek. Ezt a pillanatot fényképen is megörökítették, melyet magam színeztem ki. Természetesen le is tartóztatták ezért, de sikerült megszöknie és 43 évesen beállt az amerikai seregbe. Beolvasztotta a korábbi Vaskeresztjét egy lőszergyárban és megszerezte a Silver Star kitüntetést 1944-ben, ami a második legmagasabb kitüntetés az amerikai hadseregben. Az ő unokája Rabbi Jack Romberg történész, aki szerepel a filmben. 

Miért ,,jobb" színesben látni a fekete-fehér múltat?
Mert sokkal közelebb viszi az embert a valósághoz. A holokauszttúlélők nem fekete-fehér világban éltek. Úgy látták a borzalmakat, mint a mai ember. Nem fekete-fehér figurák voltak, hanem emberek élettel és álmokkal, amiket elvettek tőlük, mert zsidónak születtek. Nem csak visszarepülünk az időben, de érzelmileg is sokkal felkavaróbb színesben látni a korabeli felvételeket. Sokkal jobban át tudjuk érezni a fájdalmaikat.  Nem csak színezünk, de a sebességet és a képhibákat is kijavítjuk, amennyire csak lehet. 

Mi a következő projektje?
A következő projekt továbbra is az első világháborús holokausztfilm. Gőzerővel dolgozunk rajta, mert 1 másodperc színezés akár 4 óra munka is lehet, felvételtől függ. Mellette adománygyűjtő kampány is megy. Amerikai támogatóink vannak főleg, mert fiscal sponsornak köszönhetően 501(c)(3) non-profit státusza van a filmnek, így az adományok az adóból leirhatók Amerikában. Büszke vagyok arra is, hogy a BBC is beszámolt a készülő filmünkről és egyértelműen nagy érdeklődés van rá a nem zsidó nézők körében is. A következő téma egy elfelejtett második világháborús zsidó történet lesz.  A www.jewishdocumentaries.info oldalon több információ is van projektünkről.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek