A kutya az ember barátja…

A kutya az ember barátja – állítja a közvélemény. Szerepük és helyük a Szentírásban nem egyértelmű. Megítélésük a történelmi közéletében ambivalens – állítja Szerdócz Ervin rabbi, aki írásában a BÓ hetiszakasz kapcsán keres magyarázatot  a kérdésre.

„Izrael fiaira pedig még eb sem feni nyelvét…”
(II.M. 11/7.)

Letelt az egyiptomi szolgaság 400 éve, melyet Isten már Ábrahám ősapánk tudomására hozott. (I.M.15/13) Megvalósult Isten ígérete: „És én kinyújtom karomat, és sújtani fogom Egyiptomot, minden csodatételemmel… és majd azután elbocsát benneteket.” (II.M.3/20)

Isten csodatételeiben a kutyák is szerepet kaptak. Izgága természetükről állította Salamon király: „…kivel szemben nincsen megállás!” (Péld.30/31) Ám az „őrködés éjszakáján” (II.M.12/42) az egyiptomiak házőrző kutyái némák maradtak, nem ugatták meg a zsidókat. Hallgatásukkal részt vállaltak Mózes és népe sikeres kivonulásában.

A kutya az ember barátja – állítja a közvélemény. Bölcseink ezzel szemben ambivalens módon vélekednek a kutyatartásról. Rabbi Eliezer mondja: „...aki kutyát tart, semmiben sem különbözik attól, aki disznót tenyészt”. E szerint a kutya tisztátalan. „Kutyát kizárólag láncon szabad tartani.” (Bava Kama7a) E szerint a kutya veszélyes és megbízhatatlan. Máshol a kutya utálatos jószág és a balgaság szinonimája: „Ahogy a kutya visszatér ahhoz, amit kihányt, úgy hajtja a bolond is egyre badarságát.” „Kóbor kutyát ragad meg farkánál az olyan, aki más viszályába beleavatkozik. (Péld.26/14-17)

A bibliai korban a veszettség gyógyíthatatlan kór volt. A kutya a „veszettség” szinonimájává vált! Milyen kutya tekinthető „veszettnek”? Van, aki szerint veszett kutya az, amelyik ugat és harap is. Mások szerint csak a harapós kutya veszett. Konszenzus születik: nem szabad harapós kutyát tartani. Olyan kutyát sem, aki ugatásával úgy megijeszthet egy terhes nőt, hogy az elvetélhet. (Joma 83b, 84a) Máshol a „kutya” szitokszóként szerepel. 

Az északi Izrael és déli Juda királyság közösen hadban állt Arámország királyával. Kétséges volt a harc kimenetele. „Kérdezték Mikhajehut, Jimla fiát a harc eredményéről, ő viszont nem adott egyértelmű választ. Rossz szellem ugyanis megzavarta profetizálásában. Ezután a Rámot Gileádi harcban egy harcos eltalálta nyilával Izrael királyát, kutyák nyalták föl vérét. Somron tavánál lemossák a holttestet és a harci kocsiját. A parázna nők a véres vízben fürödtek…” (I.Kir. 22/38)

Van jobb vélemény is kutyáról. Őrizték Izrael északi határait. Hatodik érzékükkel megérezték a Halál Angyala közelségét. Amikor a városhoz ért, a kutyák ugatni kezdtek, de amikor Illés próféta jelent meg a város határában, a kutyák barátságos hangot hallattak.

Abahu rabbi egyszer látogatóba ment Cézáreába. A vendéglátója a kutyája fekhelyét ajánlotta fel éjszakára. A vendég sértődötten kérdezte: „Mivel szolgáltam rá, hogy ilyen megaláztatásban van részem?” A házigazda válasza: „Végtelen hálával tartozom a kutyámnak: egy napon, amikor rabszolgakereskedők érkeztek a városba, egyikük megpróbálta megerőszakolni feleségemet, kutyám ráugrott és leharapta a nemi szervét”. (Bava Kama7b)

A Midrás Beresit Rabba szerint Ábelnek volt egy kutyája. Gazdájától távol őrizte a juhokat, amikor Káin megölte Ábelt. A kutya Ábel holtteste mellé feküdt, hogy megvédje a ragadozóktól. Az Örökkévaló látta a kutya hűségét. Káint örök bujdosásra ítélte Isten, de Ábel kutyáját melléje rendelte őrzőjéül: „Jelt tett az Örökkévaló Káinnak, hogy senki meg ne ölje, aki rátalál” (I.M. 4/15).

A kivonulás éjszakáján a kutyák nem ébresztették fel az egyiptomiakat, ezért az Örökkévaló megjutalmazta őket. Jutalmuk legyen az elhullott állat húsa:
„…a mezőn széttépett húst meg ne egyétek; az ebnek vessétek azt.” (II.M.22,/30)